Ki vagyok én? És ki szeretnék lenni? Hogyan oldjam meg? Örök kérdése az emberiségnek, megannyi válasszal. A identitáskereséssel több film is foglalkozik, általában meghatóan mutatva be a főhős téblábolását két különböző életmód szerint élő csoport között.

Két, jellemzően hasonló amerikai film is eszembe jut: A Szemtanú (Witness)^⁠ ami egy amis, és az Idegen közöttünk^⁠ (A Stranger Among Us) egy haszid zsidókat tömörítő csoportba visz minket és a modern főszereplőt. Mindkét film egy thriller, és mindkét film arról szól, hogy a főhős rácsodálkozik erre a számára eddig ismeretlen világra és emberekre, akik sokkal emberibben élnek, mint ahogy ezt a maguk kis nyugati civilizációjában megszokták.

Nehéz egy filmről úgy írni, hogy ne áruljuk el magát a történetet, de ez a film egészen más, annyira izgalmas, hogy természetesen beszélni akarunk róla, mit, hogyan látunk vagy láthatunk a magunk szemszögéből. Hiszen mindenki a maga emlékeivel és érzelmi világával felfegyverkezve nézi és reagál.  Mi, a nézők is megküzdünk saját mindennapjainkkal, társadalmi szokásainkkal és hányszor merül fel bennünk is az a megoldás, hogy otthagyunk csapot-papot.

A Netflixen megjelent Unorthodox című alkotásról van szó, amit „mini-szériának” jellemez a csatorna, valójában egyetlen történet, négyszer 50 percben elmesélve, ezért egyetlen filmként beszélek róla.

A mű lebilincselő, izgalmas és nincs egy unalmas pillanata sem, három emberrel is beszéltem, aki elkezdte és a négy epizódot egyhuzamban nézte végig. Éppen ezért, utólag visszagondolva rá, kiszabadulva magából a történetből, érdemes elgondolkoznunk az események mozgatórugóin és azok bemutatási formáin.

Adott egy zárt (de nagyszámú) zsidó közösség, New York Williamsburg negyedében. Tipikus zsidó környék, és a mi szereplőink a szatmárerek, avagy szatmári haszidok. Amit a haszidokról tudni kell, ez egy az 1700-as években indult zsidó irányzat, mely területileg egy-egy rebbe köré csoportosult, aki a híveinek spirituális és hétköznapi vezetője lett. Mind a mai napig mindenki a rebbéhez fordul tanácsért, és amit a rebbe mond, azt mint törvényt elfogadják.  A haszidizmus alapja – szemben az akkor már megcsontosodott ortodoxiával – a hit, az Istennel való kapcsolat örömteli megélése.

Magyarországon a Soá gyakorlatilag elpusztította a vidéki zsidóságot, kevesen élték túl és a rebbéjüket követve nem vissza, Magyarországra, hanem Németországba mentek, majd az USÁ-ba emigrálva telepedtek le. Úgy folytatják életüket, szokásaikat, mint azt századokkal előtte is, megtartották öltözéküket és sajátos társadalmi életüket. Kizárják a modernitást, nem néznek televíziót, és a modern amerikai társadalom csupán annyiban van rájuk hatással, hogy az lehetővé teszi számukra ezt a fajta életformát.

A film mint megannyi másik, egy utazás története, melyben főhősnőnk, Esthy (azaz Eszti, utalás a magyarországi eredetre) fellázad és családját, férjét odahagyva elmenekül, elutazik. Le akarja dobni magáról a közösség szabályait, súlyát és bár mindezt azzal magyarázza, hogy meg akarja valósítani önmagát, valójában mindez férjének szexuális ügyetlenkedéseiből adódik.

Ugyanis Esthy ebben a haszid közösségben nevelkedett, elfogadja ennek szokásait, számunkra meglepő az öröme, hogy férjet jelölnek ki a számára, hogy beléphet a házasélet hétköznapjaiba és elkezdheti gyakorolni az itt élő nők feladatát: szülni, szülni, szülni. Ez itt a szokás, ezt látja maga körül, ez tűnik természetesnek számára.  Amikor egy izraeli lány szájából mint külső vélemény elhangzik: „ezek (a haszidok) a nőket szülőgépnek használják”, akkor Esthy meggyőződésből, azonnal tiltakozik. Így válaszol: „oly sokan elpusztultunk a Soában, hogy hatmillió embert kell pótolnunk”.

Bármennyire frappánsnak tűnik a replika, valójában a Tóra törvénye mondja ki a „Szaporodjatok és sokasodjatok” doktrínát, azaz a zsidóság önfenntartását kell biztosítani és legfeljebb ennyiben találkozik a két gondolat.

A stáb, a szerzők, a film készítői elmentek Williamsburgba, hogy lássák, hogyan él valójában ez a pittoreszk közösség, de a filmet Berlinben forgatták. Az operatőrt és a jiddis tanácsadót kivéve a film alkotói csapata, a forgatókönyvíró és a rendező is nők, nem véletlen hát, hogy a film erős feminista felhangot kapott, és nem találok más magyarázatot Esthy kimondatlan, mégis politikusnak mondható, sokszor logikátlan menekülési epizódjaira és gyenge pontként: a számomra hiteltelenül megoldott új kapcsolatteremtéseire és szexuális viselkedésére. Ráadásul úgy a belső, haszid világot, mint a külső, a berlini modern életformát olyan lerágott sémák alkalmazásával mutatja be és állítja szembe, mint a világi, leszbikus anya, az anticionista haszid, és csak szőrmentén és elég hiteltelenül foglalkozik azzal, hogy egyedül, teljesen új életkörülmények között pénzt kell keresnie, kényelmes lakhatását megoldania, orvosi ellátást biztosítania a maga és születendő gyermeke számára. Egy ilyen erős akaratú és az ortodox szokások szerint élő lánynál furcsa, bármennyire éhes legyen is, hogy csak akkor kérdez rá arra, kóser-e amit eszik, miután az első harapáson túl van.

A film háttere szolgál a látványos, izgalmas történetbe ágyazásra, hiszen a közönség számára nem, vagy csak felületesen ismert a haszid és zsidó klisék használata, ami a mindennapi zsidó élet alapvető alkotója: a párválasztás a szülők által, az esküvő, a fiára rátelepedő zsidó anya, a haszid tánc és a nagyanya halála. Mindez nem erőltetett, és a látvány önmagában is feledteti az esetleges gyenge megjelenítést. Ennél sokkal ellentmondásosabb, hogy a haszidok erőszakosságával szemben a modern társaság egyoldalúan kedves, pozitív a diákság és tanárok bemutatása, vagy a zenei darabok, dalok még az átlagosnál is rosszabb előadásban hangzanak el.

Mindezt feledteti a kiváló történetmesélés, a még ennél is kiválóbb színészi munka, nem csupán a meghatóan csúnyácska, apró kis ortodox tramplit játszó főszereplőnő munkája, de az összes többi színész. A suta férj, a maffiózó sógor alakítása egyaránt emlékezetes és felkavaró. Tessenek megnézni!

Kapcsolódó: A sorozat alkotói itt beszélnek a film készítéséről

*