Köves Slomó a Mandinernek: az EU-ban egyedül Magyarországon javult a zsidók biztonságérzete

Köves Slomó Hanukka ünnepének első napján interjút adott a kormánypárti Mandiner hírportálnak. Ebben sok szó esett Tett és Védelem Alapítvány égisze alatt, Kovács András vezetésével végzett, 16 EU-tagországra kiterjedő antiszemitizmus kutatásról. Ennek eredményei szerint Magyarország lakossága az előítéletekkel leginkább fertőzöttek egyike Európában.

Köves Slomó a Mandinernek kifejtette, tizenhat országban végeztek előítéletesség-kutatást, és ennek eredményeit két másik mutatóval: az antiszemita atrocitások számával és a zsidó közösség biztonságérzetéről végzett korábbi kutatásokkal vetették össze.

„A vizsgálat meglepő eredményt hozott. Jelesül, hogy nincs egyenes összefüggés a többségi társadalom előítéletessége és a zsidó közösség biztonsága között. Például Nyugat-Európában a bevallott antiszemita érzület össztársadalmi szinten jellemzően lényegesen kisebb, mint mondjuk Európa keleti felében, így Magyarországon, mégis, ott tízszer, tizenötször több az atrocitás.

Az is figyelemreméltó, hogy hazánk az egyetlen uniós tagállam, ahol javult a zsidó közösség biztonságérzete az elmúlt tíz esztendőben, miközben az összesített előítéletesség tekintetében az első öt-hat között van” – részletezte Köves Slomó.

Szerinte az antiszemitizmus kérdéséhez mindenekelőtt a zsidó közösségek biztonsága szempontjából érdemes közelíteni. Azt pedig, hogy egy érzékeny témában végzett komplex kutatás egy elemét a kontextusból kiemelve clickbaitként, pláne politikai fegyverként használják, kifejezetten károsnak tartja.

A rabbi szerint az átfogó európai kutatás azért is volt fontos, hogy országonként egyedileg meg lehessen határozni, mely eszközökkel kell fellépni az antiszemitizmussal szemben. Ott, ahol az antiszemitizmus biztonság-politikai probléma más eszközökre van szükség, mint ahol inkább a nézetek szintjén van jelen.

Generációs projekt az előítéletesség felszámolása

Azon országok közül, ahol számottevő zsidó közösség él, évről-évre messze Magyarországon történik a legkevesebb antiszemita atrocitás. Mindettől függetlenül nem kis probléma, hogy hazánkban a társadalom 35-40 százaléka azonosul valamilyen szinten antiszemita nézetekkel. Az antiszemita előítéletesség felszámolása generációs projekt, hosszú távú tervezést igényel. Köves Slomó szerint örömteli, hogy a jelenlegi kabinet ennek megfelelően egy stratégia mentén látott munkához ezen a téren.

A Tett és Védelem Alapítvánnyal együttműködve, a magyar kormány régóta foglalkozik a probléma kezelésével, beemelte az Alaptörvénybe és a Btk-ba is a holokauszt tagadásának tilalmát, ez a bírói gyakorlat része lett, bevonta a zsidó szervezeteket az iskolai tankönyvek tematikus felülvizsgálatába, ennek megfelelően változtatott a Nemzeti Alaptanterven is.

Teljes cikk

Comments

5 responses to “Köves Slomó a Mandinernek: az EU-ban egyedül Magyarországon javult a zsidók biztonságérzete”

  1. Nyilas Bán avatar
    Nyilas Bán

    Csöves Máté vonzalma orbán antiszemita uszító propagandájához nem ujkeletű

    Csöves Máté saját kiadványának címét a gazdája által védelmezett Kuruc Infótól kölcsönözte: „NEOKOHN”
    2006 és 2018 között találatok a „neokohn” kifejezésre:
    https://twitter.com/search?q=neokohn%20until%3A2018-04-04%20since%3A2006-03-04&src=typed_query

    K .info
    A neokohn MDF-ben folytatja politikai pályafutását a Jobbik volt tatabányai elnöke
    4:57 PM · Jul 28, 2010·RSS2Twitter
    https://twitter.com/kurucinfo/status/19746858739

    Jobbik
    A választásokra kiépülhet a neokohn médiabirodalom hazánkban
    10:56 AM · Jun 8, 2010·Yamm!
    https://twitter.com/JobbikMM/status/15693612142
    Világ Figyelő
    A neokohn Feinstein és az őt irányító lobbi nem véletlenül szorgalmazza a jelentés nyilvánosságra hozatalát. Majd…
    7:08 AM · Dec 9, 2014·Facebook
    https://twitter.com/vilaglatohi…/status/542199005003132928

    Lucy Hay Scall Fast
    @lucyhay88
    Simonyi, gáti, ezek a nem magyar usa-ban élő zsidrák #neokohnok árulkodnak hazánkra
    3:17 AM · Dec 8, 2014·Mobile Web (M2)
    https://twitter.com/lucyhay88/status/541778487074619392

  2. ponuka60 avatar
    ponuka60

    Igaza wan a Tanítónak? Én utazom keves alkalommal Magyarországra és Budapestra.

    1. Orbán Gárda avatar
      Orbán Gárda

      orbanista náciknak tanító a köves jézus

  3. Orbán Gárda avatar
    Orbán Gárda

    „Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A Turul őskép a magyarok ősképe. Beleszületünk, akár csak a nyelvünkbe és a történelmünkbe. Az őskép a vérhez és a földhöz tartozik. Onnantól, hogy magyarként világra jövünk, a mi hét törzsünk köt vérszövetséget, a mi Szent István királyunk alapít államot, a mi seregeink vesztenek csatát Mohácsnál, a Turulmadár pedig a mi, a most élő, a már meghalt és az ezután megszülető magyarok nemzeti azonosságának jelképe.
    A Turul azt üzeni, hogy egyetlen anyaország létezik, éspedig az, amely képes minden magyart a trianoni határokon innen és túl egyetlen közösségben egyesíteni. A Turul arra figyelmeztet, hogy minden Magyar elszámolással tartozik minden magyar felé.
    A magyar világnemzet, hiszen az ország határai és a Magyar nemzet határai nem esnek egybe, ráadásul milliók szórattak szét Ezeréves Szálláshelyünkön kívülre. Mi azért jövünk össze, általában azért emelünk Turulszobrot magunknak, hogy válaszokat keressünk az olyan kérdésekre, hogy kik is vagyunk mi, magyarok, mi az, amit ma külön-külön, és mi az, ami ma együtt meg kell tennünk.”

    Orbán viktor, a magyar fűrer

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Nemzet_Akarat%C3%A1nak_P%C3%A1rtja#/media/F%C3%A1jl:Nyilas_log%C3%B3k.jpg

    https://de.wikipedia.org/wiki/Blut-und-Boden-Ideologie

    https://2010-2014.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/miniszterelnok/beszedek-publikaciok-interjuk/az-eros-nemzetek-tagjai-osszefognak

  4. Orbán Gárda avatar
    Orbán Gárda

    Az orbanista bűnöző Köves Slomó szerint a Német Nemzeti szocialisták liberális ateisták voltak. Ezt már sokadszorra böfögte fel.

    „Hölgyeim és Uraim! Ma Szent Mihály napja van. Ezt adja ma elénk az Írás: Akkor harc támadt a mennyben: Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt. A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni, és nem maradt számukra hely a mennyben. Letaszították a nagy sárkányt, az őskígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki elcsábítja az egész világot. A földre taszították, és vele együtt lezuhantak angyalai is.
    Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
    Nem ismerjük a harc eszközeit, nem ismerjük a harc körülményeit, csak a harc eredményét ismerjük. A sátán számára nem maradt hely, mert Mihály, aki a szeretet, a szolgálat és a derű, nem hagyott neki.
Mármint helyet.”
    Orbán Viktor Mihály~⁠https://www.youtube.com/watch?v=9v6MNgWxSk4
    Orban Viktor Mihály -Harcom, a Judeoliberális Magyar Köztársaság (1990-2010) ellen.
    https://2010-2014.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/miniszterelnok/beszedek-publikaciok-interjuk/az-eros-nemzetek-tagjai-osszefognak

    m⁠https://www.youtube.com/watch?v=9v6MNgWxSk4
    Joseph Goebbels: Mihály – Német sors napló formájában
    A regényben Goebbels dicséri a kereszténységet, és Jézust a valaha élt egyik legjobb emberként írja le. Kijelentette, hogy a németeknek „olyannak kell lenniük, mint Krisztus-szocialisták” A könyv Isten és a kortárs ember természetét is feltárja: „A modern ember… belsőleg Isten keresője, Krisztus-ember.”
    Joseph Goebbels egyik életrajzírója, Joachim Fest (aki Hitler életrajzírója is volt) megállapította, hogy a Mihály rávilágít Goebbels elmeállapotára és önképére: „A hős neve, Mihály, fényes, ragyogó, magas, legyőzhetetlen alak” és mindenekelőtt „Katonának lenni! Őrszemet állni! Az embernek mindig katonának kell lennie” – írta Mihály-Goebbels.
    https://en.wikipedia.org/wiki/Michael_(novel)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük