„Egész Palesztina felszabadítására” buzdítottak a berlini antirasszista felvonuláson

Egyes tüntetők a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) transzparensei alatt vonultak.

Palesztin aktivisták

Az október 13-i nagy tüntetésen – amelyet a diszkrimináció, szegénység, rasszizmus, szexizmus, jogfosztás, és nacionalizmus ellen hirdettek meg – mintegy százezren vettek részt. Az #unteilbar (oszthatatlan) elnevezésű megmozdulás hivatalosan válasz volt a szélsőjobboldali, idegenellenes megnyilvánulásokra egy szeptemberi chemnitzi felvonuláson.

A menetben a tüntetők egyes csoportjai az – EU és az USA által terrorista csoportnak minősített – Népi Front Palesztina Felszabadításáért lobogói alatt vonultak. Két szónok is „egész Palesztina felszabadításáról” beszélt, ami nem más, mint felhívás Izrael megsemmisítésére polkorrekt nyelven. Ugyancsak ez az Izrael-ellenes bojkott mozgalom (BDS) jelszava is, amint azt Thomas von der Osten-Sacken közel-keleti szakértő is írta Mena-Watch osztrák megfigyelő csoport honlapján.

A tünetés hivatalos oldala

Ott voltak a felvonuláson a Marxista-Leninista Párt aktivistái. A párt szövetségben áll a fent említett PFLP-vel. Részt vett az iráni befolyás alatt álló hamburgi iszlám központ – amit a város biztonsági szolgálata állandó megfigyelés alatt tart. Tagjai kulcsszerepet játszanak az éves berlini al-Quds Day (iszlám felfogás szerinti Jeruzsálem nap) felvonuláson, ahol ugyancsak Izrael megsemmisítését hirdetik.

Úgszintén jelen volt a Központi Muszlim Tanács, amely a fasisztoid török szürke farkasok és nyugat-ellenes iszlamista csoportok ernyőszervezete. Az egyik tüntető által kifeszített transzparens szerint „a cionisták beépülnek a biztonsági szolgálatokba és ők irányítják a terrorizmust a világban.” A Palesztin bebörtönzöttek szolidaritási szervezete is képviseltette magát.

Seyran Ates, ismert liberális németországi török ügyvéd, a befolyásos BILD-nek nyilatkozta: „Naivitás lenne toleranciáról beszélni akkor, amikor a tüntetők intoleranciát hirdetnek”.

Palesztin bebörtönzöttek szolidaritási szervezete

A fentiek okán Angela Merkel kancellár pártja, a Kereszténydemokrata Unió berlini szervezete ugyancsak elítélte a baloldali szélsőségeket és a radikális iszlamizmust hirdető menetet. A Bundestag bojkottot hirdetett az antiszemitizmus bármilyen megnyilvánulása ellen.

Ugyanakkor Theresa Hartmann, az #unteilbar szóvivője azt nyilatkozta, hogy a szervezők elutasítják az Izrael ellenes gyűlöletbeszédet. Bár az Izrael ellenes hangok nem a hivatalos szószékről hangzottak el, felelősséget érzünk azért, ami a megmozduláson történt”. Arról szólt, hogy elhatárolódnak a zsidó állam elleni beszédektől, mert „egy közösen elfogadott konszenzus” alapján állnak.

A Jerusalem Post cikke nyomán Bassa László.

Comments

3 responses to “„Egész Palesztina felszabadítására” buzdítottak a berlini antirasszista felvonuláson”

  1. ponuka60 avatar
    ponuka60

    Nem csodalkozom, a nemetek jelentos resze ma is latens nazi.

  2. Error Flynn avatar
    Error Flynn

    A német soha nem változik, mindig birodalmat akar építeni, mikor nacionalista, mikor pedig baloldali, liberális húrokat pengetve, 2 világégést nekik köszönhetünk, a 3-ik már útban Mürkül miatt.
    Mellesleg a németek meg a muszlimok Hitler idején is puszipajtások voltak.

  3. pataki30 avatar
    pataki30

    A fentiek okán Angela Merkel kancellár pártja, a Kereszténydemokrata Unió berlini szervezete ugyancsak elítélte a baloldali szélsőségeket és a radikális iszlamizmust hirdető menetet. A Bundestag bojkottot hirdetett az antiszemitizmus bármilyen megnyilvánulása ellen.

    Ezek csak szavak, megtévesztö szavak. Lényegében a hivatalos szervek semmit nem tesznek az antiszemitizmus ellen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük