Sok szempontból nehezen értelmezhető interjút adott Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress – WJC) elnöke a brit Observer c. lapnak.

Az interjúban szóba kerül Európa, Amerika, a Közel-Kelet, Izrael – mind igen felszínesen, az ügyek óriási súlyához képest gyakran egy-két odavetett mondatban. Első látásra nehezen érthető, hogyan jönnek össze Lauder Bécsben, amerikai nagykövetként eltöltött évei, s a kényszerű találkozások hajdan náci egyenruhát viselt osztrák politikusokkal, valamint Vlagyimir Putyin dicsérete, aki „igazi hazafi és igazi vezető”.

Furcsa, hogy a tekintélyelvű Orbán Viktor által vezetett Magyarország kapja a legrosszabb bizonyítványt, míg a nála jóval inkább tekintélyelvű Putyin Oroszországa a legjobbat.

Úgyszintén furcsa, hogy a többi európai országnak sem jut egyetlen jó szó.

Nem tudhatjuk, milyen politikai megfontolások vezérelték Laudert, amikor éppen most, s éppen így nyilatkozott a világ ügyeiről.

De az interjú mögött felsejlik egy világkép:

Európa, úgy ahogy van, veszett ügy. Legrosszabb európai országot tud említeni Lauder, legjobbat viszont nem.

A Jobbik, mint neo-náci párt jelenik meg az interjúban (emiatt kapja Magyarország a legrosszabb minősítést az antiszemitizmus terén), de Lauder nem látszik tudomásul venni a párt arculatváltását, melynek során a Jobbik, politikai megfontolásból, igyekszik józan középpárt ábrázatát felölteni. A Horthy szobrok aktuális problémaként jelennek meg, holott ezek az ügyek kb. három-négy éve voltak napirenden. Hogy Magyarország kivette az alkotmányból a Holokausztot, ez értelmezhetetlen állítás: talán az új (2010-ben elfogadott) alaptörvényre gondolhatott Lauder, amely – az idegen megszállással takarózva – valóban elmossa Magyarország a Holokausztért viselt felelősségét. Avagy talán a Szabadság-téri, szintén felelősségelhárító emlékmű képe merült fel – ugyancsak két esztendő távlatából.

Egyáltalán nem esik szó a zsidókat fenyegető iszlámista veszélyről,

az elmúlt években – és az elmúlt napokban! – Párizsban, Brüsszelben elkövetett brutális merényletekről. Egy évekkel (vagy egy évtizeddel) korábbi Európa-kép sejlik fel az interjúban.

Ráadásul megjelennek a hetvenes évek, amikor Lauder, amerikai nagykövetként Bécsben, kénytelen volt olyan osztrák politikusokkal udvariaskodni, akik hajdan a Gestapo egyenruháját viselték. Összemosódik jelen, közelmúlt és régebbi múlt: mindegy, Európa akkor is és most is reménytelen ügy – sugallja az interjú a figyelmes szemlélőnek.

Ezzel szemben áll Putyin és az ő Oroszországa:

Putyin „igazi vezető”,

aki „mindent megtesz, hogy Oroszországot ismét hatalommá tegye”. Ami jó dolog, ezek szerint. Mintha ismét összemosódna múlt és jelen: Putyin mögé alighanem a Hitler ellen harcoló orosz katonákat kell odaképzelnünk. Tudjuk azonban, hogy Oroszország még hazánknál is jóval kevésbé óhajt szembenézni a terhes 20. századdal: történelmi önképének középpontjában változatlanul a náci Németország ellen vívott gigászi küzdelem áll, s a sztálini örökséggel nemigen tud mit kezdeni. Ezt az Oroszországot állítja szembe Lauder, pozitív példaként, a reménytelenül antiszemitának látott Európával.

Ugyancsak furcsa, hogy a járványként terjedő Izrael-ellenes bojkottmozgalomra (BDS) Lauder nem sokat hederít – holott a zsidó média tele van az erről szóló aggasztó hírekkel. Tágabb értelemben a baloldali, kisebbségvédő jelszavakkal operáló antiszemitizmus veszélye mutatkozik meg ebben a mozgalomban – amelyet Lauder szerint a zsidó szervezetek túlreagálnak.

Ami Amerikát illeti, a súlyosbodó belpolitikai csatákért Lauder inkább Obama elnököt teszi felelőssé – amivel nem kell egyetérteni, de teljesen érthető vélemény egy elkötelezett republikánustól. Itt nincs többéves lemaradás, Lauder képben van. Csakúgy, mint a közel-keleti helyzet megítélésében, ahol naprakészen látja, hogy a konzervatív arab országok neheztelnek Obamára és Amerikára, mert úgy érzik, magukra hagyta őket a fundamentalista Iránnal szemben.

Csak Európa és az antiszemitizmus ügyében jelenik meg egy idejétmúlt szemlélet: ebben régi és új nácik játsszák a főszerepet, s velük áll szemben a jó Oroszország.

A nácik azonban a mai polkorrekt Európában nemigen fognak még egyszer labdába rúgni, velük szemben már immunis az öreg kontinens. Az új, virulens antiszemitizmus sokkal inkább a baloldali lózungokkal operáló és az iszlámisták dühét kanalizáló mozgalmakból áll össze. (Lásd pl. Jeremy Corbyn, brit munkáspárti vezért, aki néhány éve a Hamasz és a Hezbollah vezetőit barátainak nevezte.) Európában az elmúlt évek brutális antiszemita gyilkosságait (és egyéb mészárlásait) iszlámisták követték el. A mai nyugat-európai szélsőjobb ellenségképet gyárt, de az antiszemita imázstól erősen igyekszik szabadulni.

Nem megnyugtató, ha a világ zsidóságának elsőszámú képviselője nincs igazán képben az antiszemitizmus aktuális állását illetően. Európa és a zsidók viszonya valóban súlyosan terhelt ma is – de ebben már nem a nácik játsszak a főszerepet.