A középkorban a karácsony gyakran félelmet keltő ünnep volt az európai zsidók számára.
A Jézus születését ünneplő, érzelmileg felindult keresztények hajlamosak voltak a „krisztusgyilkos” zsidókon levezetni indulataikat. Olyannyira, hogy kialakultak bizonyos – védekező jellegű – karácsonyi zsidó szokások, majd legendák is. Otthon maradni, tanházba se menni, minden feltűnést kerülni – ez volt sok helyütt ajánlott. Ezt egyébként a keresztény hatóságok is pártolták, egyes helyeken kimondottan tiltották is a zsidóknak lakónegyedük elhagyását ezen az ünnepnapon.
A polgári egyenlőség, majd az asszimiláció kora nagy változásokat hozott. A karácsonyfa-állítás szokása a 19. században indult el német földről világhódító útjára. Mivel ez volt a polgárosodás és a szekularizáció kora is, a karácsonyfa hamarosan szekuláris jelképpé is vált: erősen összefonódott vele a gyerekszobában az ajándékok között lubickoló apróságok képe. Mindez egybeesett a zsidó asszimiláció időszakával is, és a polgárosult zsidók hamar megkedvelték ezt a szimbólumot. Az első ilyen eset 1814-ből ismert: Fanny Arnstein, bécsi zsidó hölgy állított fát szalonjában.
A 19. századi, erősen asszimilálódó német zsidóság körében a karácsony elvesztette eredeti vallási jelentését, és gyakran valami halvány természetünnepi magyarázatot kapott. 1900 táján ez már általánossá vált, karácsonyi és hanukai jelképek keveredtek, a fenyőfára Dávid-csillaggal ékesített gömböket aggattak, egyes gyerekek „hanuka-apóban” hittek, s ekkoriban született meg, tréfás felhanggal a „Weihnukka” szó (a hanukarácsony német megfelelője).
Hanuka és karácsony ütközése, szintézise, mint termékeny dilemma a multikulti korszakban jelent meg igazán, amikor az asszimiláció már nem volt elvárás. A „Mit csináljon egy zsidó karácsonykor?” kérdés az Egyesült Államokban terjedt el széles körben, és született rá számtalan válasz, a teljes szintézistől (Chrismukkah), a leghatározottabb elkülönülésig. Itt született meg a karácsonyfa mintájára a „hanukai bokor” (Hanukkah bush, ami gyakran inkább vicc), és itt vált a „december dilemma” az amerikai zsidó kultúra részéve.
A multikulti korszak mindazonáltal a zsidó identitás megerősödését hozta. Egy felmérés szerint az amerikai zsidó családok 82 százaléka nem ünnepli a karácsonyt, viszont 92 százaléka gyújt hanukai gyertyát. (A vegyes-házasságokban élő zsidók 75 százaléka viszont karácsonyfázik.)
Kialakult hagyomány Amerikában, hogy karácsony napján a zsidók mindenféle önkéntes munkát/szolgálatot vállalnak, tehermentesítve keresztény munkatársaikat, barátaikat. Zsidó ünnepen aztán viszontszolgálatra számíthatnak.
A zsidóság befogadásának legerősebb jelképe a hanukai gyertyát gyújtó amerikai elnök Fehér Házban. (Háttérben ott a karácsonyfa.)
Ez a felindultság még a 20. századi budapesti zsidókat is érintette. Anyám elmondása szerint 1944-ben a felindult keresztények nagy számban vitték a zsidókat a Dunába lőni ezen az ünnepen.
Valóban a karácsony külön motiválta a nyilasokat az amúgy is folyamatos gyilkolásban?
Nem tetszik gomb nincs 🙁
hurcoltak minket egész évben,nemcsak karâcsonykor.
Szép gesztus felénk …
Kár, hogy nem tért ki a lap a cikk kapcsán a hazai zsidóság karácsonyfa állítási szokásaira. Az amerikai zsidóság zártabb közösségben él, mint idehaza a zsidó vagy vegyes házasságú családok. Valószínűleg a Magyarországi adatok fordított arányokat tükröznének főleg annak tükrében, hogy a fa állítás és ajándékozás az elmúlt 67 év alatt már nem kifejezetten a Kisjézus születésének ünnepe, hanem a fény ünnepe, a szeretet, család, meghitt egymásra figyelés ünnepe, amit a hazai zsidóság a Hanuka ünneplése mellett vagy ahelyett örömmel megtart, hiszen a fény ünneplését, a család, szeretet, meghittség fogalmát a zsidóság is értéknek tekinti.
a zsidósâg a fény ûnnepét HANUKAHkor tartjuk meg minden péntes este,ne tolakodjunk,ne keverjûk a szezont a fazonnal.TARTSUK meg mi vallâsunkat, tiszteljûk mâsok hitét.
mi zsidók ûnnepelhetjûk a fényt,a csalâdot HANUKAH alkalmâbol, a Karâcsony egy szép ûnnep de a keresztényeké. NEM LEHET Öszekeverni a két kûlûnbözö ûnnepeket.
Mind a judaizmus, mind a kereszténység az emberiség közös kulturális öröksége: mindkét ünnepnek óhatatlanul van világi, profán „befogadása” – vegyük észre: ez vallási szempontból tartalmaz botrányos elemeket, kulturális értelemben meg van benne valami biztató. A Hanuka kisebb mértében éppen úgy a köztéri látványosságok részévé vált, mint nagyobb mértékben a karácsony: a ünnepek mélységesen szakrális megélése ma sokkal inkább magányos, vagy zárt csoport-ügy, mint a premodern korszakokban. A Hanukarácsony ennek szemtelenül és pimaszul frivol, éppen ezért pontos megnevezése. Csakhogy a holokauszt után a Hanuka aligha oldható fel a „az emberiség közös kulturális öröksége” szlogenben – jóllehet az, illetve az is! – legalábbis Mo-n, mert a magyar társadalom eleddig képtelennek bizonyult arra, ahogy akárcsak elkezdje a holokauszt – és mindenekelőtt a magyar holokauszt – feldolgozását. Erre már ráment a köztársaság és a jogállam, és rámegy még több is; ez a társadalom nem áll meg a katasztrófáig. Ennek azonban vajmi kevés köze van a Hanukához, vagy a karácsonyhoz. El kell különíteni az ünnepek profán „befogadását” és a szembenézést holokauszttal, mert az előbbi nem helyettesíti az utóbbit.
Karâcsony egy szép, keresztény ûnnep. CHANUKA egy zsidó ûnnep. Tiszteljûk mâsok vallâsât, szokâsât
de nem lehet keverni az ûnnepeket, mindenki tartsa a vallâsât és hagyomânyaikat.