• Az izraeli színház évtizedei

    A politikai drámától a musicalig Az alapszituáció, vagy inkább, drámáról lévén szó, marad­junk a konfliktus fogalmánál, valóban heroikus, művészi megfogalmazásra tökéletes alapanyag. A különböző országokból érkező zsidó­ságnak egységes nemzetté kell válnia, ami a lelkesítő jelszavak mámorából fe­locsúdva nem mindig a legkönnyebb dolog. Erre tanulságos példa az izraeli színház és drámairodalom történetében megfigyelhető változások sora. Izraelben…

  • A maradék maradéka

    Ex-jugoszláv zsidók a délszláv háborúk után A jugoszláv utódállamok háborúi szolgáltatták talán az első példát arra 1945 óta Közép-Kelet-Európában, hogy zsidónak lenni előny is lehet – az egymást öldöklő horvátok, szerbek és bosnyákok ugyanis a zsidókat többnyire semleges félnek ismerték el. E státusukat az érintettek egyebek közt arra hasz­nálták ki, hogy a határokon és frontvonalakon…

  • Hírvilág

    SEVARNADZE ÉLES VÁ­LASZA A Grúzia fővárosában, Tbilisziben megjelenő Noah című független lap harsány antiszemita cikket közölt, melynek szerzője (maga a kiadó) a zsidókat teszi fe­lelőssé a magas munkanélkülisé­gért és más gazdasági bajokért A szerző a zsidókat „vámpíroknak” nevezi, akik „pénzt, aranyat, ide­geket és tudást” pumpálnak ki Grúziából. A Noah nem tartozik az ország mértékadó orgánumai…

  • Egy lépéssel közelebb a svájci széfekhez

    Már nemcsak az önkéntes letét a tét!  A svájci parlament 195 tagú Nemzeti Tanácsa e hónap végén, november 30-án kezdi tárgyalni azt a törvényt, amelynek célja egy, történészekből, jogászokból, pénzügyi szakemberekből álló különleges bizottság felállítása, hogy az öt éven át vizsgálja és derítse fel Svájc és a náci Németország háború alatti gazdasági együttműködését, különös figyelemmel…

  • Osztrák holocaust-emlékszolgálat

    Ausztriában 1992-ben nyílt először le­hetőség arra, hogy a hadköteles fiatalok a civil szolgálat egy különös fajtájaként 14 hónapig külföldi, úgynevezett „holo­caust-emlékhelyeken”, egykori táborok múzeummá alakított részlegeinél, eset­leg archívumokban „emlékszolgálatot” teljesítsenek. A „Verein Gedenkendienst” (Emlékszolgálat Egyesület) által koordinált szolgálatot, amelynek célki­tűzései közt az osztrák közvélemény tá­jékoztatása, a nemzetiszocializmus és a holocaust összefüggéseinek feltárása és bemutatása s…

  • Beszélgetések Ancsel Évával

    (Részletek) Az alábbiakban néhány részletet közlök egy – a közeljövőben megjelenő – in­terjúkötetből. Édesanyámmal, Ancsel Évával készített beszélgetések ezek, amelyek nyomtatásban még sehol nem jelentek meg. Első ízben beszél életé­ről, gyermekkoráról, családjáról, a hozzá közel álló emberekről, politikai-filozó­fiai nézeteinek alakulásáról, valamint a zsidóságához való viszonyáról. A könyvben megjelenő beszélgetések nagyobb részét 1993-ban bekövetkezett halála előtt…

  • Péntek esti nyomulás

    Mobil telefon és kipa. E két dolog, úgy tűnik, nélkülözhetetlen a péntek estéhez. A technika forradalmasodásával a zsidó fiatalok szórakozási szokásai is változnak. Hova megyünk ma este? – visszhangzik a kérdés innen-onnan, ahogy egyre több kapedlis fiú és kiöl­tözött lány érkezik meg a József kö­rút 27. elé. Lassan fél nyolc. A Kiddus mostaná­ban ért véget.…

  • „Pfúj, Tímár!”

    Új vezetőség a Muszoe élén A legfiatalabb közülük 70 éves, ugyanis 1944-ben az 1926-ban és annál koráb­ban születettek vonultak be „közérdekű” munkára. Ez a szolgálat jelenthetett kézi aknaszedést, inaszakadásig végzett trógerolást, a honvé­dek latrináinak pucolását, alávetettsé­get életre-halálra a munkásszázadok őrzését végző úgynevezett keret bár­melyik, akár analfabéta bakjának. Az embertelen bánásmód, a tudatos gyil­kolás a munkaszolgálatosok…

  • A látszat csalóka?

    Amikor a majdani építkezés he­lyének címét olvastam, a rajzot mustráltam, s ráadásul azt is tudtam, hogy már elkészültek a stati­kai számítások, az alaprajzok sokasá­ga, azokon látható, melyik tanterem hol lesz, laikusként azt hittem, hogy a Budapesti Zsidó Hitközség majdani iskolájának tervei jutottak el hozzám. Még örültem is a szép homlokzatnak, hasonlóságot fedeztem fel az egykori Abonyi…

  • Késlekedik az államosított ingatlanok visszaadása

    Az ortodoxia is bejelentette igényét Lapunk szeptemberi számában jelent meg a Miniszterelnöki Hivatalból kapott információ az 1948-ban és a rákövetkező években államosított egyházi ingatlanok részbeni visszaszolgáltatásáról. Egyebek között beszámoltunk arról, hogy az interjú elkészültéig a hitközségek hetven ingatlant természetben igényeltek vissza, hatvan­négyért pedig pénzbeli megváltást kérnek, összegét 14 milliárd 626 millió forintban állapították meg. A…

  • Kártérítésről egymás közt

    „A legtöbben más pénzéből akarják az apjuk sírját fenntartani” Mostantól kéthavonta a zsidóság dolgairól beszélgetünk a Szombat hasábjain. Mintha csak egy széderasztalt ülnénk körül: a nagykőrösi születésű Feldmájer Sándor (F. S.), a balatonfüredi Olti Ferenc (O. F.), az egri Székely Gábor (Sz. G.), és a karcagi Kertész Péter (K. P.) – ma mindannyian budapesti lakosok.…

  • November 1996 Issue

    November 1996 Is it true that American private foundations are planning to grant 360 million USD to Hungarian Jewry? — an intriguing piece of information which László Seres tried to confirm from various sources, without much success. One possible explanation is that the Claims Conference is trying to secure this amount for Hungarian Jewry —…