
November 5-én tartja rendkívüli közgyűlését a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH). A testület elnöke, Tordai Péter által kezdeményezett tanácskozás hivatott eldönteni, maradhat-e posztján a még júliusban megválasztott Schwezoff Dávid ügyvezető igazgató.

Az Index információi szerint a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga rekonstrukciójára felajánlott kormányzati támogatás miatt robbant a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) vezetői között újabb belső konfliktus.

A Mazsihisz elnöke szerint Schmidt Mária „kemény üzenetet” kapott a Nemzetközi Holokausztemlékezési Szövetség elnökétől.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke a Miniszterelnökkel történt megállapodás szerint 2014. július 28-án részt vett a Sorsok Háza projekt megbeszélésén és az építkezés bejárásán.

Nagy feltűnést keltett, hogy fontos hitközségi pozíciót kapott egy volt katolikus kántor, aki transzvesztita előadóként is tevékenykedett. Heisler András, a Mazsihisz elnöke ragaszkodik ahhoz, hogy a szerinte erkölcsileg alkalmatlan Schwezoff Dávid távozzon tisztségéből.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke levélben válaszolt a Szabadság téri „Civilek” nyílt levelére. Az alábbiakban a levélváltást közöljük.

A fideszes képviselő szerint a kormányzati holokauszt-emlékév bojkottját meghirdető Mazsihisz tagszervezetei a helyi polgármesterek segítségét kérték, hogy kerülő úton mégis hozzájussanak a pénzükhöz.

A helyzet komplex értékelése vezetett Zoltai Gusztávnak, a Mazsihisz ügyvezető igazgatójának szerdai hatályú lemondásához – mondta Heisler András, a Mazsihisz elnöke csütörtökön az MTI-nek. Zoltai Gusztáv lemondását azzal indokolta, hogy az idén betölti 79. életévét, és munkakörének ellátása egyre nagyobb megterhelést jelent számára. Az indoklásban az is szerepel, hogy „mint holokauszttúlélő számára, a Magyarországon kialakult közéleti…

Március 19-én, Magyarország német megszállásának 70. évfordulóján közös megemlékezésre hívja zsidó és nem zsidó honfitársait a Mazsihisz. A 16 órakor, a Dohány utcai zsinagóga előtt kezdődő rendezvényen holokauszt-túlélők beszélnek majd az egybegyűltekhez; többek között Kardos Gusztáv rabbi és Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója. Mellettük Karsai László történész emlékezik a német megszállás és a magyar…

Mennyire osztotta meg a Mazsihisz döntése a zsidóságot? Elég erősek-e ahhoz, hogy véghezvigyék terveiket? Mi lesz a választások után az emlékévvel? A hétvégén ezektől a kérdésektől volt hangos a Bálint Ház.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a jövő héten dönthet arról, hogy felállít-e egy bizottságot a holokauszt-emlékév körüli vita miatt visszaadott pályázati pénzek pótlására. A szervezet elnöke szerint már 250 millió forintra nőtt a visszaadott pályázati pénzek összege.

Emlékév: Több mint negyven zsidó és nem zsidó szervezet csaknem 250 millió forintot utasított vissza

Ultimátumnak nevezte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége holokauszt-emlékévvel összefüggő álláspontját a Miniszterelnökséget vezető államtitkár keddi gyulai sajtótájékoztatóján, de hozzátette: az nem lesz képes megbontani a magyarok és zsidók együttélését.

A miniszterelnök válaszolt a Mazsihisz levelére, melyet az alábbiakban közlünk. Álláspontunk a Mazsihisz és a kormány közt kialakult vitáról itt olvasható.

Miközben számos vitás kérdésben Orbán Viktor miniszterelnök megnyilatkozására várnak a hazai zsidó szervezetek, a Mazsihisz vezetésének ingadozó magatartása felerősítette a belső feszültségeket. A szervezet vasárnapi közgyűlése kemény határozatot hozott, de hétfőre az elnök egészen más hangnemben fordult a kormányhoz. Szerdára az elégedetlenek hangját is levélbe foglalták: Suchman Tamás szerint „a Mazsihisz vezetői hazudnak, becsapnak bennünket,……

A Mazsihisz vezetői teljesen járatlan útra léptek, és ettől maguk is megijedtek.

A Mazsihisz nem bojkottálja a holokauszt-emlékév rendezvényeit – ezt a szervezet elnöke mondta a Hír Televízió Magyarország élőben című műsorában.

Levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetősége. „Szeretnénk a társadalmi béke irányába terelni a folyamatokat” – mondta a Népszabadságnak Heisler András, a Mazsihisz elnöke. Megerősítette, hogy a levél javaslatokat is tartalmaz a vitás kérdésekkel kapcsolatban, de erről nem kívánt konkrétumot közölni.

A Mazsihisz az általa vitatott kérdésekben az alábbi levelet küldte Orbán Viktor miniszterelnöknek a Holokauszt Emlékévvel kapcsolatosan. Bár közgyűlésén a szervezet az állami ünnepségekről való távolmaradását helyezte kilátásba, levelükben a konstruktív megoldás lehetőségét keresik. Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője sajnálkozását fejezte ki a Mazsihisz vasárnapi közgyűlésének döntései miatt.