
A Budapest Bacon két történészprofesszorral, Karsai Lászlóval, majd Szakály Sándorral közölt interjút a közelmúltban. A pénteken megjelent Szakály-interjúra most Karsai egy saját írással reagál, amit az alábbiakban minimális szerkesztéssel, teljes egészében közlünk. A Veritas névre elkeresztelt kormányközeli intézet vezetője, Szakály Sándor nem először nyilatkozik olyan kérdésekről, amelyekkel kapcsolatban önálló levéltári, vagy könyvtári kutatásokat nem végzett,…

Hóman Bálint történelmi, jogi megítéléséről vitáztak az Akadémián – Hóman Bálint két világháború közötti történész, kultuszminiszter megítéléséről, politikai, kultúrpolitikai szerepéről és az antiszemitizmushoz való viszonyáról vitáztak az Akadémia jogtudományi intézetében Budapesten csütörtökön. Ujváry Gábor történész, a Veritas Történetkutató Intézet munkatársa szerint Hóman Bálint jó kultúrpolitikus volt, e téren vállalható az öröksége, a nagypolitikába keveredve azonban…

Hanukai gyertyagyújtás a tervezett Hóman-szobor helyén. A Székesfehérvári Zsidó Hitközség és a Mazsihisz december 13-án vasárnap, 16:00 órai kezdettel hanukai ünnepséget szervez Székesfehérvárra, arra a Bartók Béla térre, ahol Hóman Bálintnak kívánnak emlékszobrot felállítani. Mindezt 10-én reggel, rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Heisler András, Mazsihisz elnök, Frölich Róbert országos főrabbi és Neubart István a Székesfehérvári Zsidó Hitközség…

A Magyar Tudományos Akadémia a következő egy évben nem kíván foglalkozni a márciusban jogilag rehabilitált Hóman Bálint, egykori kultuszminiszter akadémiai tagságának visszaállításával