
Felvonulást tartanak a náci rezsimhez kapcsolódó történelmi helyszíneken, köztük Hitler bunkerén is áthaladnak, jelképezve elkötelezettségüket a múltból való tanulás és a megismétlődés megakadályozása mellett. Mintegy ezer ember, többségükben a holokauszt idején a zsidók kiirtásában részt vevő nácik leszármazottai vesznek részt szerdán egy Izraelt támogató felvonuláson, amely Berlin központi utcáin vonul végig „Nem maradunk újra csendben”…
Az amerikai egyetemeken működő zsidó tanulmányok kutatóinak egy csoportja nyílt levében fordult tudóstársaihoz, látván az egyetemi világban ijesztő mértékben terjedő Izrael-ellenes légkört. A felhívás magyar fordítását közöljük alább. „A zsidó tanulmányok tudósaiként riasztónak tartjuk a szélsőséges Izrael-ellenesség iránti növekvő nyitottságot szakterületünkön és a szélesebb egyetemi közösségben. Különösen nyugtalanít bennünket, hogy egyetemeinken a hallgatókat megszégyenítik és…
Bede Márton Egymást kiirtani c. cikke a 444.hu oldalán zsidó állam elleni gyűlölet felkeltésére alkalmas. Az írás megjelenése azért nagyon fájdalmas, mert a 2010 előtti antiszemita sajtóból jól ismert stílus egy liberális hírportál hasábjain jelenik meg. Összefüggéseiből kiragadott és összeollózott állításainak tömkelegét lehetetlen egyenként cáfolni, de lássunk néhány jellemző példát. A cikk első mondata…

Egyházi szertartás megzavarása miatt eljárás indult azon palesztinpárti aktivisták ellen, akik tüntetéssel akadályozták a Szent Patrik-székesegyházban tartott húsvéti vigíliát szombaton késő este – közölte New York rendőrsége vasárnap. A Timothy Dolan bíboros, New York érseke által tartott szertartást a demonstrálók kiabálással zavarták meg a hívekkel zsúfolt székesegyházban, és feliratot próbáltak kifeszíteni. Skandálásaikban „szabad Palesztinát” követeltek.…
Roger Waters, a Pink Floyd egykori frontembere, aki az Izrael-bojkottáló BDS mozgalom frontembereként is ismert, Anne Frankot és Shireen Abu Akleh palesztin újságíró nevét vetítette a képernyőre a jelenlegi turnéja koncertjein. Abu Akleh tavaly egy ciszjordániai munkája során vesztette életét. Waters üzenete nyilvánvalóan az, hogy az újságírót (véletlenül) lelövő izraeli katonák olyanok, mint az Anna Frankot…
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának a palesztinokkal szembeni izraeli bánásmódot vizsgáló bizottság elnöke szombaton azt mondta, hogy Izraelnek nincs joga az önvédelemre a palesztinokkal szemben – azután, hogy két halálos terrortámadás és rakétatűz sorozatban érte Izraelt. Az ENSZ más emberi jogi testületei is hallgattak a terrorizmusról és a – Libanonból és Szíriából is kilőtt –…
A Pink Floyd egykori frontemberét a világszervezetbe delegált orosz küldöttség hívta meg némi prókátorságra. A szónok – aki saját meghatározása szerint a világ „hangtalan többsége” nevében beszélt – köztudottan az Izrael ellenes “Bojkott, Tőkekivonás és Szankciók” (BDS) mozgalom szószólója. Jó szokásához híven, most is vegyítette a témákat: elítélte a nemzetközi fegyverkezést, megemlékezett a gazdag és…

Bíró Ádám, Párizsban élő, magyarul és franciául publikáló író, neves könyvkiadó nyílt levelet intézett Annie Ernaux-hoz, az irodalmi Nobel-díj 2022 évi kitüntetettjéhez. A levelet az erre felkért Le Monde nem közölte, így az a közösségi médiában terjed. A levélre Márton László (Montpellier) hívta fel a figyelmünket, és azt az ő fordításában közöljük. Kedves Annie Ernaux!…
„Az Izrael mellett kiálló diákokra zúduló gyűlölködő támadások közepette kollégáink és az egyetemek egyre kevésbé érzik biztonságosnak az oktatási intézményeket a zsidó diákság számára.” Az Anti Defamation League (ADL – Rágalmazás-ellenes Liga) szélsőségeket vizsgáló központja csütörtökön tette közzé éves jelentését Anti-Israel Activism on U.S. Campuses, 2021-2022 címmel. Az ADL a legnagyobb zsidó gyűlölet-ellenes szervezet az…
Az ország közszolgálati tévés műsorszolgáltatója nemrég fölülvizsgálta magatartási kódexét. Ennek értelmében az Izrael létezéshez való jogát tagadó munkatársak elbocsáthatók. A szeptember 1-től életbe lépett szabályt követően a DW visszahelyezett állásába egy olyan alkalmazottat, akit korábban azért bocsátottak el, mert megállapították, hogy kommentárjai antiszemitának minősíthetők. Összességben a DW arab nyelvű adásai hét munkatársának mondtak föl az…

A CNN egyik riportja meglepő őszinteséggel és nyíltsággal tárta fel az amerikai campusokon uralkodó antiszemita légkört. A szerzők két zsidó diák tapasztalatait osztották meg arról, hogyan élik meg zsidóságukat az egyetemi campusokon. Julia Jassey a második évfolyamot fejezte be a Chicagoi Egyetemen, Blake Flayton pedig a Washington DC Egyetem végzős hallgatója. Számukra a „progresszív” körökben…

A frankfurti Anne Frank Politikai Képzési Központ (Bildungsstätte Anne Frank) munkájának egyik fontos része az Izrael-ellenességből fakadó antiszemitizmus kutatása és az ezzel kapcsolatos felvilágosítás. Nathalie Friedlender e témakör szakértője. Polgár György a május végi németországi zsidóellenes tüntetések hátteréről kérdezte. A Hamasz és Izrael között a közelmúltban lezajlott súlyos összecsapások nyomán sok országban, így Németországban is…

A „brutális izraeli rendszert” elítélő levél a Hamaszról nem is tesz említést. „Elítéljük a palesztin családok kilakoltatását Kelet-Jeruzsálem Sheikh Jarrah negyedéből, mint az évtizedek óta folyó jeruzsálemi etnikai tisztogatást célzó háborúskodás, kiutasítás, egyenlőtlen lakhatási jogok és diszkrimináló tervezési politika részét. Az Izrael és a megszállt palesztin területek ellenőrzésére szolgáló brutális rendszer ideológiai alapja a zsidó…
A hívő keresztény Mogoeng Mogoeng múlt júniusban váltott ki fölháborodást azzal, hogy kinyilvánította szeretetét Izrael iránt, és kijelentette: imádkozni fog a zsidó államért. Azt mondta: Dél-Afrika megfosztotta magát „attól a nagyszerű lehetőségtől, hogy kulcsszerepet játsszon az izraeli-palesztin megbékélésben”. A bírói testület a főbíró kijelentéseit „sértőnek” és „különösen aggasztónak” ítélte és fölhívta, hogy azokat „feltétel nélkül”…
Jobboldali szélsőségesek egy német városban azt tervezik, hogy egy zsinagóga előtt tüntetnek „Palesztina szabadságáért” és a „cionizmus ellen”. Az eseményt jövő keddre tervezik a Berlintől 120 mérföldre fekvő Brunswick városában – jelentette még pénteken a Braunschweiger Zeitung. A szervezők a szélsőjobboldali Die Rechte párthoz tartoznak, és az eseményt a tervek szerint 19:33 és 19:45 között…
David Collier, az Algemeiner c. amerikai zsidó lap tudósítója beszámolt egy Glasgow-i futballmérkőzésről – de legkevésbé sem a focirajongás vezérelte. Szeptember 4-én este labdarúgó Nemzetek Ligája csoportmérkőzésen Skócia és Izrael nemzeti válogatottja csapott össze a Glasgow-i Hampden Parkban. A mérkőzés 72. percében az izraeliek jutottak bedobáshoz a skótok térfelén, majd a hetes és kilences mezt…

Egyes afrikai, ázsiai országok és volt szovjetköztársaságok szavazatukkal támogatnák Izraelt az ENSZ-ben, de ezt nem merik megtenni. A nagy nemzetközi szervezetek, mint az Arab Liga, az Iszlám Konferencia Szervezete, vagy az El nem kötelezettek mozgalma, azonnal megtorolnák az Izrael-párti lépéseket.” Izrael korábbi ENSZ delegátusa, Ron Prosor szerint a palesztinok iránt érzett rokonszenv csupán egyik oka…

A palesztin tankönyvek minden eddiginél inkább dicsőítik a dzsihádot és a terrorizmust. Az IMPACT-se non profit szervezet tanulmánya az UNESCO szabványa szerint értékelte a palesztin iskolák tananyagát, és megállapította, hogy a 2019-2020 tanévben használatos tankönyvek minden eddiginél élesebben „hirdetik az erőszakot, mártíromságot és dzsihadot” az összes osztályban és minden tantárgy keretében. A legkülönfélébb eszközökkel igyekeznek…
Egyes tüntetők a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) transzparensei alatt vonultak. Az október 13-i nagy tüntetésen – amelyet a diszkrimináció, szegénység, rasszizmus, szexizmus, jogfosztás, és nacionalizmus ellen hirdettek meg – mintegy százezren vettek részt. Az #unteilbar (oszthatatlan) elnevezésű megmozdulás hivatalosan válasz volt a szélsőjobboldali, idegenellenes megnyilvánulásokra egy szeptemberi chemnitzi felvonuláson. A menetben a tüntetők egyes…