Nathan Sharansky az egykori legendás szovjet ellenzéki rendkívül kritikus hangon szólt az Obama-kormány következetlen Szíria-politikájáról.
A politikus, aki jelenleg a Szochnut (a bevándorlással foglalkozó izraeli hivatal) elnöke, úgy vélte, az Asszaddal szembeni amerikai határozatlanság okozta az ellenzéki mozgalmak radikalizálódását, ami mostanra már alig kezelhető. „Amikor elkezdődött a lázadás Asszad ellen, az ellenzék 90 százaléka demokrata volt. Mára az ellenzék 90 százaléka fundamentalista”– nyilatkozta Sharansky. Obama „vörös vonalként” határozta meg, a szír vegyi fegyverek használatát a konfliktusban – ám ezt a vörös vonalat áthágták, alighogy megemlítette.
„A jelenlegi helyzetben már csak azok az erők győzhetnek, amelyeknek erős bázisuk van: a szekuláris diktatúra vagy az iszlám fundamentalizmus. Ám a szabad világ szemszögéből nézve nem lenne szabad különbséget tenni: mindegy, hogy Asszad vagy a Muzulmán Testvériség kerül hatalomra Szíriában.”
A Nyugat „elárulta” a 2009-es iráni Zöld Forradalom demokratikus eszméket hirdető híveit, ami roppant negatív üzenet volt a mai demokratikus arab ellenzékiek számára – hangsúlyozta Sharansky. – Ha az arab világban nem jelennek meg demokratikus erők, nekünk egyszerűen távol kell onnan maradnunk.
Nem kéne választanunk, ha csak a „mi diktátorunk” és a „nem a mi diktátorunk” az alternatíva – mondta Sharansky.
A Times of Israel nyomán
A szíriai ellenállás radikalizálódásának felismeréséhez nem kellett nagy bölcsesség, ám az általam amúgy tisztelt Sharansky úr elfelejti, hogy a Nyugat az „ismerős ördög” elvét követi, amelybe nemcsak megbízhat, hanem irányíthat is. Ezért Obama -ha már idejekorán nem volt hajlandó fegyverekkel segíteni a felkelőket- annyit tehet, hogy az al-Kaida és más Nyugat-ellenes iszlamista csoportok megfékezésének reményében szövetkezik Irakkal és Iránnal, ha pedig Szíriában még tovább romlik a helyzet, akkor muszáj lesz visszatáncolni Asszadhoz is. Törökország a szír ellenzék szélsőségesedése miatt elveszítette a közel-keleti térség újraelosztásáért folyó harcot, a Muzulmán Testvériség ugyanolyan antidemokratikus és hatalommániás, mint szekuláris elnyomóinak bármely formája, Szaúd-Arábia pedig hiába rimánkodik az USA-nak, ha 9/11 után saját területén se volt hajlandó leszámolni az iszlamistákat nemcsak ideológiailag, hanem súlyos anyagiakkal is támogató vallási csoportokkal (élükön a vahabitákkal).
„Ha az élet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét ! ” – szól a mondás, a Nyugat is csak így álljon hozzá a térséghez; ne pazarolja idejét és energiáját a korábbi/jelenlegi rezsimek miatt amúgy is minimális társadalmi támogatással rendelkező arab/muszlim demokratikus ellenzékekre, miután az „arab tavasz” teljesen nyilvánvalóvá tette, a zsarnok elzavarása utáni káoszból csak és kizárólag az iszlamisták tudnak hasznot húzni.