Egy ismeretlen magyar hős – Golopencza Illés

1944-ben, többek között az akkor 11 éves Vitray Tamás életét is megmentette a nyilas rémuralom idején a kis gettóban található Csanády utcai házban.

Ő Golopencza Illés, aki sokáig a fiának sem mesélte el, hogy sok zsidó származású ember köszönheti neki az életét, és akire Vitray később egy „szemüveges, kopaszodó, mesébe illő” bácsiként emlékezett – írja facebook oldalán a Nemzeti Emlékezet Bizottsága.

„Golopencza Illés 1901. március 25-én született Budapesten. Román származású édesapja a legjelentősebb hazai hajózási társaságnál dolgozott, s ez pedig az ő további életét is eldöntötte. Boldog volt, hogy kikötőmester lehetett, s annak is, amikor 1939-ben, 38 évesen a Duna Szent István park előtti szakaszának lett a „főnöke.”

Aztán kitört a II. világháború. Golopencza Illés addigi nyugodt élete is megváltozott. Elborzadva nézte, mit hoz ki az emberekből a háború, ám úgy érezte, kikötőmesterként semmit sem tehet. Aztán a történelem kihívás elé állította. 1944 őszén ugyanis légoltalmi parancsnoknak nevezték ki a kis gettóban található Csanády utca 21. szám alatti házban. Még 1944 nyarán rendelték el, hogy a fővárosban élő zsidóknak sárga csillaggal megjelölt házakban kell élniük. A Csanády utca 21. számú épület kapujára is kiszögelték a hatágú sárga csillagot.

A ház maga volt a bánat. A beköltöztetett zsidó családok mindegyike egy szobát kapott, szűk és kényszerű társbérletben éltek az emberek, akik nem tudhatták, mi vár rájuk. Ennek a háznak lett a légoltalmi parancsnoka Golopencza Illés, aki ekkor még egyedülálló férfi volt, imádta a hajózást és a Dunát, ám egyszeriben belecsöppent a történelem sűrűjébe. Ő sem tudhatta az ördögi tervet, hogy valójában azért helyezték el csillagos házakba a zsidó embereket, hogy könnyebb legyen megszervezni a deportálásukat.

Aztán 1944 októberében a nyilasok puccsal átvették a hatalmat. Folyamatosan rettegésben tartották a csillagos házak lakóit. Azt sem lehetett tudni, hogy a napi, rendszeres razziáknak mi lesz a vége. Csak megalázzák az embereket vagy elhurcolják és a Dunába lövik. Abba a Dunába, ami addig Golopencza Illés számára a boldogságot jelentette. A férfi aztán cselekedett. Egyik nap, amikor a nyilasok a ház ajtaján dörömböltek és közölték vele, hogy elviszik a munkaképes felnőtt férfiakat, gondolkozás nélkül azt válaszolta, már elvitték őket, majd faarccal közölte, a házban már csak öregek és betegek maradtak. Így mentette meg sokak életét, akiket az óbudai téglagyárba, majd onnan a halálmenetbe vittek volna a nyilasok.

Golopencza azt is engedélyezte a kiszolgáltatott lakóknak, hogy a kijárási tilalom ellenére elhagyhassák az épületet és megpróbálkozzanak külföldi nagykövetségeken túlélést jelentő menleveleket szerezni. Sokat kockáztatott. Az életét, hiszen ha csak egy emberről is kiderült volna, hogy az ő engedélyével hagyta el az épületet, elszámoltatták volna.

Egy nap aztán egy apró gyerek került a csillagos házba. Egy 11 éves fiúcska. Neufeld Tamásnak hívták, de mindenki csak Kisneufeldnek hívta. Neki nem sikerült külföldi menlevelet szerezni, így várható volt, valamelyik razzia után elviszik a nyilasok. A később Vitray Tamás néven népszerűvé vált sportriporter az önéletrajzi regényében is felidézte a megrázó történetet. Egyik nap ugyanis rendőrök és nyilas fegyveresek érkeztek. A kis Vitray a hátsó lépcsőn osont le a házparancsnokhoz s közben hallotta a nyilasok trappolásait, ordibálásait. Golopencza egy pillanat alatt döntött. Vitray Tamást a negyedik emeleten található, egyetlen keresztény család lakásához vitte és szó nélkül átadta nekik, akik elbújtatták a reszkető gyereket. A nyilasok aztán csengettek az ajtón. Vitray az egyik szobában bújt el az ágy alatt, s úgy érezte, olyan hangosan ver a szíve, hogy ha bejönnek a helyiségbe, egyből megtalálják. A nyilasok végül házkutatás nélkül továbbmentek. Valószínűleg ennyin múlt a későbbi tévés élete…

Az élet amúgy is nagy rendező. Golopencza Illésre ugyanis a vészterhes hónapok alatt köszönt rá a szerelem. Történt, hogy a ház földszintjén egy vöröskeresztes kórházat is létrehoztak, részben azzal a szándékkal, hogy zsidó orvosok és nővérek is menedékre találjanak. Ott pillantotta meg a házparancsnok az egyik nővért, Bajor Olgát. Első látásra beleszeretett és később feleségül is vette.

A háború aztán véget ért. Golopencza Illés szerepét is megvizsgálták, például azt is, mennyire támogatta a nyilas rémuralmat és a fasisztákat. S ekkor léptek színre a megmentett zsidó emberek. Százötvenen írták alá azt a levelet, amelyben megírták, hogyan védte meg az életüket a nyilasokkal szemben a házparancsnok.

A háborús romok később eltűntek, a budapesti hidakat újjáépítették, Golopencza Illés pedig egészen 1962-ig, a nyugdíjazásáig kikötőmesterként dolgozott. Évtizedekig nem beszélt róla, hogy számtalan ember életét mentette meg a II. világháborúban. Csak néhányan ismerték a történetét. Így történt, hogy a fia 30 éves korában, véletlenül értesült arról, hogy az apja valójában egy embermentő hős.

Az emberséges kikötőmesternek hosszú életet adott a sors. 1992-ben, 91 éves korában vehette át Izraelben a Világ Igaza kitüntetést, majd 1994. január 24-én aludt el örökre.

Vitray Tamás az önéletrajzi könyvében így emlékezett Golopencza Illésre: „Magától értetődően vállalta a felkoncolás kockázatát, aki szorongott, félt, mégis kötelességének érezte, hogy annyi ember életét megmentse abban a házban.”