Vadászati szezon Heisler Andrásra?

Kormányközeli sajtóforrás szerint Orbán Viktor már személyesen bírálja Heisler Andrást.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke (Fotó: Vasvári Tamás/MTI/MTVA)

A kormányközeli Mandiner szerda reggel ezzel a címmel közölt tudósítást:

„A miniszterelnök Heisler Andrást tartja felelősnek a judapestező Bíró ügyében”.

„Kormányfőhöz közeli körökből értesültünk arról, hogy Orbán Viktor gyengének és határozatlannak tartja a Mazsihisz elnökének Bíró-ügyben tanúsított fellépését.” Így szól a Mandiner-cikk bevezetője.

A cikk részletesen taglalja a vádat, mely szerint Heisler András, illetve a Mazsihisz nem volt elég határozott, amikor a múlt vasárnapi szerencsi választáson induló ellenzéki közös jelölt Bíró László rajthoz állását kellett volna megakadályozni. A kormányfő szerint – így a Mandiner – Heisler Andrásnak személyesen kellett volna felszólítania az ellenzéket, hogy ne indítsa Bíró Lászlót jelöltként.

Mint ismeretes, Bíró már a Jobbik antiszemita korszakában is a párt politikusa volt, és a Jobbik más tagjaihoz hasonlóan ő is tett otromba antiszemita, rasszista kijelentéseket. Miután az ellenzéki összefogás felé mozdult, a párt hivatalosan megtagadta az antiszemitizmust és ilyen kijelentéseket tévő tagjai közül többen bocsánatot kértek. Ezzel a Jobbik, mint afféle radikális nemzeti, de nem antiszemita párt, befogadtatást nyert az ellenzékbe.

A párt azon része, amely nem vállalta ezt a fordulatot, Mi Hazánk Mozgalom néven alakult újjá és folytatta a radikális politizálást, soha nem tagadva meg az antiszemita uszítást. Ennek a pártnak egyik vezetője Novák Előd is, aki a leghírhedtebb neonáci honlap, a kuruc.info egyik fő munkatársa.

A választások során a Fidesz egyik fő propagandafegyvere volt, hogy Bíró László antiszemita kijelentéseit ismételgette – nem téve említést arról, hogy Bíró ezektől elhatárolódott.

A politikusok efféle elhatárolódásai persze politikai érdekből és nem megvilágosodásból, meg őszinte bűnbánatból fakadnak – ilyen a politika természete. Nem egyedülálló jelenség ez: a fősodrú európai szélsőjobb számos európai országban hivatalosan búcsút intett az antiszemitizmusnak: ezt tette a francia Nemzeti Front, az osztrák Szabadságpárt, a német AfD. De ide sorolhatjuk a magyar jobboldal fősodrát is, amelynek sajtójában viruló antiszemitizmust Orbán Viktor fékezte meg – meghagyva az ellenségkép bizonyos elemeit, mindenekelőtt Soros Györgyöt.

Orbán Viktor miniszterelnök

Mint ismertes, a választás előtt a Mandiner megpróbált a Jobbiktól elhatárolódó nyilatkozatot kicsikarni a Mazsihisz elnökéből is, aki azonban erre úgy reagált, hogy Bíró zsidózásával együtt elítélte a kormányközeli antiszemita gesztusokat is. A Mazsihisz – akkori közleménye szerint

„minden, bármely etnikai, vallási csoport, szexuális kisebbség elleni uszítást egyaránt elítél, teljesen függetlenül attól, melyik politikai csoportosuláshoz tartozik az, aki ilyeneket mond. Ha Bíró László ilyen kijelentéseket tett, akkor természetesen az ő kijelentéseit is. Ahogy a frissen kitüntetett Raffay Ernő történész hosszú, nyílt zsidózását is, amely egy most előkerült felvételen hallható”.

Ez a közlemény a Mazsihisz honlapján jelent meg, amely kiemelte, hogy a választ a Mandiner nem közölte.

A Mandiner mostani cikkében nem rejti véka alá, hogy Orbán nyíltan szembefordult Heisler Andrással:

„Forrásaink beszámolói szerint a miniszterelnök a Mazsihisz egyszeri reakcióját határozatlannak, gyengének tartja. Sőt, Orbán hiányolja, hogy Heisler nem szólította fel egyértelműen a baloldali pártokat arra, ne támogassanak egy judapestező, tetűzsúzdázó (sic) jelöltet. A kormányfő szűk környezete szerint az, hogy a szervezet ilyen általánosító megfogalmazással igyekezett relativizálni Bíró kijelentéseit, megingathatja a Mazsihisz hitelességét a kérdésben’.”

Az indirekt üzenet világos: Heisler nemkívánatos személlyé vált a jobboldali kormány számára. Miután az elmúlt napokban a kormánysajtó támadta durva stílusban a Mazsihisz elnökét, most, a miniszterelnök személyes – noha még közvetítő útján nyilvánosságra került – bírálata egyértelművé teszi, hogy a kormány elfordult Heisler Andrástól. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy belássuk: a zsidó közösségben felerősödött Heisler-ellenes hangok mögött a kormány bátorítását lehet sejteni. Ami éppen fordítva is igaz lehet: a kormány vette észre a kínálkozó lehetőséget: az emlékezetpolitikai ügyekben orra alá korábban borsot törő zsidó vezetőt most, a járványválság miatt bevételkieséssel és belső vitákkal küszködő zsidó intézményrendszer élén meg tudja ingatni.

Ugyanezt a feltételezést látszik megerősíteni Soltész Miklós államtitkár szerdai interjúja a Magyar Nemzetben:

„A magyarországi zsidóság vezetőivel kiváló a kapcsolatunk, egyedül Heisler elnök úr részéről kapunk nehezen értelmezhető kritikákat. A kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen, amelynek egyértelműek az eredményei. Ehhez képest a Mazsihisz elnöke például a Soros-plakátok kapcsán antiszemita indulatok keltéséről beszélt, Benjámin Netanjahu látogatásakor pedig kijelentette, hogy Magyarországon a zsidók elkezdtek félni. A többi zsidó felekezet vezetőjétől és tagjaitól egészen mást hallok, ők a zsidó élet reneszánszáról beszélnek, és arról, hogy hazánk ma az egyik legbiztonságosabb ország a zsidó emberek számára. Elképesztő, hogy a baloldal nyíltan vállal nyilaspártokat és olyan, a zsidóságot gyalázó politikusokat, mint Bíró László. Ezzel kapcsolatban alig törte meg a csendet az elnök úr. Ezt a kettős mércét nem tudjuk elfogadni.”

Ami egyszerű szavakra lefordítva azt jelenti, hogy a kormány és a magyar zsidóság kapcsolata kiváló, a zsidók mind dicsérik a kormányt, csak Heisler András kellemetlenkedik.

Aki történetesen éppen a legnagyobb magyarországi zsidó szervezet választott vezetője.

*

Időközben a Mazsihisz elnöke szervezete honlapján válaszolt a támadásokra. Üzenetének lényege: a Mazsihisz felekezet, nem politikai szervezet, távol tartja magát a politikai harcoktól, kivált a választások idején.

„…pártpolitikai kérdésekbe nem kívánunk beavatkozni, vallási felekezetként ilyen ügyekben nincs és nem is lehet illetékességünk. Különösen kampányidőszakokban fontos, hogy egyik versengő erő se tudjon bennünket politikai céljaira használni. Ez a hozzáállás a mérvadó egyházak esetében általánosan bevett gyakorlat, ami tiszteletben tartja a hívek sokszínű pártpreferenciáját, egyúttal lehetőséget ad arra, hogy a politikai paletta minden oldalával korrekt kapcsolatokat ápolhassanak.

Természetes módon párbeszédre törekszünk a magyar közélet szereplőivel – kormánypártiakkal és ellenzékiekkel egyaránt. Ez mindannyiunk érdeke. Azonban a Jobbikkal – annak vállalhatatlan múltja miatt – deklaráltan nincs kapcsolatunk és ezen a helyzeten nem is tervezünk változtatni. Ezt számtalan alkalommal kinyilvánítottuk (…)

A kampány lezárultával kijelentjük: megkönnyebbüléssel vettük tudomásul, hogy antiszemita kijelentéseiről elhíresült jelöltjük a választók bölcsességének köszönhetően nem jutott be a Magyar Országgyűlésbe, ahol egyetlen ilyen nézeteket valló képviselőnek sincs helye. ” – írja többek között.

Amúgy a viszonyuk a kormánnyal jó, a támogatások nagyvonalúak, az együttműködés partneri. A kormány felé azért tett most egy gesztust a Mazsihisz elnöke: a Jobbiktól erőteljesen elhatárolódott.

Comments

7 responses to “Vadászati szezon Heisler Andrásra?”

  1. Vak Varju avatar
    Vak Varju

    Ha,megnézzük visszamenőleg kb 100 évvel a zsidósság politikai állásfoglalását , gerinctelenül mindig is a pillanatnyi helyzethez próbáltak alkalmazkodni. Ez soha nem volt mindenki számára előnyös , itt nincs összetartás, hiába egy vallás,egy nép, mindig is simulunk itt euroapában a pillanatnyi helyzethez ami folyamatosan változik. Az a pár anno millió holokauszt veszteség sem elgondolkodtató? Már kezdem érteni az átkeresztelkedett és antiszemita emberek hozzáállását a zsidóságról,,a vezetők csak a zsebüket tömik és behódolnak a pillanatnyi hatalomnak. Nem ez sajnos zsidóságról kialakult vélemények alapjának? Lesz valaki aki ezt megcáfolja?? Elvesztünk ,ha ez így megy tovább!! Nézzétek meg OV arcát! Boldogan nézi ahogy a vallásokat összeugrasztja a saját önző érdekei szerint. A Zsidó Soros magyar hangja Orbán Viktor. Hallotta már valaki konkrétan mit mondott Soros amit OV szinkronizált??

  2. Vak Varju avatar
    Vak Varju

    Ha,megnézzük visszamenőleg kb 100 évvel a zsidósság politikai állásfoglalását , gerinctelenül mindig is a pillanatnyi helyzethez próbáltak alkalmazkodni. Ez soha nem volt mindenki számára előnyös , itt nincs összetartás, hiába egy vallás,egy nép, mindig is simulunk itt euroapában a pillanatnyi helyzethez ami folyamatosan változik. Az a pár anno millió holokauszt veszteség sem elgondolkodtató? Már kezdem érteni az átkeresztelkedett és antiszemita emberek hozzáállását a zsidóságról,,a vezetők csak a zsebüket tömik és behódolnak a pillanatnyi hatalomnak. Nem ez sajnos zsidóságról kialakult vélemények alapjának? Lesz valaki aki ezt megcáfolja?? Elvesztünk ,ha ez így megy tovább!! Nézzétek meg OV arcát! Boldogan nézi ahogy a vallásokat összeugrasztja a saját önző érdekei szerint. A Zsidó Soros magyar hangja Orbán Viktor. Hallotta már valaki konkrétan mit mondott Soros amit OV szinkronizált??

  3. Máté András avatar
    Máté András

    A helyzet közel katasztrofális. De leglább a cikk komoly, alapos és árnyalt.

    1. Lagom avatar
      Lagom

      Sajnos a lehazugozásod indoklására ott már zárva a válaszlehetőség – itt élek vele.
      A szubjektív értelmezési különbségeken túl néhány tényt azért leszögezhetünk: az SZFE semmilyen Alkotmányba foglalt joga sérelméről nincs szó. Más kérdés, hogy eddigi gyakorlatukhoz képest az SZFE működését meghatározó dominanciájuk bizony érdeksérelmet szenved.
      Ami eddig jellemezte a képzést, az nem a társadalom egészének szolgálata volt – és ezt a problémát nem a politika, hanem a szakma fogalmzta meg. Ezek közül melyik hamis állítás?
      Személyeskedést a lehazugozásod valóban nem tartalmazott – azt más kommenttársaknak írt válaszaidban láttam megnyilvánulni érvek helyett.

      1. Máté András avatar
        Máté András

        Alkotmányunk pillanatnyilag nincsen, alaptörvény van helyette. Ajánlom figyelmedbe a X. cikkelyét, valamint ezzel összefüggésben sz Nftv. 12. §-át. Jogsérelem egyébként nemcsak az alkotmányba (vagy alaptörvénybe) foglalt hogok, hanem más jogok megsértése is. A „szakmá”-ra való hivatkozás ugyanígy hamis A „szakma” egyik részének ez a véleménye, a másiknak pont az ellenkezője. Mellékes, hogy melyik részéről mi a véleményem, a tényen nem változtat.

        1. Lagom avatar
          Lagom

          Az utolsó mondatoddal sikerült megfogalmaznod azt, ami szerintem is a lényeg.

  4. arisztokrata avatar
    arisztokrata

    Hogy támogathatott a Mazsihisz egy ilyen nácit . Ennél már nincs lejjebb.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük