Ki hová tartozik és miért?
Az Európai Uniós biztosként tevékenykedő Navracsics Tibor óhatatlanul magáévá tette valamennyire a brüsszeli szellemet, és ennek megfelelően Budapesten járva cáfolta a magyar kormány hivatalos ellenségképét, mondván: „a Soros-terv nem szerepel az Európai Bizottság munkatervében”.
Válaszul Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes – a kormány hivatalos propagandájának szellemében – figyelmeztette Navracsicsot, hogy neki kell a legjobban tudnia, hogy a kollégái és a környezete, emberek és szervezetek is „nemcsak a kezében vannak Soros Györgynek, hanem a zsebében is”.
*
A matematika szabályai szerint két pont meghatároz egy egyenest, három pont pedig egy síkot. Semjén nyilatkozatában több mint három olyan pont van, amely a zsidókra tett utalásként is értelmezhető. Lássuk sorban: az európai politikusokat zsebében tartó milliárdos; a migrációs válságot kiváltó szabadkőművesség; ennek „bolsevik verziója”; a „szélsőliberális dolog”, amely „szívéből gyűlöli a keresztény hagyományokat”, és ha lehetséges, még jobban gyűlöli a nemzetállamokat”. (Forrás: MTI)
MIndezekenk csak egy közös nevezőjük van: a zsidók.
És kikkel állnak szemben a fent nevezettek? Magyarországgal, a keresztény hagyományokkal és a nemzetállamokkal. Az egész, együttesen nehezen értelmezhető másképp, mint nem túlságosan burkolt és meglehetősen hagyományos antiszemita üzenetként.
*
Ugyanakkor van a kormány politikájának egy másik síkja is, ahol a zsidók iránt barátságos arcát mutatja: támogatja a két nagy zsidó felekezetet, igen jó viszonyt ápol Izrael Állammal, a maga módján támogatja a Holokauszt-megemlékezéseket és a Holokauszt kultúráját. A zsidó(s) kultúrát is bátorítja, amennyiben az nem veszélyezteti saját politikáját és ideológiáját. (Ld. például a minap megnyílt Robert Capa kiállítást, amelyen a híres fotós Izrael születését bemutató fotói láthatóak.)
Aki nem igazodik el zsidóbarátság és zsidóellenesség eme kavarodásában, annak vázoljuk az alapvető koordinátákat. A zsidó vallás és a zsidó nemzetállam alapvetően beleférnek a kormány ideológiájába, mert összehozhatók annak hivatalos nemzeti és keresztény ideológiájával. A kormány mellett nyilatkozó New York-i haszidokkal, a Budapestre látogató izraeli miniszterelnökkel vagy (pláne!) izraeli főrabbival nincs baj. Ők a zsidó zsidók, akik a saját dolgukkal törődnek és nem avatkoznak a magyar ügyekbe.
A „nem zsidó zsidók”, akik nem törődnek zsidó hátterükkel, vagy éppenséggel megtagadják azt, és helyette egyetemes, világmegjavító eszmékre, mozgalmakra esküsznek fel: ők az ellenségek. Jelenkori vezérük Soros György.
Ez utóbbi kép rajzolódik ki Semjén Zsolt szavaiból.
Mindez egybeesik a mai nyugati radikális új jobboldal szellemiségével. Trump elnök stábjában is komoly szerepe van zsidó vallású vejének, kitüntetetten nagyra értékeli a szövetséget Izraellel, viszont utálja az egész baloldali-liberális sajtót és establishmentet. Utóbbit szeretik a zsidókkal azonosítani – Trump elnök azonban ilyet jellemzően nem mond. A nyugati radikális jobboldal utálja a balliberális világképet – de (ma már) többnyire tartózkodik ennek lezsidózásától.
Semjén Zsoltnál, úgy látszik, nem ez a helyzet.
*
A kortárs baloldali-liberális eszmekörben ma létezik egy erős tendencia, amely hajlamos a fehér, keresztény, heteroszexuális férfit az elnyomó rendszer hierarchiájának csúcsára állítani, és ehhez képest meghatározni az elnyomottak hierarchiáját.
A múltban – az európai gyarmatosítás, majd a fasizmus korában és általában a represszív társadalmakban – ennek a kritikai felfogásnak volt jogosultsága. Ma azonban elnyomottnak tekinteni, mondjuk, egy harmadik világbeli diktatúrát és vele szemben elnyomónak, mondjuk, az Egyesült Államokat – abszurd képzet. A nyugati civilizáció – rettenetes válságok után – ma olyan szabadságfokkal működő rendszert hozott létre, amely páratlan az eddigi történelemben, és amely irányadó minden más civilizáció számára. (Illő tisztelettel említve ez utóbbiak nagyszerű teljesítményét is.)
A doktrinér baloldali felfogással vitatkozni tehát jogos. Semjén Zsolt nyilatkozata azonban nem vitatkozni akar, hanem beteges ellenségképet vetít a falra. Soros Györgyöt nem bírálja, hanem meglehetősen zsidós arcú mumust gyárt belőle. Nem a kritikai szellem gyakorlására, hanem hisztérikus ellenségkeresésre kondicionálja a magyar polgárokat. Megfosztja őket a józan vita lehetőségétől és zsigeri indulataikat gerjeszti.
Az esetleg vállalható gondolatokat – megvédeni a határokat, és a humanitárius segítséget a menekülők szülőföldjére vinni – vállalhatatlan módon nyomja le az emberek torkán.
Joggal figyelmeztet minderre a nemrégiben napvilágot látott nyilatkozat: az ország határainak megvédése mellett erkölcsi határaink védelme is legalább ilyen fontos.
Vélemény, hozzászólás?