• 1996. novemberi szám

    1996. novemberi szám

    A Mazsihisz elnöke nem hallott a 360 millióról Megszavaztak valamit Seres László: Közösségi kárpótlás és elosztási harc Kovách András: Segítettek a tájékozódásban Kerekes Tamás: Mitől függetlenek? Szalai Pál: A Magyar Fórumba való… Summary Gimes Katalin: Egy elfeledett mizantróp Pelle János: A gyűlölet forrásvidékén S. Nagy Katalin: Ország Lili héber betűi Tengelyi László: Búcsú Emmanuel Lévinastól…

  • A Mazsihisz elnöke nem hallott a 360 millióról

    Dr. Feldmájer Péter, a Mazsihisz el­nöke még nem hallott a magyar zsi­dóság számára juttatandó állítólagos 360 millió dollárról. Amennyiben a hír igaz lenne, ennek egy módját tudná elképzelni – tájékoztatta szer­kesztőségünket. A Claims Conference (a Németországgal folytatott jóvátételi tárgyalásokon a világ zsidóságát kép­viselő szervezet) a ’90es évek elején már megállapodást kötött Németor­szággal: ennek értelmében Németor­szág…

  • Megszavaztak valamit

    A „magyar kormány mindazoknak a személyeknek, szervezeteknek vagy közösségeknek Magyarországon lévő összes javait, akik, illetőleg amelyek egyénenként vagy mint összességek tagjai faji, vallási vagy más fasiszta szellemű zaklató rendszabály tárgyai voltak, amennyiben azokra nézve a jelen szerződés életbe lépésétől számított hat hónap alatt örökös nem jelentkezett vagy igénybejelentés nem érkezett, át fogja ruházni az ilyen…

  • Közösségi kárpótlás és elosztási harc

    Fektessen belénk Ezen is túl vagyunk. A kor­mány márciusi határozata nyomán most a parlament elé került, és nagy többség­gel el is fogadtatott a zsidó közösségi kárpótlás közalapítványának létrehozá­sa, mégpedig igen nagy többséggel; ez azonban csak annak a jele, hogy a kép­viselőknek már herótjuk volt az ilyen sérelmek-olyan sértettségek felsorolá­sából, hagyják őket békén. És tényleg: miért…

  • Segítettek a tájékozódásban

    Gratulálok a Szombat-hoz. Ami leginkább tetszik a lapban, az a nyitottság, az őszinte hang. Nekem sokat sejtettek a tájékozódásban azzal, hogy reális képet igyekeztek adni Izraelről, a világ és Magyarország zsidóságáról. Mindezt sokszor hiánypótló és magas színvonalú írásokban. A megújult külső is nagyon tetszik. Nekem szakmailag is (grafikusként) jó példa, hogy mennyivel más kézbe venni,…

  • Mitől függetlenek?

    Értetlenkedve olvastam a szeptem­beri számban a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány című cikkben, hogy a lét­rejövő szervezet kuratóriumába a kor­mány által delegálni kívánt, „köztiszte­letnek örvendő, független zsidó szemé­lyiségek” (Vámos Tibor, Hanák Péter, Hutás Imre) a Joint által finanszírozott Magyarországi Zsidó Szociális Alapít­ványnál is tevékenykednek, úgyszintén a Mazsihisz elnöke által meg nem erő­sített, de nem is cáfolt…

  • A Magyar Fórumba való…

    Szomorúnak tartom, hogy a lap lekö­zölte Novák Attila rosszindulatú, zava­ros és ripők hangvételű levelét. Novák Attila nehezményezi, hogy Kartal Zsuzsa különös érzékenységet tanúsít a cigánykérdéssel kapcsolatban és figyelmezteti a zsidó származású embereket: ne üljenek fel cigányelle­nes hangulatkeltésnek, sőt: álljanak a cigányság egyenjogúságáért küzdő mozgalmakba. Nem tudom: mi a rossz Kartal Zsuzsa álláspontjában, de persze azzal…

  • Summary

    Is it true that American private foundations are planning to grant 360 million USD to Hungarian Jewry? – an intriguing piece of information which László Seres tried to confirm from various sources, without much success. One possible explanation is that the Claims Conference is trying to secure this amount for Hungarian Jewry – which is…

  • Egy elfeledett mizantróp

    (Zsolt Béla: Gerson és neje. Magvető Könyvkiadó, 1994, 229 oldal, 520 forint) Hogyan lehetséges, hogy az em­ber töprengve, fontolgatva vá­laszt nyakkendőt, mártást, fil­met a moziműsorból – csak élet­társat ritkán. A házasság inkább megtörténik vele. Csak azt ne higgyétek, hogy a fontolgatás se­gítene! (Ancsel Éva) Több mint hat évtized telt el a mára jobbára elfeledett író…

  • A gyűlölet forrásvidékén

    (Kende Tamás: Vérvád. Osiris Kiadó, 1995, 183 oldal, 620 forint. Zsidók Oroszországban 1900-1929, Magyar Russzisztikai Intézet, MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1995, 199 oldal, 295 forint) Azt, hogy 1939 és 1945 között mi tör­tént a kelet-európai zsidókkal, többé-kevésbé tudjuk. Sikerült rekonstruálni a népirtás mechanizmusát, meglehető­sen ismerjük a mentési kísérleteket, a zsidó ellenállást. Ugyanakkor arról, hogy végül is…

  • Ország Lili héber betűi

    Apám imakönyvét másoltam  Ország Lili augusztusban lett volna 70 éves. Ungváron született, zsidó nagypolgári családban. Apja vallási mű­veltségéről ugyanolyan híres volt, mint arról, hogy kiválóan értett a szőlészethez, borászathoz. Ország Lili első raj­zait a nagyanyjához járó szegény zsi­dókról készítette. Elemi iskoláit az ung­vári zsidó iskolában végzi, majd a zsidó gimnáziumban tanul. Nincsenek adataink arról, mi…

  • Búcsú Emmanuel Lévinastól

    Felelősség, kiválasztottság, teremtettség A közelmúltban – kilencvenesztendős korában – elhunyt Emmanuel Lévinas az utóbbi évtizedek egyik legeredetibb és legjelentősebb gondolkodója. Lévinas fő műve a felelősség könyvének is nevezhető. Az első oldalon – franciául és hé­berül – ez a mottó áll: „Azok emlékéül, akik a legközelebbiek voltak a nemzetiszocialisták által meggyilkolt hatmillió közül, az összes felekezet…

  • (könnyű a vers…)

    könnyű a vers égtájak naprendszerek keresztútjánál hol nemet mondtak és csatabárd volt a válasz hol fegyverek árnyékot vetettek emberek Napot reméltek és vérben ázó éjszakát kaptak időtlen sikoltást romba dőlt házak elképzelt falánál könnyű a vers vannak kiket odaképzelünk s vannak kik valóban eljönnek könnyű a vers halottaink megviselt viszeres lábánál könnyű a vers csak…

  • Herman Wouk lázadása

    Herman Wouk lázadása

    Az alábbi írás szerzője Ungvárról az USÁ-ba elszármazott magyar-zsidó szülők gyermeke. Há­rom évtizeden át végzett közösség­építő munkát a Union of Orthodox Congregations kötelékében, majd a Yeshiva University oktatója volt. Pályája izgalmas epizódja, amikor a híres íróval és gyakorló vallásos zsidóval, Herman Wouk-kal találkozott, és a szekularizálódó Amerikában életre segítettek egy ortodox zsidó hitközséget.  Amikor megérkeztem,…

  • Nézz vissza haraggal?

    Zsidó Híradó, 1896. évi 4. szám A szabadelvűség győzelme A minapában az egész ország egy nagy harcztérhez hasonlított. Az alkot­mányos küzdelemnek vegyes politikai elemein azonban voltaképen a liberalismus kérdése uralkodott… Éppen ezért az imént lezajlott választás örök­ké emlékezetes lesz a szabadelvűség történetében… mert a miként a magyar szabadelvűség messze elvilágító diada­lán az ultramontanismus megremegett, azonképpen…

  • A zsidó falusi építkezés emlékei

    Északkelet-Magyarország A Soros Alapítvány és a Memorial Foundation for Jewish Culture támogatásával 1987-88-ban és 1989-ben, 92-ben régi épületeket kerestem Északkelet-Magyarországon, hogy ezzel a gyűjtő-dokumentáló munkával megőrizzem valami csekély töredékét annak a pusztulásra ítélt kultúrának, amit e vidék zsidósága alkotott és ápolt két évszázadon keresztül. Első lépésben a levéltárak ide vonatkozó adatait dolgoz­tam fel, hogy választ…

  • „A zsidó katekizmus”: a héber naptár

    Samson Raphael Hinsch nevezte a „zsi­dók katekizmusának” a luach-ot, azaz a héber naptárat, mivel a meglehetősen összetett rendszerben a judaizmus minden lényegi eleme megtalálható, a vallás, a történelem, praktikus szem­pontok, különböző hagyományrétegek egyaránt nyomot hagytak benne. Az eredmény kevesek számára érthető, és az „átlag zsidó” csupán annyit tapasztal belőle, hogy az őszi nagyünnepek, vala­mint Peszach…

  • Hírek

    AZ IZRAELI LAKOSSÁG 52 százaléka szekuláris (héber szak­szóval: hiloni), 33,6 százaléka ha­gyományőrző (maszorti), 9,2 száza­léka vallásos (dati) és 5,2 százaléka ultraortodox (haredi) – ez derül ki a Haarec szeptember 19-i számából, egy 515 főn alapuló felmérés nyo­mán. A Jediot Aharonot egy másik közvélemény-kutatás nyomán pedig arra a megállapításra jutott, hogy az izraeliek 73 százaléka böjtöl…

  • Utazás Ortodoxiában

    Létezik egy Bét Perec nevű alapít­vány Magyarországon. Spiritus rectora, a Jeruzsálemben élő, de magyar gyökerekkel rendelkező Jichak Lajos rabbi (tényleg így hívják) a magyarországi zsidó családok vallásos nevelését tűzte ki céljául. Mintegy há­rom éve szervez vallásos programokat a 20-40 közötti korosztály számára (fő­leg az ünnepek idején), ilyenkor fölpa­kolja az egész társaságot, elviszi egy le­hetőleg eldugott…

  • Egy izraeli etióp társulat Budapesten

    Az Izraelbe újonnan érkezettek magukkal hozták beilleszkedésüket sokszor megnehezítő szokásai­kat. Az el- és befogadás olykor keserű tapasztalata­it jelenítette meg a szeptember végén Budapesten járt izraeli etióp társulat – a Black Natale – is. A társulat az Almássy Téri Szabadidőközpontban lépett fel az afrofesztivál keretében. A fiatal és lel­kes színészek – akik részben Etiópiában, de rész­ben…