Hóman utca már van, Hóman szobor ne legyen!

Hanukai gyertyagyújtás a tervezett Hóman-szobor helyén.

heisler andrás
Heisler András Mazsihisz elnök

A Székesfehérvári Zsidó Hitközség és a Mazsihisz december 13-án vasárnap, 16:00 órai kezdettel hanukai ünnepséget szervez Székesfehérvárra, arra a Bartók Béla térre, ahol Hóman Bálintnak kívánnak emlékszobrot felállítani.

Mindezt 10-én reggel, rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Heisler András, Mazsihisz elnök, Frölich Róbert országos főrabbi és Neubart István a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke.

Hóman Bálint aktív antiszemita volt, jelentette ki Neubart István, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke és hangsúlyozta, hogy a békés tiltakozás célja, hogy „csírájában fojtsuk el az ilyen és hasonló kezdeményezéseket, mielőtt precedens teremtve az ország más részein is köztudottan antiszemita személyeket rehabilitálnának és szobrot kívánnának állítani nekik.”

Hanuka a zsidó történelemben a túlélést jelképezi, a hanukai lángok meggyújtásával, a fénnyel a Hóman Bálint szobor reprezentálta sötétség beálltát kívánják elosztatni. „Fényt viszünk oda, ahova a sötétség kíván bejönni” – mondta Heisler András a Mazsihisz elnöke. „És várjuk a csodát – azt, amire már fél éve várunk –, egy nagyon népszerű és racionális döntést, hogy Székesfehérvár lemond a Hóman Bálint szobor felépítéséről. Ez a megmozdulás szimbólumrendszere.”

A kezdeményezéshez csatlakozott az Élet Menete Alapítvány (mely a program szervezésében is aktív szerepet vállal), több ország nagykövetsége, a Magyar Izraeli Baráti Társaságok és Törökország Szövetsége, a Kínai Egyesület, s folyamatosan érkeznek a csatlakozási szándékot jelző e-mailek.

Heisler András elmondta, hogy a MAZSIHISZ-en kívül más zsidó hitközségek még nem csatlakoztak, s hozzátette, hogy az Ortodoxia (MAOIH) is a MAZSIHISZ taghitközsége, s a MAZSIHISZ mind a 24, önállóan működő tagközsége egyetért a rendezvénnyel.

Az eseményt – minden magyarországi jogszabálynak megfelelően – a szervezők bejelentették, így a helyszínt a rendőrség fogja biztosítani, továbbá a MAZSIHISZ saját biztonsági emberei is jelen lesznek.

Arról nincs információ, hogy a Hóman Bálintot támogató erők szerveznének ellenakciót a Bartók Béla térre. Elvileg egy helyszínre, adott időben csak egy engedélyt adnak ki a hatóságok.

Heisler András elmondta, hogy a legutóbbi Zsidó Közösségi Kerekasztal – amely a kormány és a zsidó szervezetek közötti párbeszéd fóruma – alkalmával már felvetették és nehezményezték, hogy az Igazságügyi Minisztérium anyagi támogatást nyújt a szobor felállításához a helyi önkormányzat pedig millió forintot fordít a helyszín kialakítására. Válaszként két miniszter: Balog Zoltán és Lázár János jelezte egyértelmű elhatárolódást a szobor állítástól.

A MAZSIHISZ elnöke hangsúlyozta, hogy fellépésük nem csak a zsidóság, hanem egész Magyarország érdekeit szolgálja: „Ebben a kérdésben határozottan állást kell foglalnunk, meg kell védenünk Magyarország erkölcsiségét. Meggyőződésünk szerint nem zsidó ügyről beszélünk, hanem magyar ügyről: ez egész Magyarországot sérti. Ez az egész Hóman Bálint szobor-cirkusz már rossz hírbe hozza Magyarországot… Magyar állampolgárokként… is tiltakozunk az ellen, hogy a demokratikus Magyarországon egy antiszemita politikusnak szobrot állítsanak.”

Neubart István elmondta, hogy a székesfehérvári önkormányzattal folyamatos kapcsolatban állnak. Mind ő, mind Heisler András tájékoztatták a polgármestert, hogy elfogadhatatlannak találják a civil kezdeményezést.

Heislernek egy hosszabb személyes beszélgetés során sem sikerült megegyeznie Cser-Palkovics András polgármesterrel. A konfliktus azért maradt fent, mert a polgármester jelezte, nem hajlandó megváltoztatni korábbi döntését.

Fontos kiemelni – hangsúlyozta Heisler András – hogy mind a MAZSIHISZ, mind a Székesfehérvári Zsidó Hitközség külön-külön, de egymással egyeztetve már a szoborállítás első hírére, még a döntés meghozatala előtt levélben tiltakozott a székesfehérvári önkormányzatnál és kérte a kérdés megszavazásának levételét a napirendről , mivel előre lehetett látni, hogy az konfliktushoz fog vezetni és sérti Magyarország érdekeit.

Miután a határozatot heves tiltakozásuk ellenére sem vették le a napirendről, és sajnálatos módon meg is szavazták, a Mazsihisz vezetői Magyarország miniszterelnökéhez fordultak levélben. Jelezték, hogy elfogadhatatlannak tartják, hogy Magyarországon antiszemita személynek szobrot emeljenek, károsnak tartják ezt az országnak, s kérték Orbán Viktort, hogy minden eszközzel próbálja ezt megakadályozni. Közvetlen választ nem kaptak a miniszterelnöktől, de az említett miniszterek elhatárolódása a Hóman szobor felállításától nagyon pozitív visszajelzés volt.

A Reuters kérdésére – nem érzi-e Heisler ellentmondásosnak, hogy a miniszterelnöktől nem kaptak választ, miközben két miniszter elhatárolódott a szobor felállításától, mégsem tettek konkrét lépéseket, holott lehetőségük lett volna a szoborállítás megakadályozására – a MAZSIHISZ elnök elismerte: „Visszás ez a helyzet. Ha Magyarország kormánya és annak több minisztere deklarálja egy ilyen szobor megvalósításának a lehetetlenségét, akkor az ő akaratuknak valamilyen módon érvényt kellene szerezni. Meg kellene találniuk a legális lehetőségét annak, hogy ezt a szobrot ne építsék fel.”

A szobor átadását december végére tervezik. Előfordulhat, hogy a Szabadság téri emlékműhöz hasonlóan a tiltakozások ellenére felavatják. Ennek ellenére Heisler arra hívta fel a figyelmet, hogy „meg kell tennünk, amit a lelkiismeret diktál”.

homan_balint
Hóman Bálint

Arról, hogy Vácott létezik egy Hóman Bálint utca, a MAZSIHISZ, ahogy a közvélemény nagy része, csak tegnap értesült, ezért nem foglalkoztak még vele.

Székesfehérvár környékéről 3000 zsidó embert vittek Auschwitzba, magából a városból 1800-at, ebből 146-an tértek vissza – idézte fel egy magát meg nem nevező idős úr. „Gyakorlatilag ennyi ember vére tapad Hóman Bálint kezéhez”, mondta. Felháborítónak találta Székesfehérvár vezetőségének részéről, hogy egy ilyen embernek állítanak szobrot, legfőképp a Bartok Béláról elnevezett téren, aki köztudott okokból 1944 előtt elhagyta az országot.

Heisler András az elmondottakhoz hozzátette: tisztában van azzal, hogy Hómán Bálint nagyon sokat tett Székesfehérvár fejlesztéséért, mint a város és a körzet képviselője. „De azt is érdemes végiggondolni, hogy az a gyilkos ideológia , amit Hóman képviselt, rommá tette a várost 1945-ben, amikor kétszer átvonult rajta a front és százak és ezrek haltak meg, zsidók és nem zsidók egyaránt” – hívta fel Heisler elnök azok figyelmét, akik Hóman pozitív cselekedeteit magasztalják.

Az eseményre várják Ilan Mort, Izrael Állam magyarországi nagykövetét és Ira Formant, az Egyesült Államok antiszemitizmus elleni különmegbízottját (akinek részvétele még technikai okokból nem biztos, mert aznap érkezik az országba). Orbán Viktor valószínűleg a Fidesz kongresszussal való időpont ütközés miatt nem tud részt venni majd az eseményen. (Meglepne bennünket, ha csupán ez lenne az ok – A szerk.) Képviselteti viszont magát többek között az amerikai és a kanadai nagykövetség.

A felszólalók köre még nem végleges. A rendezvényt 40 percesre tervezik, ahonnan „a szervezők békében szándékoznak eljönni keresztény testvéreiknek kellemes karácsonyt kívánva, és bízva a csodában.”

A szervezők mindenkit tisztelettel és szeretettel várnak az eseményre, aki egyet ért céljaikkal.

Comments

One response to “Hóman utca már van, Hóman szobor ne legyen!”

  1. Carciente Andres avatar
    Carciente Andres

    Bartok hagyta az Orszagot 1940-ben es mondta hogy ameddig van egy Mussolini ter (Oktogon) vagy a Hitler Korond(Kodaly korond) nem akart itt elni.

    Pesti Napló 1938 május 5-i számában nyilatkozatban fordult a magyarországi közvéleményhez:

    „Írók, művészek, tudósok deklarációja a magyar társadalomhoz és a törvényhozás tagjaihoz

    A magyar irodalom, tudomány és művészet művelőinek egy csoportja az
    állampolgári jogegyenlőség elvének védelmében a következő deklarációval
    fordul a magyar társadalomhoz és a törvényhozás tagjaihoz:

    Mi,magyar írók, művészek és a tudomány munkásai, különféle világnézetek és
    pártállások szószólói, különféle társadalmi rétegek szülöttei és
    tagjai, akik a legkülönbözőbb hivatásokban és munkakörökben dolgozunk,
    akik valamennyien az évezredes magyar művelődés megtartásának és
    gyarapításának rendeltetését vettük örökbe, mi, akik valamennyien
    keresztény családok leszármazottai vagyunk, az emberi becsületérzés és
    igaz kereszténység, a józanság és hazafiasság magától értetődő
    egységével és szilárdságával emeljük föl szavunkat az állampolgári
    jogegyenlőség elvéért, melyet az úgynevezett ‘társadalmi egyensúly
    hatályosabb biztosításáról szóló törvényjavaslat’ megvalósulása esetén
    törölne a magyar alkotmányból.

    Ez a javaslat a társadalmi egyensúly biztosítását ígéri, de egy szava sincs a
    legszegényebb, gazdaságilag legelesettebb és legárvább rétegek sorsának
    jobbra fordításáért.

    Ez a javaslat még a zsidóságot sem alázza meg annyira, mint amennyire megsérti a keresztény középosztály fiait, amikor azt teszi fel róluk, hogy – az állampolgári jogegyenlőség
    megszentelt alapelvének semmibevételével – jogfosztástól, megszégyenítő
    gyámkodástól, kényszeralkalmazástól várják megélhetésük biztosítását. S
    felteszi róluk azt az erkölcsi eltévelyedést, hogy polgártársaik egy
    részének vallása miatt való megbélyegzése, polgári jogai teljességéből
    való kiforgatása árán akarnak érvényesülni és boldogulni.

    Ez a javaslat a zsidók közül is elsősorban a szegényeket veszi célba,
    azokat, akik leginkább vannak kiszolgáltatva munkaadóik kénye-kedvének, s
    még ezek közül is kivált a fiatalokat sújtja, akiket egyetemlegesen
    megbüntet amiatt, hogy nem lehettek katonák a háború alatt.
    Lelkiismeretünkkel nem tartjuk összeegyeztethetőnek, hogy a világi
    hatóságok a megkeresztelések között dátum szerint tegyenek különbséget,
    holott a keresztséget különbségtevés és fenntartás nélkül adja meg az
    egyház a kebelébe térőnek, az Isten előtti egyenlőség és keresztényi
    testvériség jegyében.

    Minket keresztény hitünk, hazafias meggyőződésünk, az ország európai hiteléhez és nemzeti
    függetlenségünkhöz való ragaszkodásunk késztet arra, hogy soha ne
    tágítsunk az állampolgári jogegyenlőség elvétől, melyet történelmünk
    legszebb korszakában, az európai magyarság legnagyobb elméi vívtak ki.

    Minden erejére szüksége van a mai válságos történelmi időkben a magyarságnak. A
    megszállott területek urai statisztikai mutatványokkal igyekeznek
    elválasztani a magyar néptörzstől azokat a zsidó vallású magyarokat,
    akik elenyésző kivételektől eltekintve, a kisebbségi sorsban is
    rendületlenül kitartanak a magyar sorsközösség mellett. Szabad-e nekünk
    akaratlanul is ezt a példát követni és kiközösíteni a magyarságból 400
    000 polgárunkat?

    Elfeledtük volna, hogy ezek a polgártársaink a kultúrtörténetem megdönthetetlen tanúsága szerint
    nemcsak egyszerűen résztvevői, de támaszai és építői is voltak a magyar
    kultúrának? Tagadjuk le önmagunk előtt, hogy ezt a sorsközösséget 1848
    szabadságharcában és a világháborúban vérükkel pecsételték meg? Valljuk,
    hogy magyarok ezek a polgártársaink és magyarságukat annál kevésbé
    engedjük vitássá tenni, mert csíráznak ma nyugtalan hajlandóságok,
    melyek már végleg megmagyarosodottnak hitt és a vezető rétegekbe
    emelkedett állampolgárokat hajlítanak el a magyarságtól.

    Ezért tiltakozunk lelkiismeretünk minden erejével és hisszük, hogy szavunk
    nem marad hatás nélkül abban a hazában, amely minden dicsőségét a hit-
    és gondolatszabadságért, az emberi jogok teljességéért vívott hősi
    harcainak köszönhette. E belső parancsra fordulunk a magyar törvényhozás
    mindkét házának tagjaihoz, a keresztény egyházakhoz, a foglalkozások, a
    gazdasági ágak kamaráihoz, szakszervezetekhez és egyéb
    érdekképviseletekhez, a politikai, társadalmi és kulturális
    egyesületekhez, az egész ország józan és hazafias népéhez azzal a
    kéréssel: tegyenek bizonyságot önérzetükről, bátorságukról,
    önzetlenségükről és lépjenek sorompóba a mindannyiunkat sértő javaslat
    ellen.

    Gondolja meg minden kortárs, mekkora felelősség
    terheli, ha a lelkiismereti tiltakozás ellenére is megszületik egy
    törvény, melyre valamikor minden magyarnak szégyenkezve kell gondolnia.”

    A felhívást aláírta
    többek között gróf Apponyi György, Bartók Béla, Bárczy István, Berda
    József, Bernáth Aurél, Blaskó Mária, Csók István, Darvas József,
    Ferenczy Noémi, Féja Géza, Fodor József, Földessy Gyula, Hertelendy
    István, Pálóczy Horváth György, Kárpáti Aurél, Kernstok Károly, Kmetty
    János, Kodály Zoltán, Kozma Erzsébet, Kun Zsigmond, Lovászy Márton,
    Márffy Ödön, Mátyás Ferenc, Mihályfi Ernő, Molnár Farkas, Molnár Kálmán,
    Móricz Zsigmond, Polner Ödön, Rab Gusztáv, Rados Gusztáv, Remenyik
    Zsigmond, Riedl Margit, Schöpflin Aladár, Simándy Pál, Somlay Artúr,
    Supka Géza, Szabó Zoltán, Szakasits Árpád, Szász Zoltán, gróf Széchenyi
    György, Szimonidesz Lajos, Tersánszky J. Jenő, Tóth Aladár, Vaszary
    János, Vikár Béla és Zilahy Lajos.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük