A Misna, magyarul Ismétlés (héberül מִשְׁנָה misná) a Biblia utáni zsidó irodalom, az úgynevezett szóbeli tan alapja. Alapvetően a Tóra rendelkezéseihez kapcsolódó kérdések és válaszok, valamint az azokból leszűrt vallástörvények (halácha) gyűjteménye, ezen kívül rövidebb elbeszéléseket, tanításokat is tartalmaz. Végleges összeállítására Jehuda Hanászi nevéhez köthető.
Azokat a zsidó tudósokat, akik fenntartották, fejlesztették és áthagyományozták, tánáknak nevezzük. A Misna anyagának összeállítója és rendezője Akiba ben Joszéf volt, az ő és mások, különösen rabbi Méir tevékenysége nyomán Jehuda Hanászi (másként Hákádos, a szent, vagy röviden Rabbi, meghalt i. sz. 219.) szerkesztette egybe a ma ismert alakjában” (Wikipédia).
Alább a Bráchot (áldások) traktátus fordítását közöljük, nyolc részletben, Uri Asaf fordításában.

A keverék olaj Bet Sámáj szerint [adó]köteles, Bet Hillél szerint [adó]mentes . A Misna, magyarul Ismétlés (héberül מִשְׁנָה misná) a Biblia utáni zsidó irodalom, az úgynevezett szóbeli tan (tórá se-beal-pe) alapja. Alapvetően a Tóra rendelkezéseihez kapcsolódó kérdések és válaszok, valamint az azokból leszűrt vallástörvények (halácha) gyűjteménye, ezen kívül rövidebb elbeszéléseket, tanításokat is tartalmaz. Végleges összeállítása Jehuda Hanászi nevéhez köthető. A Brachot és a Peá traktátus után most a Demáj…

Mikortól szabad a lehullott mag akárkinek? Amikor már a görnyedt hátú szegények mindent felszedtek. A Misna, magyarul Ismétlés (héberül מִשְׁנָה misná) a Biblia utáni zsidó irodalom, az úgynevezett szóbeli tan (tórá se-beal-pe) alapja. Alapvetően a Tóra rendelkezéseihez kapcsolódó kérdések és válaszok, valamint az azokból leszűrt vallástörvények (halácha) gyűjteménye, ezen kívül rövidebb elbeszéléseket, tanításokat is tartalmaz. Végleges összeállítása Jehuda Hanászi nevéhez köthető. A Brachot (Áldások) traktátus fordítása után most a Peá (Szeglet) traktátus fordítását…

„…a fürt, melyet lecsíp, a levelekbe gabalyodik, majd a földre hull és a szemek szétgurulnak. Ez a gazdát illeti. Aki kosarat tesz a szőlőtőke alá, miközben a fürtöket vágja, a szegényeket rövidíti meg.” A Misna, magyarul Ismétlés (héberül מִשְׁנָה misná) a Biblia utáni zsidó irodalom, az úgynevezett szóbeli tan (tórá se-beal-pe) alapja. Alapvetően a Tóra rendelkezéseihez kapcsolódó kérdések és válaszok, valamint az azokból leszűrt vallástörvények (halácha) gyűjteménye,…

Két szár len sichehá (szándékosan otthagyott termés) , három már nem, két szőlő szem lehullott szőlőnek számít [peret], három már nem…

„Ha két ember közösen bérbe vesz egy szántót, felesben fizetik a szegény embernek járó tizedet…”

„Ha valaki… összegyűjtötte a szegletet… Adja annak a szegény embernek, aki elsőként az útjába kerül.” A Misna, magyarul Ismétlés (héberül מִשְׁנָה misná) a Biblia utáni zsidó irodalom, az úgynevezett szóbeli tan (tórá se-beal-pe) alapja. Alapvetően a Tóra rendelkezéseihez kapcsolódó kérdések és válaszok, valamint az azokból leszűrt vallástörvények (halácha) gyűjteménye, ezen kívül rövidebb elbeszéléseket, tanításokat is tartalmaz. Végleges összeállítása Jehuda Hanászi nevéhez köthető. A Brachot (Áldások) traktátus fordítása után most a…

„(Ha) a rablók learatták a (termés) felét, aztán ő (a gazda) a másik felét, szegletet ad az általa learatott termés után.” A Misna, magyarul Ismétlés (héberül מִשְׁנָה misná) a Biblia utáni zsidó irodalom, az úgynevezett szóbeli tan (tórá se-beal-pe) alapja. Alapvetően a Tóra rendelkezéseihez kapcsolódó kérdések és válaszok, valamint az azokból leszűrt vallástörvények (halácha) gyűjteménye, ezen kívül rövidebb elbeszéléseket, tanításokat is tartalmaz. Végleges összeállítása Jehuda Hanászi nevéhez köthető. A Brachot…

„Ezeknek a dolgoknak a gyümölcsét az ember ezen a világon élvezi, de a tőke a másvilágon vár rá.”

„Esőkre és a jó hírekre azt mondja: „Áldott legyen, aki jóságos, és aki jót tesz.” Rossz hírekre azt mondja: „Áldott legyen, igaz bíró.””

Nem szabad áldást mondani idegenek gyertyáira, fűszereire; se a halott mellett gyújtott gyertyára és fűszerekre; se a bálványimádók gyertyáira, se fűszereikre.

Milyen mennyiségű étel után mondanak ételáldást? Amennyi megfelel egy szem olajbogyónak. Rabbi Jehuda azt mondja: Amennyi megfelel egy tojásnak. „A Misna, magyarul Ismétlés (héberül מִשְׁנָה misná) a Biblia utáni zsidó irodalom, az úgynevezett szóbeli tan (tórá se-beal-pe) alapja. Alapvetően a Tóra rendelkezéseihez kapcsolódó kérdések és válaszok, valamint az azokból leszűrt vallástörvények (halácha) gyűjteménye, ezen kívül rövidebb elbeszéléseket, tanításokat is tartalmaz. Végleges összeállítására Jehuda Hanászi nevéhez köthető. Sorozatunk első…

„Milyen áldást mondanak a gyümölcsre? A fa gyümölcsére azt mondja: ‘A fa gyümölcsének teremtője’, kivétel a bor, mert a borra azt mondja: ‘A szőlőtő gyümölcsének teremtője’.”

Ha szamárháton ül, szálljon le, ha nem szállhat le, fordítsa a fejét Jeruzsálem felé, ha nem tud arra fordulni, gondoljon a Szentek Szentjének Házára.

„Asszonyok, rabszolgák és kiskorúak nem mondanak smát, valamint imaszíjjal sem imádkoznak. De az ámidá, a mezuzá[5] és az ételáldás számukra is kötelező.”