Hans Modrow, az NDK (időköziben tisztéből távozott) miniszterelnöke levelet küldött Edgar Bronfmannak, a Zsidó Világkongresszus elnökének, amelyben többek között ez áll: „Kormányom elismeri valamennyi német felelősségét a múltért, mely tanúja volt a zsidó nép ellen borzalmas bűnökét elkövető hitleri fasizmus előretörésének.” Keletnémet vezetés eddig még sohasem mondta ki ilyen egyértelműen, hogy Hitler tetteiért nem lehet…
Az osztrák pénzügyminisztérium szóvivője közölte, hogy a kormány öt év alatt 300 millió schillinget szándékszik fizetni a hitlerizmus ausztriai zsidó áldozatainak. Az erre vonatkozó kormányhatározatot hamarosan közzé teszik. Az idén 50, a következő három évben egyenként 60, az ötödik évben pedig 70 milliót folyósítanak. A pénzt nem egyes személyeknek adják, hanem elsősorban szociális intézményeknek, amelyekben…
Egy év szabadságvesztésre ítélte egy gráci esküdtbíróság Herbert Schweiger volt SS-Unitersturmführert (hadnagyot), mert a nemzetiszocializmus újjáélesztése érdekében tevékenykedett. 1988 végén mintegy ezer példányban brosúrát adott ki a Waldheim-ügyről, és ebben azt állította, hogy „az emberiség történelmének legnagyobb hazugsága” az, hogy a hitleri Harmadik Birodalomban a zsidókat elpusztították. Német földön ez nem történt meg, és gázkamrák…
1948. május 14-ikén a jisuv* képviselői Függetlenségi Alapokmányban hirdették meg az Izrael földjén megszületett zsidó állam szuverenitását. A Függetlenségi Alapokmány aláírói arra szólították fel „a szétszóratás valamennyi szórványában élő zsidó népet, hogy alijával** és az országépítésben való részvételével tömörüljön a jiisuv köré, és támogassa annak a nagy vállalkozásnak a megvalósulásában, amely nemzedéknek Izrael megváltására irányuló…