Míg Oskar Schindler és Raoul Wallenberg neve közismert, addig José Castellanosról alig tudni valamit, holott zsidók tízezrei köszönhették neki életüket.

José Arturo Castellanos 1893-ban született a közép-amerikai El Salvadorban. Akárcsak édesapja, ő is hivatásos katona lett, ahol ezredesként helyettes vezérkari főnöki beosztásig vitte. Liberális, antifasiszta politikai beállítottsága miatt az ország diktátora, a fasiszta-barát Maximiliano Hernández Martínez tábornok nem nagyon kedvelte a főtisztet. Valószínűleg emiatt küldték Castellanost 1938-ban konzulként minél messzebb hazájától. Először az angliai Liverpoolba, majd később Hamburgba került. Ott lett tanúja a zsidók egyre erősödő jogfosztásának, majd a november 9-i kristályéjszakának.

Ekkor már számtalan zsidó próbálta kétségbeesetten elhagyni Németországot. El Salvador – sok más országgal együtt – megtagadta az életmentő vízumok kiadását, amelyek lehetővé tették volna a menekülést. Castellanos több alkalommal fordult levélben a salvadori külügyminiszterhez, amelyben leírta a német zsidók kilátástalan helyzetét és hozzájárulását kérte a beutazási engedélyek megadására. Kérését nem csak elutasították, de kifejezetten megtiltották neki az ilyen fajta segítségnyújtást.

1942-ben Genfbe helyezték át főkonzulként. Ekkor határozta el a negyvenkilenc éves diplomata, hogy nem fog a továbbiakban a miniszteri utasításnak eleget tenni. Konzulátusa több ezer salvadori állampolgársági igazolást adott a megszállt Európában élő zsidóknak, annak érdekében, hogy megvédje őket a deportálástól. Munkáját korábbi ismerőse, egy erdélyi magyar zsidó, Mandl György segítette. Mandl viszontagságos, kalandos úton menekült meg a Gestapo karmai közül és jutott el Svájcba. Castellanos salvadori állampolgárságot adott neki. Ezután George Mandel-Mantallo néven első titkárként kezdett el dolgozni a konzulátuson, ami tulajdonképpen nem létező beosztás volt. Folyamatosan adtak ki menekülő zsidóknak salvadori vízumokat. Míg más állam diplomatái az ilyen tevékenységen meggazdagodtak, ők illegális szolgálataikért soha egy fillért sem kértek.

A háború előrehaladtával az európai zsidóság helyzete egyre kilátástalanabbá vált. Mivel a vízumok kiállítása nem haladt elég gyorsan, a két elszánt barát új módszerhez folyamodott: salvadori állampolgárságot igazoló dokumentumokat kezdtek el gyártani. Azon zsidók ugyanis, akik valamely semleges ország állampolgárai voltak, a Nemzetközi Vöröskereszt oltalma alatt álltak. Ez a jogállás viszonylagos védelmet biztosított a deportálás ellen, és ezért életmentő volt. Zsidók ezrei váltak egy csapásra egy olyan kis ország állampolgáraivá, melyről addig még talán nem is hallottak és melynek hivatalos nyelvét, a spanyolt sem beszélték. Sok esetben egész családok szerepeltek egy-egy lapon. Eleinte Franciaországba csempészték a dokumentumokat, később már Magyarországra, Németországba, Csehszlovákiába és Lengyelországba is.

1944 fordulópontot hozott. El Salvadornak új kormánya lett és az új elnök engedélyt adott az eddig titokban űzött tevékenységükre. Sőt, a magyar zsidók mentésére kifejezett utasítást kaptak. Kétéves burkolt, életeket mentő akciójuk ezután legálissá vált és most már gyorsabban tudták gyártani az okmányokat. Diplomáciai kapcsolat híján Castellanos ezredes a budapesti svájci konzulátust kérte fel országa érdekeinek képviseletére Magyarországon. Carl Lutz konzul-helyettes volt az, aki Budapesten állított ki és osztott szét nagy mennyiségben salvadori meghatalmazással állampolgári igazolásokat.

Nem lehet pontosan tudni, hányan menekültek meg Castellanos és két társa életmentő akciója révén a koncentrációs tábor elől. Legtöbb becslés körülbelül huszonöt ezer lélekről szól, de van, amelyik negyven ezret említ.

A háború után Castellanos diplomáciai szolgálatban maradt, majd nyugdíjba vonult. Háború alatti tevékenységéről sosem tett említést. 1972-ben a híres amerikai író, Leon Uris („Exodus”, „Armageddon”, „Döntés”) készített vele interjút. Ekkor beszélt először nyilvánosság előtt a háborúban véghezvitt hőstetteiről. 1977-ben halt meg hazája fővárosában, San Salvadorban.

Valószínűleg szerénységének köszönhető, amiért Castellanos csak jóval halála után kapott méltó elismerést. 1999-ben az ő tiszteletére Jeruzsálem egyik főútját El Salvador utcára keresztelték át. A Yad Vashem csak 2010-ben adományozta neki a Népek Igaza kitüntetést és ültettek tiszteletére egy fát. 2012-ben egy emlékóra keretében méltatta őt a legismertebb amerikai antirasszista szervezet, az Anti Defamation League (ADL – Rágalmazásellenes Liga).

Történetét unokái, Alvaro és Boris Castellanos dolgozták fel a „The Rescue” (A mentés) című dokumentumfilmben.