Aki eddig nem látta volna, az a legfrissebb közleményekből meggyőződhetett: a kormány hosszú távú stratégiája, hogy Soros Györgyöt teszi meg a magyarok fő ellenségének.

Orbán Viktor pénteki rádióinterjújából megtudhattuk, hogy „nyílt sisakkal kell harcolni Soros Györggyel és az ő „hadseregével” szemben, ki kell mondani, ők bevándorlást akarnak, az ideológiai motivációjuk pedig egy multikulturális Európa, nem szeretik ugyanis a keresztény Európa hagyományait, és azt gondolják, ha összekevernek bennünket egy más néppel, akkor Európa élhetőbb lesz. „Azért akarják tönkretenni Európát, mert abból nagy profitot remélnek, a pénzügyi spekulánsok már csak ilyenek”

A multikulturalizmus, mint ideológia, amit a polkorrekt baloldal hajlamos az eljövendő paradicsom (vagy legalább az oda vezető út) szinonimájaként használni, valóban olyan illúzió, mint a munkáshatalom volt a 19-20 században. Hogy ez a gyakorlatban mit jelent, azt a zsidóknak van leginkább balszerencséjük megtapasztalni: zsinagógáikat, iskoláikat és más intézményeiket Németországban, Franciaországban valóságos erődítményekké alakítják át, bejáratuknál gépfegyveres katonák őrködnek golyóálló mellényben. Az őket ért merényletek és fenyegetések kiindulópontja túlnyomórészt a moszlim bevándorló (hátterű) közeg.

A zsidókon túl már a nyugati többségi társadalmak is megtapasztalhatták a bevándorlással együtt importált iszlámizmus következményeit.

Vannak olyan bevándorolt etnikai/vallási csoportok, amelyeknek remekül sikerül a beilleszkedés a 21. századi plurális, tudásalapú társadalmakba, és vannak olyanok, amelyeknek ez kínkeserves és ezekre a nehézségekre vad agresszióval és ellenideológiákkal válaszolnak.

Semmi probléma nincs tehát Soros György bírálatával, aki – nagyon sok baloldali idealistához hasonlóan – nem akarja észrevenni, hogy az általa megváltónak tartott ideológia a gyakorlatban nem úgy működik, mint azt várták.

*

A kormány sorosozása azonban a legjobb indulattal és a legkonzervatívabb értékrenddel sem tekinthető bírálatnak.

A bírálat – per definitionem – józan és mértéktartó keretek között zajlik. A bírálat civilizált, polgári vitakultúrát feltételező műfaj – gondoljunk az újságok kritikai rovatára. A bírált könyv, színdarab, ideológia, párt, politika ízekre szedhető, de a bírálat tárgya mögött az ember sértetlen marad. Demokráciában megsemmisítő bírálat tárgya lehet egy politika, de a politikus emberi tisztességét akkor sem vonják kétségbe.

Az Orbán-kormány sorosozása semmiképpen nem illik a fenti keretek közé. Soros György óriásplakátok ezrein látható, s nem politikája, hanem személye van feltüntetve ellenségnek. Soros a kormánypropagandában mérhetetlenül túldimenzionált, arca/neve az országra leselkedő minden veszély mögött megjelenik. Ez nyilvánvalóan nem a bírálat, hanem a bűnbakképzés és ellenségkeresés kultúrája.

Tudjuk, hogy a magyar politikai közegben az ellenségkép igen jól használható – a kormánynak nem utolsósorban azért sikerült minden ellenfelét lesöpörnie, mert ezt az eszközt másoknál hatékonyabban alkalmazta. Az Orbán-kormány úgy döntött, hogy folytatja ezt a jól bevált gyakorlatot. Bármiről van szó, odafesti mögé Soros Györgyöt – így kap a praktikus célokat követő politika némi apokaliptikus felhangot. Aki nem bennünket támogat, az – úgymond – nem egyszerűen helytelenül dönt, hanem az ország és a kereszténység romlását mozdítja elő.

*

Jobboldali értékrendű közegben Soros kétségtelenül maga az ideális bűnbak. Zsidó, milliárdos, tőzsdés, radikális baloldali politikai agendával. Személyében összehozható az antiszemitáknak oly fontos plutokrata milliárdos és a baloldali forradalmár képe. Mivel holokauszt-túlélő, kézenfekvő ráfogni, hogy az elszenvedett üldöztetések miatt gyűlöli a magyarokat.

Mindez így, együtt, csak egy zsidóra illik, senki másra. És amint azt láthatjuk, rendkívül hatékony ellenségkép az eredmény. A Tett és Védelem Alapítván munkatársa kutatással igyekszik igazolni, hogy az emberek fejében Soros neve és a zsidóság fogalma nem kapcsolódik össze. Meglehet. De ez mindegy is, mert a keresztényellenes, nemzetellenes, plutokrata, Európa vesztére törő, spekuláns, kozmopolita, stb. az európai hagyományban csakis zsidó lehet.

Éppen ezért mindezt így, együtt – a 20. századi előzmények után – a falra festeni súlyos felelőtlenség. Még akkor is, ha újra meg újra leszögezik, hogy Sorost nem zsidó származása miatt támadják. Meglehet, hogy a kormány politikusainak nincsenek antiszemita indulatai – ebben az esetben csak használják az antiszemita kliséket politikai célok érdekében.

*

Tudjuk, hogy a kormány bőkezűen támogatja a nagyobb honi zsidó felekezeteket és partneri viszonyra törekszik velük. Tudjuk, hogy a kormány kiváló kapcsolatokat ápol az izraeli kormánnyal és – üdvözlendő módon – nem azonosul a nyugati progresszív médiában elterjedt Izrael-ellenes hangulatkeltéssel. Tudjuk, hogy a kormány az ellenőrzése alatt álló médiában megfékezte az összevissza fröcsögő antiszemitákat. (És a média egyre nagyobb része áll a kormány ellenőrzése alatt.)

Vagyis: az antiszemitizmust általában igyekszik visszaszorítani – miközben egy bizonyos ideológiai dimenzióban a maga javára használja. Mondhatnánk úgyis, hogy az Orbán-kormány államosította, monopolizálta és a magyar társadalomban – saját belátása szerinti mennyiségben – adagolja az antiszemitizmust.

*

A Soros György személye köré font ellenségkép a 19-20 századi antiszemitizmus némileg modernizált elemeit használja. Eszerint a nemzetet/Európát/a világot a kozmopolita/kapitalista/szocialista háttérhatalom veszélyezteti oly módon, hogy migránsok millióit akarja rászabadítani, önző spekuláns céljai érdekében.

Nincs jelen ebben az ellenségképben a hagyományos vallási antiszemitizmus (a zsidók megölték Jézust/nem fogadják el Jézust megváltónak), mivel a kormány vallási téren az 1867 utáni liberalizmus hagyományait igyekszik folytatni. Eszerint a bevett felekezetek a világi hatalom partnerei, közös ideológiai alapjuk a vallás és a nacionalizmus. 1944 óta ugyan a zsidó közösség nem partner a nacionalizmusban, de ezt egyik fél sem igyekszik bolygatni.

Patthelyzet van a zsidó közösség és a kormány között a legsúlyosabb kérdés, a Holokausztért viselt felelősség dolgában. A kormány hivatalos álláspontja szerint a magyarság osztozik a zsidók gyászában, ugyanakkor a magyarokat is a náci rendszer áldozatainak tekinti, akik nem felelősek az 1944-ben történtekért. Ez zsidó szempontból elfogadhatatlan. A nézetkülönbségek a Szabadság téri emlékmű körül élesedtek ki, de ennek lecsillapodása óta a Mazsihisz és kormány hallgatólagos egyezségben él: nem bolygatják a kérdést.

Nincs jelen ebben az ellenségképben a nyugaton virágkorát élő és hatalmas energiákat megmozdító új antiszemitizmus, amit leggyakrabban anticionizmus néven szoktak emlegetni. Az izraeli-palesztin konfliktus és a palesztin áldozatiság mérhetetlen, apokaliptikus dimenziókba történő felfokozása csak Nyugat-Európában működik jól, a mai Magyarországon és Kelet-Európában ehhez nem kedvezők a körülmények. (Erről bővebben lásd itt.)

*

Az antiszemitizmus egyes elemeinek használata, más elemeinek elutasítása, súlyos nézetkülönbségek diplomatikus kikerülése, a honi zsidó szervezetekkel való formális jóviszony, az izraeli kormánnyal fennálló érdekközösség jellemzi az Orbán-kormány politikáját.

Kevesebb közös érték, több közös érdek, bizonyos ponton feszültségek, kényes egyensúly – mondhatnánk röviden.