Nemcsak Izraelben, hanem a török médiában is felháborodást váltott ki, hogy Mustafa Ciftci török belügyminiszter nyilvánosan arról beszélt: reméli, hogy egy napon Jeruzsálem kormányzója lehet, és úgy véli, hogy a város, más egykori oszmán területekkel együtt, idővel ismét török fennhatóság alá kerülhet.
A politikus június 6-án, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) tanácskozásán megtartott felszólalásában kijelentette, hogy Törökország meg fogja érni Jeruzsálem „felszabadítását”, és ezt a folyamatot a közelmúlt szíriai és dél-kaukázusi fejleményeihez hasonlította. Azt is hozzátette, hogy az egykor az Oszmán Birodalomhoz tartozó területek „ismét a mi szuverenitásunk és uralmunk alá kerülnek”. Hozzátette: „Egyetlen kérésem volt Allahhoz: Uram, egyszer add meg nekem Jeruzsálem kormányzói tisztségét.”
Ciftci hosszú éveken át több stratégiai fontosságú tartomány kormányzójaként szolgált, mielőtt Erdogan 2026 februárjában kinevezte belügyminiszterré. Jelenlegi tisztségében a török belbiztonsági apparátus, a rendvédelmi szervek és a belső közigazgatás teljes rendszere tartozik a felügyelete alá.
Az elmúlt években a török vezetés rendszeresen történelmi igazságtalanságként beszélt az Oszmán Birodalom felbomlásáról. A hivatalos retorikában gyakran jelenik meg az a gondolat, hogy Törökország természetes politikai, kulturális és vallási vezetője azoknak a térségeknek, amelyek egykor a birodalomhoz tartoztak, a Balkántól a Közel-Keleten át Észak-Afrikáig. A politikai vezetők rendszeresen hivatkoznak az oszmán örökségre, és gyakran úgy mutatják be országukat, mint a határain kívül élő muszlim közösségek természetes védelmezőjét.
Jeruzsálem különösen fontos szerepet játszik ebben az ideológiai keretben. Erdogan többször is a palesztin ügy és Jeruzsálem védelmezőjeként mutatta be magát. A török állam jelentős összegeket fordított vallási, kulturális és politikai projektek támogatására Kelet-Jeruzsálemben, miközben Ankara következetesen támogató álláspontot képviselt a palesztin ügyben. Emellett Törökország továbbra sem minősíti terrorszervezetnek a Hamászt, és számos alkalommal fogadta annak vezetőit. Ez a politika tovább erősítette Ankara azon törekvését, hogy a palesztin kérdés egyik vezető nemzetközi szószólójává váljon.
Ebben az összefüggésben Ciftci kijelentései nem is tűnnek elszigetelt túlzásnak, sokkal inkább egy olyan ideológiai projekt megnyilvánulásának látszanak, amelyben az iszlamista politika, a török nacionalizmus és az oszmán múlt iránti nosztalgia szorosan összekapcsolódik.
Jelenleg a török–izraeli kapcsolatok különösen feszültnek számítanak. A gázai háború kitörése óta Ankara jelentősen fokozta az Izrael-ellenes retorikáját, és egyre szorosabb kapcsolatokat épített ki a Hamász vezetőivel. A török vezetők rendszeresen népirtással vádolják Izraelt, és a török hírszerzés vezetője, Ibrahim Kalin többször is fogadott Hamász-küldöttségeket Isztambulban.
Bár semmi sem utal arra, hogy Törökországnak reális lehetősége vagy nemzetközi támogatása lenne a Jeruzsálem feletti szuverenitás megszerzésére, Ciftci kijelentései mégis jól mutatják, miként gondolkodnak a térségről Erdogan kormányának egyes vezető szereplői.
Ebben az álomvilágban Jeruzsálem egyre inkább úgy jelenik meg, mint egy befejezetlen történelmi küldetés része, amelynek beteljesítésében Törökországnak különleges szerepet szánnak.
