42 ÉVVEL EZELŐTT a zsidó naptár Ijjar havának 5-ik napján kiáltották ki az önálló zsidó államot – Izraelt. A gregoriánus naptár szerint ez a nap az idén április 30-ára esik. Április 29-én – egy nappal a függetlenségi nap előtt – Izrael népe azokról emlékezik meg, akik életüket adták a függetlenségi háborúban azért, hogy a zsidó…
Kevés könyvről mondhatjuk el, hogy értékét aktuális kultúrtörténeti és könyvtörténeti jelentősége egyszerre adja. E könyv ezen kevesek közé tartozik. A téma magyarországi megjelenését megelőzte egy New York-i kiadású könyv (1986-ban). De míg az előző inkább albumnak tekinthető, addig a magyar „változat” sokéves kutatómunka eredményeképp, majdhogynem enciklopédikus tömörséggel dolgozza fel mind a történeti (értsd: a magyarországi…
Buda visszavételétől 1840-ig BUDA ELESTE után gyors ütemben dőlt meg a török uralom Magyar- ország ‘területén s a királyság hatalmának helyreállításával egyidejűleg teljesem megváltozott a zsidóság helyzete is. I. Lipót császár buzgó és hithű katolikus, ki birodalmában polgári jogokat, viszonylagos szabadságot kizárólag katolikus alattvalói számára biztosított. Zsidók és törökök kisebb megszorítástól eltekintve alig éltek nehezebb…
„Zsidóság a magyar történelemben (XIX-XX. század)” címmel nagy érdeklődéssel kísért konferenciáit rendezett a Széchenyi István Szakkollégium és a Társadalomtudományi Klub február 10-11-én a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen. Az egyetem lapja, a Közgazdász hosszabb beszámolójából idézünk fel néhány fontosabb részletet. (A teljes tudósítás a Közgazdász 1990. február 14-i számában olvasható.) Komoróczy Géza történészprofesszor, az ókori kelet…
A VIGADÓ GALÉRIA termei szinte megítélitek elektromossággal Szilárd Klára dinamikus és könnyed expresszív képeitől. Izraelnek egy olyan darabját hozta el nekünk, olyan helyekre vezet el bennünket, ahová még az ott lakóknak sem könnyű eljutniuk. A Sivatag-sorozat darabjaiban ősi kőtömbök hevernek szanaszét, mint gigantikus erők játékszerei a teremtés kezdetén, mielőtt az Úr megteremtette a Rendet. –…
A POLITIKAI JOBBOLDALHOZ húzó izraeli választópolgárok azzal utasítják el az önálló palesztin állam követelését, hogy ez csak az első lépés lenne: az arabok kétlépcsős terve szerint ugyanis Izrael 1967 előtti területére is kiterjesztenék igényüket, mihelyt a ma izraeli megszállás alatt álló Ciszjordániában és a gázai övezetben létrejönne a palesztinok állama. A baloldal ezzel szemben rámutat,…
Nem titok: az oroszországi Pamjaty (Emlékezet) mozgalomnak nagyon jó kapcsolatai vannak a szovjet titkosszolgálathoz (KGB) és a peresztrojka pártközpontbeli fékezőihez. A Pamjaty tüntetéseit jól megvédelmezik a rendőrök. Néhány folyóirat, így a nagy példányszámú Nas Szovremennyik (Kortárs) és a Molodaja Gvargyija (Ifjú Gárda) nyíltan zsidógyűlölő írásokat közöl. Az utóbbiban, mely pedig a Komszomol lapja, olyan illusztráció…
Az izraeli Bank Hapoalim tavaly év végén közzétett jelentése szerint az intifáda (a palesztinok ellenállási mozgalma az izraeli igazgatás alá vont területeken) két év alatt közel egymilliárd dollárjába került a zsidó államnak. Ez a veszteség nem egyenlő arányban oszlik meg 1988 és 1989 között: tavaly előtt mintegy 600 millió dollárt tett ki, tavaly viszont csökkent,…
– hangoztatja még mindig a líbiai diktátor Moammer Ghadhafi ezredes, „a líbiai forradalom vezére” sajtótájékoztatón fogadta a nemzetközi sajtó munkatársait Tripoli peremén, az egyik kaszárnya udvarán álló nagy elnöki sátorban. Ez alkalommal – még januárban – hosszan fejtegette külpolitikai elgondolásait, melyekről itt a Neue Zürcher Zeitung nyomán közlünk összefoglalót. A kelet-európai forradalmak kapcsán Ghadhafi kijelentette:…
HA VAN VALAKI, akiről csak rosszat lehetett olvasni az elmúlt negyven évben, az Ignotus Pál volt. Antikommunizmusát még valahogy elnézték volna a kritikusok és az irodalomtörténészek, hanem a népi írókkal szembeni engesztelhetetlenségét nem bocsátották meg. Ő volt a nagy Kozmopolita, a rém, aki jóvátehetetlen kárt tett a népi és nemzeti értékekben: akkora bűnöket követett el,…
A MAGYAR ZSIDÓSÁG nem tudott s nem tud olyan „bűnöket” elkövetni a ténylegesen vagy látszatra befogadó nemzet ellen, amelyek annyira hatásosan hívnák életre az antiszemitizmust, mint a szociális demagógia. E métely ellen minden erőnkkel küzdeni kell! A „zsidókérdés”, az antiszemitizmus a nagy magyar nemzeti elfojtások körébe tartozott az elmúlt négy évtizedben. Természetes, hogy az elfojtások…
MÍG EGYFELŐL megnyugtató nyilatkozatok hangzanak el a demokratikus pártok és vezető személyiségeik részéről, melyek elítélik az antiszemitizmust, másfelől számos olyan cikk is napvilágot látott az utóbbi idők magyar sajtójában, mely épp ezt az elítélendő antiszemitizmust szólaltatta meg és élesztette. Ez a kettősség nehezen tartható. Ideje, hogy a magyar politika formálói – bármely oldalhoz tartozzanak is…
Tisztelt Deák Gábor! A március 2-i Magyar Nemzetben interjú készült önnel egy – számomra is igen fontos – kérdésről: nemzetiség-e a zsidó kisebbség? A MZSKE Elnökségének felemás állásfoglalásával (a kérdés eldöntését „a tagság saját lelkiismeretére bízza”), valamint Önnek azzal a nézetével, hogy úgymond jogokkal jár, ha nemzetiséggé válik a magyarországi zsidóság – nem értek egyet,…
MIT SZÓLNÁNAK AHHOZ, ha a román sajtó nagy része magyar kézen volna – teszi fel látszatra a románoknak szóló szónoki kérdést Sebestyén Béla a Magyar Fórumban -, ha a tv ernyőjén naponként magukat románnak tettető magyarok néznének rájuk, ha a színház, a film és a tudományos élet magyar mentalitást tükrözne, s közben állandóan a másság…
Mármint az az új törvény, hogy a magyar zsidó – ha önmaga úgy akarja – nemzetiségként határozhatja meg önmagát. A Magyar Rádió február 25-én a Vasárnapi Újság riporterének erre irányuló kérdéseire válaszolt Schőner Alfréd főrabbi, továbbá Rózsa T. Endre, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület ügyvezető elnökségének tagja. Schőner Alfréd válaszából: A Magyar Köztársaság törvényhozása ezzel…
A magyarországi zsidó közösség, melynek lélekszáma 80-100 ezer, a magyar nemzeten és kultúrán belül egy sajátos zsidó kultúrának is hordozója és képviselője. E közösség nagyságát jellemzi, hogy létszáma a magyarországi románok, szerbek és szlovének együttes létszámának több mint kétszerese. A magyarországi nemzetiségek legnagyobb része a múlt különböző időszakaiban súlyos üldöztetésnek volt kitéve. A magyarországi zsidó…
A KOMMUNISTA DIKTATÚRA végét jelző szabad, s a politikai erőknek egyenlő esélyt biztosító parlamenti választás a magyarországi zsidóság új formájú és tartalmú érdekképviseletének lehetőségét is megteremti. Formájában új, mert nem a sztálinista egyházpolitika jegyében fogant és működő Magyar Izraeliták Országos Képviselete delegál automatikusan egy főt a törvényhozásba, hanem remélhetőleg konszenzus alapján választódik ki a képviselő.…
A döbbenet markolt a lelkekbe, amikor a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom képei peregtek a televízióban. A gyilkolás irtózatos pillanatai, a földre terített emberbe gázoló bőszült, vak indulatok láttán újra telítődött félelmetes tartalmával a szó, mely puszta történelmi ismeretként csak üres frázis volt a legtöbb ember számára: pogrom. A szó orosz eredetű. A fehér és vörös cárok…
… Irakban Január 10. és 23. között az iraki hadsereg mészárlást rendezett Irak déli részén, egy jobbára siíták lakta területen. Az Amnesty International információi szerint a katonaság harmincnál több falut támadott meg. Az akció célja hihetőleg katonaszökevények kézre kerítése volt, akik a Tigris és az Eufrátes alsó szakaszánál elterülő mocsaras vidéken lappangtak évek óta. Az…
Március 25-én a barcelonai Zsidóhegyen (Mont Juich) felavatják a Spanyolországban a fasizmus ellen harcolt nemzetközi brigádok zsidó katonáinak emlékművét. A harmincötezer „internacionalista” között hétezer zsidó volt. Az emlékmű gránitoszlopán idézetek olvashatók Hájim Herzogtól, Izrael mai elnökétől és Luigi Longótól, a nemzetközi brigádok egykori főfelügyelőjétől, az Olasz Kommunista Párt későbbi főtitkárától. Az emlékmű felállítását Dov Liebermamn,…