
Tanulmány szerint minden ötödik brit antiszemita nézeteket vall – majdnem kétszer annyian, mint 2021-ben. A vasárnap közzétett felmérés szerint a brit felnőttek több mint ötöde ma már megrögzött antiszemita nézeteket vall, miközben majdnem a felük úgy gondolja, hogy Izrael a palesztinokat úgy kezeli, mint ahogyan a nácik kezelték a zsidókat. A YouGov és a Campaign…

Komoly Ottó, a mártírhalált halt cionista vezető már életében legenda lett, de halála után – legalábbis a második világháború utáni rövid, reménykeltő, ám ugyanakkor korántsem problémátlan pár évben – igazi mitikus személlyé változott. Bár a cionista ellenállás teremtette hősiességi kánonban szereplő vezéregyéniségek, így Kasztner Rezső és Krausz Miklós (Mose) mellett nem ő volt az, aki…
Benjámin Netanjahu miniszterelnök vasárnap felháborodást váltott ki a haredi körökben, miután – a vallásos izraelieket az ukrajnai utazástól elrettenteni szándékozó megjegyzéseiben – azt mondta, hogy „Isten nem mindig védett meg minket, sem európai, sem ukrán földön”. A megjegyzések kisebb koalíciós válságot robbantottak ki. A miniszterelnök az ultraortodox lakosságot akarta figyelmeztetni: ne vegyenek részt az ukrajnai…

A 2022-es év egyik legfontosabb hazai könyvpiaci eseménye volt Herzl Tivadar 1895 és 1904 között írt naplójegyzeteinek megjelentetése. E publikálással sok évtizedes hiányt orvosolt a kiadó, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány. A napló sorsa éppoly kalandos, mint szerzőjéé, Herzl Tivadaré, akár hányatottabb is. Amint korábban Herzl Tivadarról alapvető írásokat közzétevő…

30 éve halt meg Schwartz Sándor/Tisbi Illés/Isaiah Tishby, a világhírű, erdélyi magyar születésű kabbalista és irodalmár. Fiatal korában az erdélyi zsidóság története, a cionizmus és a versek foglalkoztatják. Publikációiban ekkor még a Tisbi Illés[1] nevet használta. Később a zsidó misztika, a haszidizmus, a zsidó irodalom és az etika tudósaként vált ismertté – immár Isaiah Tishby…
Rózsi és Ella néni még sokáig beszélgettek, amikor egyszer csak kopogtak az ablakon. Karádi Laci, Teichner Smilu jöttek hozzám. Kimentem a kertkapuhoz. -Holnap gyösz-e moziba? Matiné van, jó harcos szovjet film lesz. Úgy viselkedtek, mintha ma délelőtt nem történt volna semmi a zsinagóga kertjében. Mintha nem rángatták volna le rólam erőszakkal a nadrágom. Smilu a zsebéből kivett…

Márkus Ervinnét (sz.: Wiesel Anna, 1906) a BM Határőrsége 1954. május 19-én vette őrizetbe a magyar-jugoszláv határon lévő kelebiai határállomáson és tiltott határátlépés bűntette folytán azon nyomban le is tartóztatták. Korábban már legálisan is próbálkozott útlevelet igényelni, az Elnöki Tanács Titkársága átküldte a BM Útlevél Osztályának kérvényét – szinte ugyanazokban a napokban, mint amikor a…

A politikai cionizmust az Osztrák–Magyar Monarchián belül a változatosság és sokszínűség jellemezte, amiképp az egyes tartományokban élő zsidók is sajátos (elsősorban Bécs felé fenntartott) politikai-társadalmi kapcsolattal rendelkeztek. Mivel Herzl Tivadar mozgalmát Bécsből irányította, egy jelentős sékelfizető bázison felül a cionista vezetők is ide csoportosultak. Azonban a hivatalos bécsi zsidóság, a Kultusgemeinde szinte kezdettől foga elutasította…

A legöregebb magyar író, Benamy Sándor (1899-1989) halálakor Zöldi László a Népszabadság hasábjain közzétett írásában idézte fel egyik korábbi találkozásukat, amelynek alkalmából az újságíró rákérdezett a sejtelmesen hangzó vezetéknév jelentésére. „Benamy – tulajdonképpen mit jelent ez az érdekes név? Azt, válaszolta, hogy a Ben zsidó eredetű, az ami franciás vonzalmáról árulkodik, a Benamy pedig –…

Tomi Lapid és Ungvári Tamás bizarr találkozója a korai Kádár-rendszer Budapestjén (1964) 1964 júliusában a budapesti Újlipótvárosban, egy Pozsonyi úti lakásban egészen különleges találkozó és beszélgetés zajlott le több magyar zsidó részvételével. A résztvevők egyike David Giladi (1908-2009), Izrael akkori magyarországi kiküldötte (ügyvivője) volt (korábban újságíró, a Ma’ariv egyik megalapítója), míg a többiek, Tomi Lapid…

Vázlatos áttekintés A második világháború véget ért, de az európai átmeneti és a ciprusi táborokból csak kevesek nyertek bebocsátást Erecbe. Izrael Állam alapítása után megnyílt az ország az alijázók előtt. 1949 februárjától 1953 novemberéig követem a magyarországi és részben a kelet-európai alija történetét az izraeli Országos Levéltárban és magyarországi archívumokban őrzött dokumentumok, néhány Magyarországon megjelent…
Sir Keir Starmer, a brit ellenzék és a Munkáspárt vezetője, kijelentette a Labour Friends of Israel lobbicsoport éves rendezvényén, hogy ellenzi az Izrael elleni bojkottot, és elítél minden „anticionista antiszemitizmust”. A brit ellenzék és a Munkáspárt vezetője, Sir Keir Starmer kedden elítélte a pártjában az elmúlt években egyre jobban gyökeret eresztett „anticionista antiszemitizmust”. Kitartott amellett,…

Egy amszterdami lakás hátsó traktusában eltöltött több mint kétesztendei rejtőzködés után, és csak néhány hónappal lebukásuk és deportálásuk előtt, Anna Frank naplójában megjelenik egy olyan bejegyzés, amelynek később egyszerűen nyoma vész a háborút követő európai korszellemben. E koridegenségnél fogva egyszerre tűnt el e csodálatos tizenhét éves lány megismerhető lényéből valami, s ezzel egyidejűleg Európa lényéből…

Az 1960-as évek elején új szelek kezdtek fújni és ennek voltak szervezeti alapjai is. Az 1950-es évektől vezetett „cionista” és zsidó ügyekkel foglalkozó dokumentumokat rendezték, a dossziék áttekintése után megállapítva, hogy az eltelt évek során a cionista vonalon folytatott „operatív” munka „eltorzult”, eredményeket így az akkortájt meglévő – már elavult – információs bázissal és a…

Elöljáróban szeretném tisztázni azt, hogy mit értek cionizmuson általában, hiszen csak így lehet megfogalmazni azt, mi az, amiben a magyar állambiztonság, illetve a különféle pártszervek használata eltért attól, amit ma valamennyire is normatívnak tekinthetünk. A cionizmus tulajdonképpen a zsidó nemzeti mozgalom ideológiája volt, vagy ha úgy tetszik, a modern Izrael államot megalapozó eszme, melynek amúgy…

„Egy zsidó nemzeti otthon Palesztinában áldás lenne az egész világnak.” 1921. március 24-én éjszaka vonat érkezett Kairóból a frissen alakult palesztin brit mandátumterület délnyugati határán fekvő Gázába, a városba, ahol abban az időben 15.000 arab és néhányszáz zsidó élt. A mandátumot a Népszövetség San Remó-i konferenciája egy évvel korábban ruházta Nagy Britanniára. A vonaton három…

A lubavicsi rebbe „Erec Jiszrael döntése” és az ENSZ Palesztina vitája egy magyar állambiztonság dokumentum tükrében (1976) Egy olyan magyar állambiztonsági dokumentumot fedeztem fel nemrégiben, amely a lubavicsi chaszid mozgalom leghíresebb alakjával, a rebbével, Menachem Mendel Schneersonnal (1902-1994) foglalkozik[1]. Tudomásunk szerint ez az egyetlen olyan magyar nyelvű forrás, amelyben a magyar állambiztonság – a rendszerváltás…
A hét botránya lett abból a beszélgetésből, amelyben Seth Rogen, hollywoodi színész olyanokat mondott, hogy szüleitől „sok hazugságot hallott Izraelről” és hogy vallási szempontból, meg a zsidóság megmaradása céljából egyaránt „indokolatlan Izrael létezése”. Rogen szerint az eszme „túlélte magát” és „nincsen értelme” a mai világban. A hollywoodi sztár kedden lépett föl a WTF című műsorban,…
Baloldali értelmiségiek százai tiltakoznak az ellen, hogy Macron elnök, úgymond, büntethetővé kívánja tenni az anticionizmust, habár valójában nem akarja. Bírálójuk azzal érvel, hogy az erőszakos iszlamista antiszemitizmus új helyzetet teremtett. „Valóban egyszerű véleménynek tekintendő, ha valaki kétségbe vonja Izrael jogát a létezésre?” – kérdezi a Libération anticionizmus-vitájában Albert Levy ismert városfejlesztés-kutató – írja a metazin.hu.…

A magyar zsidóság 1918-1919-es története elválaszthatatlan attól, ami előtte történt. Az őszirózsás forradalmat megelőzte az összeomlás – minden tekintetben felfordulás volt jellemző. Nagy erők forrongtak a háborús Magyarország felszíne alatt, óriási társadalmi változások készülődtek a mélyben és megváltozott a zsidó nyilvánosság politikai alakzata is. A neológ hitközségi zsidóság status quo iránti vágyát az antiszemiták és…