,

A Budapesti Zsidó Hitközség éles hangú közleményben utasítja el a nők felhívását a Tórához

A Budapest Zsidó Hitközség éles hangú közleményben szállt szembe a két neológ gyúlekezet és két reformzsidó hitközség által kezdeményezett, nőket is tórát olvasni hívó, illetve engedő nyilatkozatával.

A Budapesti Zsidó Hitközség székháza

A Budapesti Zsidó Hitközséghez, illetve a Mazsihiszhez tartozó Hunyadi téri és Páva utcai neológ templomkörzetek, illetve a Szim Salom és a Bét Orim reformzsidó közösségek vallási vezetőinek (Fináli Gábor, Radvánszki Péter, Kelemen Katalin és Vári György) tervei között szerepel, hogy a közeljövőben rendszeres közös istentiszteleteket tartanak, amelyeken nőket és férfiakat egyaránt fel fognak hívni a Tórához – fogalmazott a négy vallási vezető közleménye, melyet a Kibic Magazin oldalán halachikus érveléssel is alátámasztottak.

Az egyenjogúsító döntésre azért került sor – fogalmaztak -, mert a neológ gyülekezetek rendszeres közös istentiszteleteket terveznek két reform közösséggel, amelyeken nőket és férfiakat egyaránt fel fognak hívni a Tórához.

A két neológ rabbi megengedő döntésére a Budapesti Zsidó Hitközség közleményben válaszolt:

„2022. május 5-én az egyik internetes hírportálon összeállítás jelent meg „Hamarosan nők is olvashatnak Tórát két budapesti neológ közösségben” címmel.

A cikkben nyilatkozó neológ rabbik véleménye szemben áll a neológ zsidó hitrendszerrel, illetve a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) alapszabályában lefektetett, a rabbik számára feltétel nélkül követendő vallási alapelvekkel.

A Budapesti Zsidó Hitközség vezetése felszólította az érintett rabbikat, hogy az alapszabályban foglalt vallási elveket a jövőben feltétel nélküli kövessék.

A Budapesti Zsidó Hitközség vezetése, mint az érintett zsinagógák tulajdonosa, fenntartója és a rabbik feletti munkáltatói jogok gyakorlója felhívta az érintettek figyelmét arra, hogy a neológ zsidó hitrendszer, illetve az alapszabály következő megsértése esetén a Budapesti Zsidó Hitközség megteszi velük szemben a szükséges intézkedéseket.

Mester Tamás elnök, BZSH, dr Kunos Péter ügyvezető igazgató, BZSH, Dr Frölich Róbert országos főrabbi, Radnóti Zoltán, a budapesti Rabbiság igazgatója” – zárul a kibocsátó BZSH vezetőinek aláírásával ellátott nyilatkozat.

Comments

6 responses to “A Budapesti Zsidó Hitközség éles hangú közleményben utasítja el a nők felhívását a Tórához”

  1. Heindl Péter avatar
    Heindl Péter

    Az a helyzet, hogy a BZSH-közlemény közzétevői nem csak néhány, a hitközségüknél „munkavállalóként” dolgozó rabbit igyekeznek kötelezni valami olyasmire, ami a meggyőződésükkel ellentétes, hanem azt a kilét is, ahol az illető rabbi dolgozik.
    Néhány éve nálunk, Pécsett, az esti Kiddus-vacsorán vendégünk volt egy svéd hittársunk. Kérdezősködtünk tőle. Elmondta, hogy náluk Stockholmban a hitközség megszavazta, hogy a nők is fölmehessenek a Tórához. Malmöben is volt erről szavazás, de ott a többség elutasította a javaslatot. Náluk ez nem jelent problémát, mert demokrácia van: Malmöben nem mennek fel a nők a Tórához, Stockholmban fölmennek, ennyi. Én ezzel a megoldással értek egyet. A BZSH szabályzata meg módosítható, ha azt a többség úgy akarja.

  2. Nechemia Ben Avraham avatar
    Nechemia Ben Avraham

    Finálit már rég ki kellett volna rúgni, Vári is megérett. Nem értem, aki reformnyik, az miért nem megy át egyszerűen a reformokhoz, és kész, el van intézve.

    1. Heindl Péter avatar
      Heindl Péter

      Na, hát erről beszéltem: Nem köll senkit kirúgni, nem köll senkinek sehová átmenni. Minden templomkörzet közössége a rabbijával döntsön abban, hogy milyen rituálét követ. A zsidó vallásnak van néhány alapelve – Majmonidész nagyjából összeszedte, minden imakönyvben benne van. A többi ehhez képes másodlagos. Célszerű lenne nem kiutálni egymást.

      1. Nechemia Ben Avraham avatar
        Nechemia Ben Avraham

        Reforméknak nincsenek semmilyen körzeteik. Húsz éve a Bálint Házba jár egy jelentéktelen mennyiségű, jámbor nyáj, és az a célkitűzés, hogy valahogy ráakaszkodni egy már létező neológ hitközségre, azon élősködni és végképp szétverni őket ezzel az egalitáriánus hülyeséggel. Húsz évük volt, és még egy lakást se tudtak maguknak szerezni. Ők, miután szembemennek a Tórával, nem ismerik el annak isteni eredetét és átírják az imakönyvet, már nem zsidóság, hanem egy másik vallás, ami a zsidóságból leszakadt és ami el fog tűnni.

        1. Heindl Péter avatar
          Heindl Péter

          Nem gondolnám, hogy bárkinek szembe kéne mennie a Tórával. Nem erről írtam. A Tóra eltérő értelmezéséről van szó, ami teljesen történeti dolog, időről időre, közösségről közösségre változik. Ezért mindenki, aki egy másik zsinagógai közösségre hatalmi szóval, munkáltatói jogviszonyra, vagy egy épület tulajdonlására hivatkozva rá akarja erőltetni a véleményét, szerintem téved.

          1. Nechemia Ben Avraham avatar
            Nechemia Ben Avraham

            Az értelmezés változhat, de ők nem változtatják, hanem tagadják, hogy azok a részek, amik nekik épp nem tetszenek, Istentől származnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük