A zsidó hagyomány nem egységes abban, hogy abszolút értelemben jó-e alijázni, illetve, hogy jobb zsidóvá teszi-e az embert, az, hogy Izraelben él.
Szükség van olyan markáns, egyszerűen megfogalmazott véleményekre, mint Róna Aser cikke az alijázás témájában. Fontos, hogy jó cél érdekében, energikusan, az érzelmekre igyekezzünk hatást gyakorolni.
Ugyanakkor kiegészítésképpen ilyenkor mindig érdemes több oldalról megközelíteni egy kérdést. Különösen igaz ez olyan komplex, gazdag spirituális termékre, mint a Talmud. A cikk által sugalmazottakkal ellentétben a zsidó hagyomány nagyon sokrétű az Izraelben való letelepedés kérdésével kapcsolatban. A cikk írója a Szifré Devárim midrásgyűjteményt idézi, mely szerint, „a letelepedés Izrael földjén az összes tórai parancs megtartásával egyenértékű”. Tehát valóban van ilyen vélemény a zsidó hagyományban. De ez csak egy a sokból.
Lássuk mit mondanak még erről a kérdésről szövegeink. Négy csoportra oszthatjuk a rabbinikus véleményeket.[1]
- Alijázni micva
- Alijázni nem micva, de dicséretes, vallásilag követendő dolog
- Akkor szent cselekedet alijázni, ha valaki el tudja magát tartani Izraelben, mert ott közismerten nehéz anyagilag fennmaradni
- Alijázni tilos a diaszpórából
Az első véleménybe tartozik a Róna Aser által hivatkozott, antikvitás korabeli Szifré Devárim idézete (tehát Eleázár ben Sámuá és Johanan haSzándlár véleménye), valamint az ő nyomukon Nachmanidész (13.sz.).[2]
A második véleményt több tannaita, az amóra rabbi Szimlai, valamint Majmonidész is (12.-13.sz.) osztja. A Rámbám kiemeli, de nem sorolja a 613 parancsolat közé az alijázást.[3]
A harmadik, a gyakorlati realitásokat figyelembe vevő véleményt a Rotenburgi Meir (13.sz), és Isszerlein Izrael rabbi (15.sz.) gondolatai tükrözik leginkább. Utóbbi azt is hozzáteszi, hogy „mindenkinek önmagának kell eldöntenie, hogy van-e fizikai és anyagi kapacitása, hogy Izraelben micvákat tartson meg.” [4]
A negyedik vélemény pedig a babilóniai amóra Rabbi Jehudáé, mely gondolat ráadásul, legalább háromszor jelenik meg a Talmudban![5] Nyilvánvalóan a szatmári haszidok, és több anticionista csoport ezen a véleményen vannak. Látszik, hogy az alija-ellenes attitűdnek is van megalapozottsága az ősi hagyományban.
Négyből három vélemény többé-kevésbé az alijázást támogatja.[6] A Rotenburgi Meir, és Isszerlein Izrael azonban pragmatikusabban közelítik meg a kérdést, az első kettő vélemény szorgalmazóihoz képest, akik inkább érzelmi alapon teszik ezt.[7]
A negyedik vélemény pedig teljesen elutasító az alijázással szemben (a messiás érkezéséig).
A zsidó hagyomány nem egységes tehát abban, hogy abszolút értelemben jó-e alijázni, illetve, hogy jobb zsidóvá teszi-e az embert az, hogy Izraelben él.
Azáltal, hogy milyen országot választunk, részeseivé válunk a politikai, társadalmi berendezkedésnek. Adott esetben legitimáljuk az ottani rendszert. A cikk írója által pozitívnak tartott, teokratikus berendezkedés rendkívül destruktív a zsidó hagyományra és kultúrára nézve. A zsidóság legnagyobb ereje ugyanis mindig diverzitásában rejlett. A történelem során, szinte sohasem létezett normatív, vagy hivatásos judaizmus, amelyre most Izrael állama törekszik. Jól látható ez a fenti rabbinikus véleményeken is! Jelenleg lényegében egy államvallás van Izraelben, melynek feje a rábbánut, amely rendkívül sajátosan értelmezi a hagyományt, és ez talán a legkisebb rossz, amit elmondhatunk róla.
A zsidó vallás kanonizálása, egységesítése már az ötvenes évek Izraelében elkezdődött. Azóta romlott a helyzet. Egyre több nuszách, vallási szín tűnik el. Most csak egy példát mondanék: a tóratekercsek íráshagyományának egységesítése teljesen megölte a diaszpóra sokfajta íráshagyományát. A Páva zsinagógában van négy kóser tekercs, valamint egy tekercs, ami kopott, és több töredék, ív. Ezek mind-mind máshogy íródtak, tükrözve a korszak, a környezet, a szófér hagyományát! Ma Izraelben, szófér barátom szerint, egyetlen egyfajta tóratekercs írás-hagyomány létezik, tehát egyetlen megadott oszlopszámot, sorszámot, az oszlopoknak megfelelő szavakat előíró rendszer. Azon gondolkoznak, hogy nemsokára, gépekkel is lehet majd Tórát írni… Hol a határa ezeknek az egységesítő, teokratikus tendenciáknak?
Még egy példa (és még mondhatnánk ezret a kultúrából, liturgiából, zenéből, vallásból): spanyol-portugál típusú zsinagóga csak Európában és Amerikában van. Az ő rítusuk szerint például Jób könyvéből is olvasnak Tisa beÁvkor, amely az én személyes szokásom is. Mór stílusú zsinagóga úgyszintén csak a „góleszban” van. Neológ zsinagógáról, liturgiai hagyományról nem is beszélve… Vagy ezek már nem számítanak? Nem beszéltem emberekről, zsidókról, akik ezer szállal kötődnek saját otthonukhoz, ételeikhez, nyelvükhöz, vallási véleményeikhez. Az alijázás mindezt kockára teszi és a jelenből a múltba helyezi át. Pontosan egy olyan agenda alapján, melyet a cikk írója is megfogalmaz. A Bét háTfucot, a Diaszpóra Múzeum kiállítása mindent elmond erről, ha ezt tekintjük a hivatalos állami véleménynek: a diaszpórát ugyanis a múzeum a múltba helyezi…
Ennél persze sokkal súlyosabb a helyzet. Az izraeli rabbinátust a korrupció feszegeti. Ilyen rabbikat tartson az ember követendő példának, és a Tóra képviselőjének? Hogy a (börtönből szabadult) belügyminiszter testvére a Beér-Sevá-i főrabbi? Miközben őszintén vallásos embereket kriminalizálnak, annak segítségével, hogy államtörvénybe iktatták a saját vallásértelmezésüket? Napról-napra döbbenten olvassa az ember az izraeli vallási híreket: egyre nagyobb veszélyben vannak azok, akik Izraelben a nem-hivatalos zsidóságot képviselik, konzervatív rabbikat rabosítanak, mert esküvőt tartanak, rendőrök nőket vernek meg, mert tóratekercs van a kezükben, stb… Az az izraeli állampolgár, aki az államvallás ilyen mértékű térnyerését némán tűri, az valószínűleg tájékozatlanság, de legalábbis nemtörődömség áldozata. A leköszönő Szochnut-vezető nemrég így fogalmazott: „Izrael és a diaszpóra kapcsolatát a kommunikációs problémák és az alulinformáltság nehezíti.”
Ma már a Szochnut, az izraeli nagykövetségek, kulturális intézetek (mint a budapesti IKI) is a diaszpóra zsidóságával való kölcsönös kapcsolatok fejlesztését tűzték ki célul, és nem a Róna által megfogalmazott „vakon alijázást” támogatják. Izrael a szívünk közepén van, és teljesen az otthonunknak érezzük. Éppen ezért aggódunk érte (ahogyan az író a diaszpóráért), és éppen ezért tartjuk fontosnak a gálut zsidóságát fenntartani. A diaszpóra kultúrája, vallási hagyománya rendkívül gazdag, és nélküle magának a zsidóságnak lenne vége. Igaza van az írónak abban, hogy mindez ma nem létezne Izrael nélkül. Én inkább úgy mondanám: Izrael és a gálut házastársak egy kissé tökéletlen kapcsolatban.
[1] Egy másik felosztást ld. https://www.responsafortoday.com/moment/3_3.htm
[2] SzifréDev 80, Ramban 4Móz 33:53-hoz
[3] mKet 13:11, bBK 80b, bSzot 14a, Melachim 5:9-12
Rámbám arra a cionista zsidóra hasonlít, aki „rábeszéli a második zsidót, hogy a harmadik pénzén Izraelben éljen.” Bár Kairóban, néhány száz kilométerre lakott Erec Jiszráélből, egy alkalmat kivéve nincs bizonyíték arra, hogy akár látogatást tett volna. Miután „munkáltatója”, Szaladin szultán visszafoglalta Jeruzsálemet a keresztesektől, 1187-ben, minden lehetősége meg lehetett az alijázásra, vagy hosszabb ott tartózkodásra, de evvel a lehetőséggel nem élt.
[4] Responsa of the Maharam of Rothenberg, ed. Berlin. Nos. 14-15,Peszakim uK’tavim 88,
[5] bBer 24b, bSab 41a, bKet 110b-111a
[6] Olyan vélemények árnyalják a képet, hogy súlyos infláció esetén, fel van mentve az illető az izraeli letelepedés alól (pl. bBB 91a)
[7] A dilemma (menni vagy maradni) a Talmud rabbijait is áthatotta. Rabbi Zérának személyes konfliktusa volt Rabbi Jehudával, az alija-kérdés miatt, és emiatt elkerülte mesterét. A Talmud zseniálisan írja le dialógusukat a kérdésben bKet 110b-111a
Akik ezt a blogot olvashatjak: ha alijazol
van realis eselyed hogy az unokad zsido lesz. Ha nem akkor nincs erre realis eselyed. Persze kulonfele (altalaban vallasos) csoportok tagjainak is van erre eselye, de a cikk iroja es a blog olvasoinak
tobbsege nem tartozik ezek koze. Tehat
ha egyaltalan erdekel hogy az unokad zsido lesz akkor erdemes alijazni. A zsido
gondolkodok idezese akiket a cikkiro elohoz nem relevans: nekik nem volt ilyen
problemajuk : ezelott 1500 evvel babiloniaban vagy ezelott 130 evvel Abadszalokon ez nem volt realis veszely.
Ma Bp-en vagy Bostonban nagyon is az.
Tehat nem szamit hogy valaki jo vagy rossz zsido-e, ha akarod hogy az unokad zsido legyen gondolj erre. Az a hosszu duma a diaszpora szokasairol az a szerzo
nyilvan foglalkozasi artalombol szarmazo hulyesege. Kit erdekel ez?
Fogalmam sincs arról, hogy a Beér-Sevá-i főrabbi méltó-e a hivatalára, de ha nem, akkor se azért méltatlan, mert a testvére börtönviselt. Ettől a fölösleges denunciálástól eltekintve, megértem a cikk írójának az államvallással kapcsolatos aggodalmait.
Azzal egyetértek, hogy – pár nemzedéken belül – a galuti zsidó családok egy része bele fog olvadni a nem-zsidó környezetbe (התבוללות).
Sokkak gyorsabban mint par nemzedek es nem egy resze hanem a tulnyomo tobbseg asszimilalodik.
Ajanlom hogy latogasson el Szlovakiaba ott ez a folyamat mar lenyegeben befejezodott. De sok helyen mashol is ua az helyzet.
A cikk szerzője kényelmesen kiválasztott négy álláspontot teóriáját bizonyítva. A vélemények különböző történelmi időszakokból származnak.És mindegyik egy olyan időszakból amikor Izrael Állam nem volt realitás. Amióta a Zsidó Állam létezik Izrael Földjén a zsidó létezés sulypontja oda helyeződött. Az összes többi hely függetlenül a ott élő zsidók számától csak ideiglenes és a zsidó létezés szempontjából egyre inkább elhanyagolható. A zsidó vallás és a zsidó nemzetiség szervesen összefüggő, akik ezt szétbonthatatlan egységet próbálják széttörni bármelyik oldalról kudarcra vannak ítélve. Akik az új divatot vagy új valláskreációjukat próbálják érvényesíteni vagy legalizálni valójában ellenségei a Zsidó Államnak. Minden zsidónak joga van Izraelben jönni élni és állampolgárrá válni (a bűnözőket leszámítva). Hosszú évtizedeken át Izraelnek szüksége volt a Galut támogatására de mivel ma a nagy többsége a zsidó szervezeteknek a szétszóratásban nem támogatja Izraelt különböző politikai és vallási okokból. Izrael politikai szövetségesei más irányból jönnek. A legszomorúbb ebben a helyzetben az hogy izraelen kívül a zsidók óriási többsége olyan politikai oldalakat támogat amik egyre inkább Izrael nem létezésében látják minden világprobléma megoldását, hiába emlegetik Izraelt a „szívűk közepén”. Egy zsidó egyén Izraelbe költözése egy pozitívum még akkor is ha az illető mint néhányan Magyarországról, Izrael ellenes tevékenységben élik meg a Galutból hozott politikai torzságukat. Az előttem említett „unoka kérdés” a mai világban a veleje ennek, a többi az csak „kommentár”.
Meg valami,ami soknak nem fog itt tetszeni.
Sok zsido, sajnos,csak akkor erti meg-hol van
a helye- ha paros labbal rugjak ki abbol az orszagbol,
ahol szuletett,melyet hazajanak hitt.
Ez lehet- antiszemita megjegyzesek,gyulolkodes,
sot,tetlegesseg.
Franciaorszag-ma kulonosen jo pelda ra.
Igaz,hogy ott talalkoztak- a Magreb orszagaibol szarmazo
francia zsidok-az onnan menekult muszlimokkal.
De nem kell tevedni, a „hagyomanyos” antiszemitizmus
is letezik.
Talan ez magyarazza- a novekvo „francia” alijat Izraelbe.
Zsidó-országra éppúgy szüksége van a zsidó népnek, mint Magyarországra a magyaroknak vagy Írországra az íreknek. Ami azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy minden zsidónak ott kéne élni, mint ahogy magyarország sem jelenti azt, hogy minden magyarnak ott kéne élni, vagy Írország, hogy minden írnek ott kéne élni. És azt sem, hogy minden zsidónak egyet kéne érteni Zsidó-ország kül- és belpolitikájával, és ez éppúgy áll a magyarok esetében Magyarországgal szemben, vagy az írek esetében Írországgal szemben. A baj az, hogy Magyarországgal és Írországgal szöges ellentétben, Izrael máig is élet-halál harcban áll a fennmaradásért, és amikor izraeli vagy diaszpóra zsidók hevesen áskálódnak vagy kirohanásokat rendeznek Zisdó-ország ellen, hatalmas öngólokat rúgnak és mérhetetlen nemzeti károkat okoznak a zsidó népnek.
Aki Izrael ellenes tevékenységet űz Izraelben – akár új bevándorlóként, akár már ott születentként – egyáltán mi a fenének megy oda élni, és/vagy mi a fenének marad ott? Az ilyen emberek vagy mélységesen naívak, vagy pedig mélységesen rosszindulatúak. Ha szerintük olyan végzetesen rossz az az ország, akkor mégis miért olyan jó, hogy szívesen ott ragadnak? Ez a kognitív disszonancia netovábbja.
Zsidó-országra éppúgy szüksége van a zsidó népnek, mint Magyarországra a magyaroknak vagy Írországra az íreknek. Ami azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy minden zsidónak ott kéne élni, mint ahogy Magyarország sem jelenti azt, hogy minden magyarnak ott kéne élni, és Írország sem, hogy minden írnek ott kéne élni. És azt sem jelenti, hogy minden zsidónak egyet kéne érteni Izrael kül- és/vagy belpolitikájával, ami éppúgy áll a magyarok esetében Magyarországgal szemben, vagy az írek esetében Írországgal szemben. A baj az, hogy Magyarországgal és Írországgal szöges ellentétben, Izrael máig is élet-halál harcban áll a fennmaradásért, és amikor izraeli vagy diaszpóra zsidók hevesen áskálódnak vagy nyilvános kirohanásokat rendeznek Izrael ellen, hatalmas öngólokat rúgnak és mérhetetlen nemzeti károkat okoznak a zsidó népnek. Sajnos a szélsőséges és/vagy csupán felelőtlen zsidó baloldal kognitív disszonanciája gyakran arra vezeti őket, hogy a saját küszöbükre sz*rjanak.