, ,

Éles ellentétek a rabbikaron belül a Mazsihisz „világra nyitott zsidóság” programjával kapcsolatban

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) Rabbitestülete 2018. június 21-én megtartott ülésén a következő határozatot hozta.

Rabbiavatás az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemen (Képünk illusztráció)

Jelen volt: Deutsch László, Deutsch Péter, dr. Frölich Róbert, Markovics Zsolt, Schönberger András és Totha Péter Joel.

A legfontosabb napirendi pontban, a Rabbiképző-Zsidó Egyetem jövőjével kapcsolatban a testület a következő határozatot hozta: „A Rabbitestület az OR-ZSE keretein belül női rabbi- és kántorképzéshez nem járul hozzá. Hitközségeinkben való egyházi funkciók végzéséhez nők továbbra sem alkalmazhatóak.

A nyitás jegyében, a nemzetközi trendekhez igazodva a Testület javasolja, hogy az OR-ZSE keretein belül legyen képzés nők számára tanári, szociális illetve pszichológiai tanácsadói feladatokra ugyanúgy, mint vallásfelügyelő, halottal foglalatoskodó, valamint a betérni kívánó nők számára mentori feladatokra.”

A határozatot, a Testület jelenlévő tagjai egyhangúan megszavazták – olvasható a közlemény a Mazsihisz honlapján.

*

Az ülés és a határozat érdekessége, hogy a híradás szerint a rabbikar számos ismert tagja (Darvas István, Fináli Gábor, Kardos Péter, Radnóti Zoltán, Róna Tamás, Schöner Alfréd, Szerdócz Ervin, Verő Tamás) nem volt jelen, illetve nem szavazott. Így nem a rabbikar, legfeljebb a fél rabbikar döntéséről számol be a fenti hír.

Korábbi vitákból az OR-ZSE rektor-utódlásáról (1. 2. 3.) vagy a modernizációról, főleg a nők státusáról, szerepéről a zsidó közösségben (1. 2. 3.  4.), valamint a fenti szavazásból, illetve a szavazástól való távolmaradásból is úgy tűnik, éles ellentétek vannak a fenti kérdésekben a rabbik között.

A távol maradók nagy része, lapunkból is ismert megnyilatkozásaik alapján, valószínűleg inkább a Mazsihisz világi vezetésének „világra nyitott zsidóság” programját támogatják, melynek részeként új vezető került az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem élére, illetve nagyobb nyitottságot mutat a Mazsihisz a progresszív/reform rabbikkal, illetve a zsidó civilszervezetekkel való együttműködés irányába.

A vita további fejleményeiről a későbbiekben is beszámolunk, illetve várjuk a témában megszólalni kívánók véleményét.

Comments

3 responses to “Éles ellentétek a rabbikaron belül a Mazsihisz „világra nyitott zsidóság” programjával kapcsolatban”

  1. aser avatar
    aser

    Mivel 6-an megszavazták,de 8-an ott sem voltak.Így a többség nemmel szavazott.
    Így érvénytelen a Rabbitestületi határozat.
    Vagyis kérdés,hogyan oldja meg a két részre szakadt Rabbitestület a vallási vezetés irányítását?

  2. Schönberger Andras avatar
    Schönberger Andras

    Tisztelt Olvasók!
    Schönberger András a Rabbi Testület alelnöke vagyok és a cikkben említett ülés levezető elnöke.
    Mazsihisz honlapján csúsztatással jelent meg a közlemény, miszerint hatan fogadtuk el az ülés egyetlen napirendi pontjában hozott határozatot. Valóban hatan szavaztunk a helyszínen, de ketten telefonon: Radnóti Zoltán főrabbi a testület elnöke és Róna Tamás főrabbi.
    Schönberger András

    1. Kovács Béla avatar
      Kovács Béla

      Tisztelt főrabbi úr!

      Én Debrecenben élek és figyelem az eseményeket és most nem értem az ön válaszát.
      kerestem és nem találtam a mazsihisz honlapján amit ön irt hogy a közleményt hatan fogadták el. ilyen nincs irva sehol sem. azt irja az itteni cikk hogy a Testület jelenlévő tagjai egyhangúan megszavazták. vagy ez nem igaz? ök sem fogadták el egyhanguan.? hol a csusztatás? ez a vikkből nem derül ki. elmonddja nekünk?

      ez egy nagyon érdekes szöveg ám nagyon rövid és épen ezért nem igazán értem. Épen ezért kérdezem, azt is hogy az a hét rabbi aki nem volt ott, ők is bele tudtak-e irni a közlemény szövegébe vagy csak a kész szöveget olvastak fel nekik a telefonon mert ön így irja és ők igent vagy nemet mondhatak?

      vagy ők korábban leírták mit gondolnak és tudtak használni az ő leveleiket? ezeket a leveleket is el lehet olvasni majd?

      és ezért van írva hogy egyhangúan megszavazták?

      AMit ön irt a telefonos szavazásról az is érdekes. És még azt is kérdezném, hogy közösség egyéb gyűlésein is lehet telefonon szavazni és akkor az érvényes? Mert a parlamentben, ha jól tudom nem lehet, meg nálunk sem.

      köszönöm Szépen a válaszát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük