Liberman: Netanjahu „Hamász-kollaboráns”, aki választási okokból folytatná a harcot

Avigdor Liberman, a Jiszrael Bejtenu párt vezetője Benjamin Netanjahut hibáztatja a Hamasszal történő összecsapásért és a jelenlegi fejleményekért.

Avigdor Liberman

Netanjahu korábbi szövetségese, a 12-es csatornán úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt hetek feszültségeinek nem feltétlenül kellett volna erőszakba torkollnia. „Tehát meg kell kérdezni, mi Izrael stratégiai célja?”

Liberman meg is válaszolja saját kérdését: „A konfliktuskezelés stratégiai célja Netanjahu helyzetének javítása az izraeli közvélemény szemében, készülve az újabb választási fordulóra… Amíg a kormányalakítási megbízás Jair Lapidnál van, Netanjahu megpróbálja elhúzni a konfliktust. ”

Soha nem volt ilyen gyenge izraeli kabinet – tettei hozzá Liberman, és Netanjahut azzal vádolta, hogy az összes minisztert manipulálja.

Izraeli szempontból Liberman szerint a konfliktusnak azzal kell végződnie, hogy a Hamaszt lefegyverzik, cserébe azért, hogy Izrael beengedje a gazdasági segítséget Gázába, továbbá vissza kell adni annak a két katonának a holttestét, akiket a Hamasz évek óta visszatart, hogy nyomást gyakoroljon Izraelre. Ha ez nem történik meg, akkor a harc a semmiért folyt, így Liberman.

„A Hamasz kezdte ezt a konfliktust, először belső frontot hozott létre ellenünk Izrael szívében, aztán átvette irányítást a palesztin utcákon, hogy kiiktassa a Fatahot.”

Az interjúban Liberman a „Hamász munkatársának” nevezi Netanjahut, mondván, hogy a miniszterelnök és a Gázában uralkodó terrorcsoport is érdekelt abban, hogy az ellenségeskedés folytatódjon.

Topaz Luk, Netanjahu digitális média tanácsadója a Twitteren válaszolt és Libermant „undorító és visszataszító embernek” nevezte.

Times of Israel

Comments

5 responses to “Liberman: Netanjahu „Hamász-kollaboráns”, aki választási okokból folytatná a harcot”

  1. Endrődi László avatar
    Endrődi László

    Nagy hülyeség. Liberman már évekkel ezelőtt bevonult volna Gazaba. Nyitva a egyiptomi határ mehetne a segitség ahogy a rakéták is mennek. Izrael a katari százdollárosokat is beengedi vizet, áramot szállit. Vajon mit csinal az ensz a sinain ha ennyi rakéta be tud jutni?

  2. Rebel avatar
    Rebel

    Liberman undorító és visszataszító ember

    1. gyuri kom avatar
      gyuri kom

      Csak a feladatát teljesítette.Biztosítva van mégegy csillag a vállpántra.

  3. gyuri kom avatar
    gyuri kom

    Nem szólok hozzá semmihez érdembelileg,mert már koromnál és fizikai állapotomnál fogva is teljesen alkalmatlannak tartom magam egy szabadszólás miatti üldözésre.Merthogy erről olvastam a NEOKOHN-ban.Ezzel lettek megfenyegetve valaki által Valakik.

    1. HaKohen avatar
      HaKohen

      Na ja, ha valaki neokohnt olvas…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük