Bodrogkeresztúrt, ezt a Tokaj melletti kisközséget minden évben orthodox, hászid zsidók ezrei keresik fel Amerikából és Izraelből, hogy meglátogassák az ott élt csodarabbi, Reb Sájele (1851–1925) sírját.
A 19.század közepén Steiner Jesájá néven született rebbe alakjához a hászid folklórban számos legenda és anekdota kapcsolódik, amelyek a rebbe által véghezvitt különböző csodákat mesélik el. Imái és adakozásai által számos alkalommal mentette meg az éhségtől vagy épp a gabonát pusztító egerektől a község lakosságát, ezenfelül pedig, mint a csodarabbik általában, gyógyított is különféle betegségeket.
Reb Sájele 1925-ös halála után a Dereszla domb temetőjében lévő sírhelye zarándokhely lett a hászidok között szerte a világon. Sok amerikai és izraeli orthodox (elsősorban breszlev irányzathoz tartozó) zsidó minden évben, a cádik halálozási évfordulóján (a héber naptár szerinti íjjár harmadikán) kizárólag emiatt keresik fel Bodrogkeresztúrt. A hászid zsidók felfogása szerint ugyanis a cádik (igaz/szent ember) közvetlen kapcsolatban áll az Örökkévalóval, így a sírhelyénél elmondott ima, és a papírcetlin otthagyott kívánság könnyebben meghallgatásra talál majd az ő segítségével.
Az eseménynek ezen túl még egyfajta szociális funkciója is van, amely az imák előtt adott cedákához (adományozáshoz) kapcsolódik. Ott jártamkor ugyanis azt tapasztaltam, hogy a fiatal, izraeli, azon belül is főképp Jeruzsálem Meah Searim és Geula ultra-orthodox negyedeiből érkező jesiva bóherek (diákok) itt igyekeznek tanulmányaik, házasodásuk vagy a családjuk számára adományokat gyűjteni elsősorban az Amerikából érkezett, jórészt tehetősebb hittársaiktól. Mivel a vallási felfogás szerint az ima előtt adott cedaka erősíti az ima erejét, ezért valóban sok adományt össze is gyűjtenek a nap során.
Azonban külföldről érkező hászidok bodrogkeresztúri zarándoklata, mint társadalmi, szociális jelenség is igen érdekes. A település ugyanis nagyjából ezer főt számlál, akik életében alighanem igen szokatlan eseményt jelent a 2-3 ezer orthodox zsidó hirtelen megjelenése. Talán azt sem kell mondanunk, hogy a környék gazdag zsidó múltja ellenére ma már egy zsidó sem lakik Bodrogkeresztúron és vidékén. Ezt figyelembe véve igyekeztem a fotózás mellett a két, egymástól egy világnyi távolságra álló csoport, a keresztúri helyiek és a külföldi hászidok viszonyát is figyelni. Noha az esemény minden konfliktus nélkül zajlott, tanulságos volt a fejleményeket közelebbről figyelni.
Bodrogkeresztúr, kora délelőtt: a falu kisboltjában helyiek beszélgetnek. A téma természetesen a faluba érkező zsidók. A fiatal pultos lány puffogva, ingerülten az idősebb vásárlókhoz:
– Hát ezek a zsidók is… Hát mi ez már? Itt ezek miatt a főzsidók miatt kijött ide az egész rendőrség, hogy biztonság legyen, meg nehogy legyen valami velük…
Később a faluba érve valóban látom: sok rendőr jött ki, bár leginkább a megnövekedett forgalom miatt kellett csak ügyelniük. Az út egyik oldalán az imaház, ahova százával érkeznek buszokkal a hászidok a sáhrit imára. A másik oldalon a portájuk előtt ülő falusiak, némi furcsálló gyanakvással szemlélve a sok fekete kabátot, pajeszt és szakállat. Az út közepén a rendőrök főnöke terelgeti az embereket, valamilyen okból már délelőtt idegesen üvöltözve. Délutánra még jobban megnő a forgalom, így ő is egyre idegesebb lesz. Dühödten a kocsikra csap és üvöltözik, kivel azért, mert megállt, kivel azért mert nem haladt elég gyorsan. Figyelem a jelenetet és baljós asszociációm támad az orthodox zsidókat üvöltve terelő rendőrről.
Idősebb hászid úr próbál beszélgetni a helyiekkel, természetesen nem értik egymást. Odamegyek tolmácsként segíteni, mint kiderül, egy fénymásolásra van csak szüksége az úrnak. Míg ők beszélnek, fotót készítek róluk – jól néz ki a két szélsőségesen különböző világ találkozása együtt. A hászid férfi ezt észreveszi, és dühödten jön oda hozzám:
– Törölje ki azonnal azt a képet!
– De miért?
– Törölje ki azonnal!
– Jól van, rendben, nyugalom. Kitörlöm.
– Törölje ki most!
– Nyugalom, már mondtam, hogy ki fogom. Kész. Ennyi volt.
Az úr elmegy, elintézi a készségesen segítő helyiekkel a fénymásolást. Mikor visszajön beszélgetni kezdünk. Készségesen válaszol a kérdésekre, mint kiderül Amerikából érkezett. Nem hagy nyugodni azonban az előző dolog, ezért megkérdezem:
– Mondja mi volt a baja a fotóval?
– Mit gondol? Hogy majd én egy képen leszek együtt egy gójjal?
Mikor közlöm vele, hogy ezt a hozzáállást mondjuk, nyugodtan hívhatjuk rasszizmusnak és középkori gondolkodásnak is, akkor arra csak annyit mond dühödten: talán én élek a középkorban, ha nem tudom, hogy a magyarok mind antiszemiták, akik mind egy szálig kiirtották itt a zsidókat.
Vélemény, hozzászólás?