A Misna, magyarul Ismétlés (héberül מִשְׁנָה misná) a Biblia utáni zsidó irodalom, az úgynevezett szóbeli tan alapja. Alapvetően a Tóra rendelkezéseihez kapcsolódó kérdések és válaszok, valamint az azokból leszűrt vallástörvények (halácha) gyűjteménye, ezen kívül rövidebb elbeszéléseket, tanításokat is tartalmaz. Végleges összeállítására Jehuda Hanászi nevéhez köthető.
Azokat a zsidó tudósokat, akik fenntartották, fejlesztették és áthagyományozták, tánáknak nevezzük. A Misna anyagának összeállítója és rendezője Akiba ben Joszéf volt, az ő és mások, különösen rabbi Méir tevékenysége nyomán Jehuda Hanászi (másként Hákádos, a szent, vagy röviden Rabbi, meghalt i. sz. 219.) szerkesztette egybe a ma ismert alakjában” (Wikipédia).
Alább a Bráchot (áldások) traktátus fordítását közöljük, nyolc részletben, Uri Asaf fordításában.
Savuot ünnepe kapcsán Biró Tamás tavaly az ünnep és a tóraadás közötti kapcsolatot vizsgálta. Idén a szóbeli tan fogalmával kapcsolatban tisztáz néhány félreértést. Egy Izraelben huszonöt évvel ezelőtt hallott vicc szerint, amikor 1967-ben az izraeli hadsereg elfoglalta a Sínai-félszigetet, a rabbik odamentek Szináj hegyéhez, és megkérdezték Istent: „Olyan sok córeszt okozott a kiválasztottság az elmúlt…

Ha valaki azt mondja: ételáldozatot hozok a lapos serpenyőben és végül mély serpenyőben hozta a táborba, akkor hozta, amit hozott, de ígéretének nem tett eleget. Ha azt mondja: ez az, amit a táborba hozok, és a mély serpenyőre (mutat), de végül ételáldozatát a lapos serpenyőben készítette, ajándéka használhatatlan, (a fordított helyzetben) mély serpenyőt hozott, pedig…

Az asztal hossza tíz, a szélessége öt. Az “arcos” kenyér (lehem há-pánim) kenyereinek hossza tíz, szélességük öt, megfelelve az asztal hosszúságának és szélességének. Minden egyes kenyér az asztal szélességével párhuzamosan lett elhelyezve. Menahot 11 A Menáhot traktátus a Kodasim (áldozatok) rendjéhez tartozik és tizenhárom fejezetből áll. A menáhot a minhá szó többes száma, a jelentése ajándék-áldozat. A traktátus megfelelője a zevahim traktátusának,…

Az összes közeli településről kimentek oda az emberek, hogy a kalászok levágása közös esemény legyen. Mikor összegyűltek egy hang hangosan azt kérdezi: vajon a nap már lement? A közönség igennel válaszol. Azt kérdi: ez a sarló vágja le a kalászt? Azt válaszolják: Igen. Majd megismétlik. Azt kérdi: ebbe a kosárba gyűjtsük, mondják igen. Majd ezt…

„Kosok italáldozatát keverik a bikák italáldozával, bárányok italáldozatát keverik más bárányok italáldozatával, az egyén italáldozatát a közösség többi italáldozatával, a tegnapi libációt a maival, de a bárányokét nem keverik a kos vagy a bikaáldozattal járó libációval.” MENAHOT 9 A Menáhot traktátus a Kodasim (áldozatok) rendjéhez tartozik és tizenhárom fejezetből áll. A menáhot a minhá szó többes száma, a jelentése ajándék-áldozat. A…
Háromféle időszakban szüretelik az olívabogyót. Ennek megfelelően háromféle olajat nyerünk. Az első termést a fák tetejéről szedik, ahol a termést a legtöbb napsugár éri és leghamarabb érik. Ezt a termést kosarakba verik le, és a kosárból az olajat egyenesen az alá helyezett tartályba préselik. Rabbi Jehuda szerint a kosár köré ütögetik. Ez az első és…

„A hálaadó áldozathoz öt szeá liszt szükséges a jeruzsálemi mérték szerint” MENAHOT 7 A Menáhot traktátus a Kodasim (áldozatok) rendjéhez tartozik és tizenhárom fejezetből áll. A menáhot a minhá szó többes száma, a jelentése ajándék-áldozat. A traktátus megfelelője a zevahim traktátusának, mely az állatok áldozatait tárgyalja, míg a menáhot a növényvilágból vett áldozatokról, ajándékokról szól. A traktátus kitérőként a cicit (szemlélőrojt), a tefilin (imaszíj) és a Tóra tekercs…

A menahot tésztáját háromszáz alkalommal gyúrják és ötszáz alkalommal hajtogatják. A gyúrást és a hajtogatást a gabona szemek igénylik. Menahot 6/1 Ezek azok az ételajándékok, melyekből három ujjal csipetet vesznek (és az oltárra szórnak) a maradék pedig a papoké lesz: az áldozatok finom lisztből készülnek, részük lapos serpenyőben, részük mély serpenyőben, a (kovásztalan)…

Aki azt ígéri: ételáldozatom a kemencében készül, az ne hozzon olyan ételt, ami kisebb kályhán, vagy cserépen, vagy az arabok tűzhelyén készült. Rabbi Jehuda azt mondja: ha akarja, hozzon kályhán készített sült (pl. Kenyeret). Ha azt ígéri: kenyeret sütök, akkor ne hozzon félig kalács, félig száraz süteményt. Rabbi Simon megengedi, mivel mindkét fajta kenyér lehet…
„Ha a főpap feláldozta a reggeli adag süteményt és elhalálozott, kineveznek helyette egy másik főpapot. Az új főpap nem használja fel az előtte lévő fél süteményt, hanem otthonról egy teljes adag lisztet hoz, és az előző megmaradt felet veszni hagyja.” MENAHOT 4 A Menáhot traktátus a Kodasim (áldozatok) rendjéhez tartozik és tizenhárom fejezetből áll. A menáhot a minhá szó többes száma,…

„Nem öntött hozzá olajat és nem keverte össze, nem tördelte össze a kisütött falatokat, nem sózta meg, nem lengette meg, nem vitte az ételáldozatot az oltárhoz, vagy ha túl nagy darabokra törte a süteményeket, vagy nem kent olajat az áldozat darabjaira, az áldozat kósernek számít.” MENAHOT 3 A Menáhot traktátus a Kodasim (áldozatok) rendjéhez tartozik és tizenhárom…

A hálaáldozat tisztátalanná teszi az azt kísérő kenyeret, de a kenyér nem teszi tisztátalanná a hálaáldozatot. Menáhot Traktátus A Menáhot traktátusa a kodasim (áldozatok) rendjéhez tartozik és tizenhárom fejezetből áll. A menáhot a minhá szó többes száma, a jelentése ajándék-áldozat. A traktátus megfelője a zevahim traktátusának, mely az állatok áldozatait tárgyalja, míg a menáhot a növényvilágból vett áldozatokról, ajándékokról szól. A traktátus kitérőként a cicit (szemlélőrojt) ,…

Ha túl sok olajat kever a liszthez, vagy túl keveset, vagy túl kevés tömjént, az (áldozat) nem megfelelő. Ha ebből a keverékből három ujjnyit vesz, azért hogy kint egyen belőle, vagy vesz a tömjénből, hogy kint égesse el, az áldozat érvénytelen, de nem jár érte káret. Menáhot Traktátus 1 A Menáhot traktátusa a kodasim (áldozatok)…
A madárfészek törvénye (MTörv 22, 6) egyformán érvényes, az országban és külföldön, a szentély fennállásakor és fennállása után, a nem áldozatra kiszemelt madarak esetében. Hulin traktátus 11. A Hulin szó, jelentése hétköznapi, közönséges. A Hulin, a talmudi szóhasználatban a Kodes ellentéte, vagyis, ami Hulin, ahhoz nem tapad semmiféle szentség. A Hulin Traktátus tizenkét részből áll, és lényegileg a kóserság és a vágás rituális szabályait tartalmazza,…
A birkanyírás elseje a papot illeti, és fennáll e parancsolat Izraelben és azon kívül, a szentély idején és azon túl, ha az állat hulin de akkor nem, ha felszentelésre vár. Hulin traktátus 11. A Hulin szó, jelentése hétköznapi, közönséges. A Hulin, a talmudi szóhasználatban a Kodes ellentéte, vagyis, ami Hulin, ahhoz nem tapad semmiféle szentség. A Hulin Traktátus tizenkét részből áll, és lényegileg a kóserság…

„Jövevény, aki felvette a zsidó vallást, volt neki egy tehene, amelyet még a betérés előtt levágtak, nem tartozik semmivel. Ha a betérés után vágta le a tehenét, köteles ajándékot adni a papnak. Ha kétség merül fel, hogy a vágás a betérés előtt, vagy után történt, mentes, és a társa bizonyítékkal szolgálhat.” Hulin traktátus 10. A Hulin szó,…

„Ha a lenyúzott bőrről lógott egy szál tisztátalan hús, és valaki hozzáér, vagy egy kiálló szőrszál, tisztátalanná válik. Ha volt a bőrön két darab olíva nagyságú hús, Rabbi Ismáel szerint ez esetben nem érintéssel, hanem szállítással okoz tisztátalanságot. Rabbi Ákiva szerint nem érintéssel és nem szállítással.” Hulin traktátus 9. A Hulin szó, jelentése hétköznapi, közönséges. A Hulin, a talmudi…

„Csirke és sajt (vaj) lehet együtt az asztalon, de Sámáj iskolája szerint nem evésre. Hilel iskolája szerint nem kerül az asztalra és nem is eszik együtt. Rabbi Joszi erről azt mondta: ez a Sámáj féle könnyítés és a Hilel féle szigorítás. Miféle asztalról szóltak? Olyan asztalról, amely mellet esznek, de a tálaló asztalon gond nélkül…

Aki kóstol ebből a (tiltott) ínből egy oliványit, negyven vesszőcsapás jár neki. Ha evett belőle, de kevesebbet, mint az olívabogyó, vétkezett. Aki eszik ebből oliványit, majd újból oliványit, nyolcvan vesszőcsapást érdemel. Rabbi Jehuda szerint csak negyvenet. Hulin traktátus 7. A Hulin szó, jelentése hétköznapi, közönséges. A Hulin, a talmudi szóhasználatban a kodes ellentéte, vagyis, ami Hulin, ahhoz nem tapad semmiféle szentség. A Hulin Traktátus…

Raban Simon ben Gámliel szabályként azt mondja: olyan (szemét) amiben a növény megterem, alkalmas a vér befedésére, amiben nem terem meg, nem alkalmas. Hulin traktátus 6. A hulin szó, jelentése hétköznapi, közönséges. A hulin, a talmudi szóhasználatban a kodes ellentéte, vagyis, ami hulin, ahhoz nem tapad semmiféle szentség. A Hulin Traktátus tizenkét részből áll, és lényegileg a kóserság és a vágás rituális szabályait tartalmazza,…