A kérdés nem megválaszolható

Zsidókérdés 1917 – “Zsidókérdés” 2017

Száz éve, 1917-ben jelent meg a nevezetes zsidókérdés vita a Huszadik Század című folyóirat hasábjain. Ebből az alkalomból a Szombat az alábbi körkérdést intézte a magyar szellemi élet több mint hatvan képviselőjéhez.

Száz év elteltével a „zsidókérdés”, még inkább annak „megoldása” már csak idézőjelben használható fogalmak. Így ma, ehelyett azt kérdezzük:

– Hogyan jellemezné ma zsidók és nem zsidók (bárhogy is definiáljuk e csoportokat) együttélését a mai Magyarországon?

– Az elmúlt száz év és a jelen ismeretében, kinek miben kellene változtatni ahhoz, hogy a helyzet javuljon?

Körkérdésünkre, szerkesztőink reflexióit nem számítva, harmincnyolc válasz érkezett, melyeket decemberi, januári, februári és megjelenés előtt álló, márciusi nyomtatott számainkban olvashatnak. Online kiadásunkban hétről-hétre egy-egy írást közlünk a beérkezettekből.

Kovács M. Mária (Fotó: Reichel Tamás)

Félek, válaszommal csalódást fogok okozni, mert magát a kérdést nem tartom megválaszolhatónak. A kérdésben ugyan zárójelesen benne van, hogy a „zsidók” és „nemzsidók” definíciója vitatott dolog lehet, mindamellett én nem tudok a definíciós kérdésen túllendülni.

Szerintem Magyarországon sem a „zsidók”, sem a „nemzsidók” nem alkotnak olyan csoportot, amelyek egyenként valamiféle rájuk jellemző, közös „zsidó” vagy „nemzsidó” csoport-ideológiával bírnának. Nemcsak a közel tízmillió „nemzsidó” nem alkot egyetlen kohézív csoportot, de az országban élő pár tízezer „zsidó” sem. A körkérdés tehát valahogy úgy lenne feltehető, hogy vajon milyen viszonyt lehet felfedezni „a zsidók” egyes, jól felismerhető csoportjai és a „nemzsidók” egyes, jól felismerhető csoportjai között. „Csoport” alatt ebben a vonatkozásban olyan emberek közösségét értem, akik egy jól körülírható közösséghez, szervezethez (egyesület, klub, baráti kör, párt, egyház, egyházon belüli irányzat) tartozónak érzik magukat.

A fentiek miatt a második kérdésre sem tudok választ adni. A második kérdésben az az előfeltevés szerepel, amely szerint „a helyzetnek javulnia kell” és hogy ez a javulás valamiképpen „két”oldalról történő cselekvést feltételez. Minthogy szerintem nincs két oldal, illetve a kérdésben megjelelölt két oldal (zsidók, nemzsidók) kohézív ideológiával rendelkező csoportoként nem létezik, a második kérdésre sincs válaszom.

De nem akarok teljesen kitérni a válasz elől. Munkáimban a politikai antiszemitizmus történelmét kutatom. Nyilván ez az az érdeklődés, amely miatt a most feltett körkérdés fogalmait is boncolgatom. Ezen fogalmaknak ugyanis önálló története van: egyebek között fontos fogalmak a politikai antiszemitizmus történetében is.

Egy rövid kitérővel illusztrálnám, mire gondolok. Már az első világháború előtt létezett a politikai antiszemitizmus azon vállfaja, amely kétségbe vonta, hogy „a zsidók” különféle alcsoportjai egymástól eltérő, sőt egymással ellentétes álláspontot képviselhessenek. A zsidó szocialistákat Bethlen István az első világháborút megelőzően célzatosan összemosta a zsidó nagytőkésekkel, mondván, hogy ezek – a zsidó tőkések és a zsidó szocialisták – valójában ugyanazt a „zsidó” érdeket képviselik. Bethlen „a zsidókat” egy rafinált szereposztású összeesküvés szereplőinek állította be, akik ellentétes világnézeti pozíciók álcája alatt játsszák ki és bomlasztják a nemzeti erőket. 1919 után ugyan maga Bethlen erről már mérsékeltebben nyilatkozott, az antiszemita politikai erők részéről azonban ez az összemosás patologikus méreteket öltött és a numerus clausus, majd a zsidótörvények mögötti ideológia egyik alapkövévé vált.

A jelen körkérdés kezdeményezőitől természetesen távol állnak az effajta leegyszerűsítések. Kiváló irodalmi alkotásaikból és publicisztikáikból ez rendre ki is derül. Arról nem is szólva, hogy éppen a Szombat az a folyóirat, amely rendszeresen tudósít a különféle magyarországi zsidó közösségek között fellángoló – olykor egészen súlyos – vitákról. Mégsem érzem, hogy hozzászólásom csupán meddő szőrszálhasogatás lenne. Inkább arra szeretném ráirányítani a figyelmet, hogy komoly kockázattal járhat, ha fenntartás nélkül átvesszük és alkalmazzuk azokat a köznyelvi fordulatokat, amelyek inkább a hétköznapok káros gyakorlatának részei, semmint ezen káros gyakorlat elemzésének eszközei. Miközben tehát üdvözlöm a szerkesztőség kezdeményezését, szorgalmaznám, hogy további lépésekben jussunk el ahhoz a valamivel pontosabban feltett kérdéshez, amelyre valójában a szerkesztőség a választ várja.

A szerző történész

Comments

6 responses to “A kérdés nem megválaszolható”

  1. Asztalos Gabor avatar
    Asztalos Gabor

    Sohasem a faj, bőrszín, vagy vallás határozza meg a különböző etnikumú emberek együttélését, aki ebben hisz, téved.. sokkal inkább az otthoni nevelés, a szív, a műveltség, az intelligencia és az emberi természet mértékének értékeivel egyenesen arányos annak meghatározó foka kell, hogy legyen az.

  2. Asztalos Gabor avatar
    Asztalos Gabor

    Sohasem a faj, bőrszín, vagy vallás határozza meg a különböző etnikumú emberek együttélését, aki ebben hisz, téved.. sokkal inkább az otthoni nevelés, a szív, a műveltség, az intelligencia és az emberi természet mértékének értékeivel egyenesen arányos annak meghatározó foka kell, hogy legyen az.

    1. Rebel avatar
      Rebel

      De azért Amerika kivételével a homogén nemzetiségű országok sokkal sikeresebbek mint a heterogének. Kevesebb a nem kívánatos feszültség függetlenül a lakosság intelligencia vagy műveltség fokától. Lehet ideális arányokat, meghatározásokat hozni de végül is a valóság dönt.

      1. MikeB avatar
        MikeB

        Miii van? Ausztrália, Kanada, Újzéland, Svájc, vagy éppen Izrael(!) netán „sikertelenebbek,” mint homogén nemzetiségű országok? Európában ma már többnyire csak a kelet európai periférián találhatók többé kevésbé homogén nemzetiségó országok. Ezekről az országokról azonban távolról sem lehetne állítani, hogy vajmi sikertörténetek netovábbjai lennének.

        1. Rebel avatar
          Rebel

          Amerika, Kanada, Új Zeland, Ausztrália, angolszász hagyományon és kúlturán alapuló országok . A bevándorlok automatikusan elfogadták az angol nyelvet jogi szisztémát . A homogén nem csak faji vagy etnikai értelem hanem kulturális is. A közös kulturális etnikum jobban képes közös érdekű célokat elérni, mert kevesebb a konfliktus. A nyugat európai országok akkor voltak sikeresek amikor többnyire homogének voltak. A jövő megmutatja, hogy a jelenlegi erőszakos nemzet rombolás hová vezet. Az u.n keleti perifériájú országok egyrészt nem voltak és ma sem homogének másrészt a földrajzi helyzetüknél fogva állandó konfliktusok fokuszában voltak. De lássuk, hogy a multikulturális Jugoszlávia, Csehszlovákia, vagy a Szovjetunió mennyire élvezi a sikert. Izrael homogén zsidó ország jogokkal rendelkező kisebbséggel. De Zsidó ország. Nem multikulturális.

          1. MikeB avatar
            MikeB

            Good points, Rebel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük