
A 107 szavazó közül 70 támogatta Grósz Andort. A Mazsihisz elnökválasztó közgyűlése délelőtt 10 órakor kezdődött és Frölich Róbert országos főrabbi javaslatára a napirendi pontokat felcserélték: elsőként az új elnök megválasztására került sor. A közgyűlés fejleményeit helyszíni tudósítónk, valamint a Mazsihisz fb oldalának híradása alapján foglaljuk össze. A Mazsihisz elnöki pozíciójáért két jelölt szállt ringbe:…

Közgyűlést tartottak vasárnap a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) küldöttei a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában. Az ülésen átadták a Zsidóságért díjakat, elnöki tájékoztatót tartott Heisler András, majd a közgyűlés megvitatta és elfogadta a Mazsihisz 2023-as költségvetését. A nyitóimát Markovics Zsolt miskolci főrabbi mondta, majd a küldöttek a napirendről szavaztak. Elöljáróban Heisler András, a Mazsihisz elnöke azt mondta: mivel…
Online közgyűlést tartott ma a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), amelyen a résztvevők megvitatták és megszavazták a 2021-es költségvetést, meghallgatták Heisler András elnöki beszámolóját és a reform hitközségek felvételéről szóló tájékoztatóját. Utóbbi élénk vitát váltott ki, akárcsak az a téma, hogy az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) zsinagógájába magyar helyett külföldi rabbit javasolnak vallási…

Dr. Róna Tamás főrabbival (2006 óta az alföldi régió vezető rabbija) a viharos előzetes viták után tartott augusztus 30-i Mazsihisz-közgyűlést követően készítettünk interjút. Tudom, hogy nem volt jelen a közgyűlésen, de miért nem? Tanult és szeretett rabbikollégám, dr. Verő Tamás is megkapta ezt a kérdést közössége egyik tagjától a közgyűlés estéjén tartott online imán. Nem válaszolhatok mást,…
Frölich Róberttel, a Dohány utcai zsinagóga főrabbijával a viharos előzetes viták után tartott augusztus 30-i Mazsihisz-közgyűlést követően készítettünk rövid interjút. Miért nem volt jelen a Mazsihisz rendes közgyűlésén? Értesülve arról, hogy milyen a járványügyi helyzet – vagyis magyarán: újra rosszabbodik – nem akartam veszélyeztetni sem saját magam, sem a családom egészségét. Nyakunkon a Jom Kippur, és…
Heisler Andrással, a Mazsihisz elnökével, a viharos előzetes viták után tartott, ügyvezető igazgató választási közgyűlést követően készítettünk interjút. Mit takar a JDC-től átvett feladat, milyen nagyságrendű pénzek társulnak ehhez? Létezik a MAZS (Magyarországi Zsidó Szociális Segély) Alapítvány, amely a német kormánytól a Claims Conference-en keresztül kapja a forrásokat a holokauszt túlélők ellátásra. Az alapítványnak ezekkel…
Augusztus 30-án, vasárnap délelőtt tartotta közgyűlését a Mazsihisz – rendhagyó módon a Dohány utcai zsinagógában. A közgyűlésnek hét napirendi pontja volt: – elnöki tájékoztató, – ügyvezető igazgató választás, – a 2019. évi zárszámadás tárgyalása, – a 2020. évi költségvetés módosításának megtárgyalása, – döntés az American Jewish Joint Distribution Committee-vel (JDC) történt megállapodásról, mely szerint a…
Heisler András, a Mazsihisz elnöke ellen írott cikksorozatának ötödik, záró darabját közölte pénteken a kormánypárti Magyar Nemzet, két nappal a Mazsihisz közgyűlése előtt. A cikk cimében Róna Tamás főrabbi egyértelműen kinyilvánítja, hogy szerinte „Heisler András méltatlanná vált” az elnöki tisztségre. A korábbi négy cikkben ugyancsak Róna Tamás szólalt meg egyedül és csepülte főnökét. Hogy állításaira…
A BZSH, majd a Mazsihisz honlapján is megjelent Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség (DZSH) elnöke és Kunos Péter, a Mazsihisz ügyvezető igazgatójának levélváltása. Horovitz a járványveszélyre hivatkozva lemondja részvételét a közgyűlésen, Kunos emlékeztet a képviseleti tagságból fakadó kötelezettségekre. Alább a két levelet közöljük. Horovitz Tamás levele: dr. Kunos Péter Ügyvezető Igazgató Úrnak MAZSIHISZ 1075…

Vasárnap, december 15-én tartotta rendes közgyűlését a MAZSIHISZ. A közgyűlés kilenc napirendi pontja a következő volt: / A Zsidóságért díjak ünnepélyes átadása, / Elnöki tájékoztató, / Reformzsidó Közösségek (Bét Orim Reform Zsidó Hitközség Egyesület és Szim Salom Progresszív Zsidó Egyesület) társulási formájáról vita és határozathozatal / Alapszabály módosítási javaslat a Vezetőség 3/2019.11.26. sz. határozata szerint…
… Schmidt Mária történelmet hamisít, a Figyelő címlapja antiszemita, a BZSH nem volt vele szolidáris, és ez számára fájó pont – mondta a Mazsihisz elnöke a szervezet képviselő-testületi ülésén. December 16-án, vasárnap tartotta közgyűlését a MAZSIHISZ. A közgyűlésnek hat napirendi pontja volt, „Izrael 70”, a jubileumi év záró megemlékezése, elnöki tájékoztató, a 2019. évi költségvetési…

2017/5777 fontos év a Mazsihisz életében, hiszen az emancipáció 150-ik, az OR-ZSE fennállásának pedig 140-ik évfordulóját ünnepeljük – hangzott el, a Mazsihisz vasárnapi közgyűlésen, a Síp utcai székház dísztermében. A kis késéssel kezdődő közgyűlés első napirendi pontja előtt egy perces néma felállással emlékeztek az elmúlt közgyűlés óta elhunyt hittestvérekre. Majd a nyitóima következett, s a…

Tudósítás a Mazsihisz május 22-i közgyűléséről. A közgyűlés – a szokásos bevezető rítusok: létszámellenőrzés, napirend elfogadása, nyitóima után – Heisler András beszámolójával kezdődött. A Mazsihisz elnöke haladó szellemben Power Point-os ábrákkal illusztrálta mondandóját. Az antiszemitizmusra mindenkor érzékeny közönségnek először az osztrák Die Presse egyik cikkéről számolt be. A cikkíró a magyar kormánykörök minapi, Soros György…

Váratlan, kétharmados arányban nyert a Mazsihisz rendes tisztújításán Heisler András, akinek megbízatása négy évre szól. Részletes tudósítás.