• Az Iszlám Állam egyik tagját vette őrizetbe a Fővárosi Nyomozó Ügyészség

    Nemzetközi együttműködés alapján, a kitoloncolás során, terrorizmus miatt vettek őrizetbe és hallgatnak ki gyanúsítottként a nyomozó ügyészek egy férfit, aki három éve az ISIS tagja. Egy szír állampolgár férfit 2018. december 30-án ellenőriztek a Liszt Ferenc repülőtéren. A 27 éves férfi hamis okirattal igazolta a saját, és a vele lévő nő személyazonosságát, ezért a bíróság…

  • Egy régi vita jövője

    Egy régi vita jövője

    Kőszeg Ferenc írása a fenti címmel lapunk decemberi számában jelent meg. Az írás első részét, terjedelmi okokból nem tudtuk nyomtatásban közölni, így az itt olvasható.  Első rész Éppen száz évvel ezelőtt az ország legtekintélyesebb társadalomtudományi folyóirata, a Huszadik Század közzétette a megkérdezett társadalomkutatók, írók publicisták válaszát a lap tavasszal feltett kérdéseire: Van-e zsidókérdés Magyarországon, ha…

  • Zsilip vagy zsákutca?

    Zsidó kultúra Európában: szerepe és értéke a zsidó azonosságtudatban* 1. Ahol és amikor ma zsidó kultúráról ejtünk szót, ott és akkor általában nem a hagyományos értelemben vett zsidóságra gondolunk. Zsidó kultúrá­ról a hétköznapok valóságában akkor­tól beszélünk, amikor a tradicionális zsidó közösség felbomlik, amikor a vallás, a kultusz hanyatlani kezd, s a szekularizáció folyamatában a gettó,…

  • Új zsidó azonosságtudat az 1989 utáni Európában

    Bevezetés Európa ma új entitás, ám nem a már régóta beharangozott – és gyakran csa­lódást keltő – multinacionális, technok­rata Európai Unió értelmében, hanem jóval mélyebb történelmi értelemben. A gazdasági integráció és a maastrichti szerződés Európáját ne tévesszük össze azzal az Európával, amelynek kul­túrája és történelme újraértékelésre vár, miután végre eljött az a pillanat, amikor végérvényesen…

  • „A zsidóság Európában évszázadokon át konzervatív volt”

    Összeállításunk témájában kerekasztal-beszélgetésre kértük fel Ferenczi László irodalomtörténészt. Kende Péter politológust és Kovács András szociológust. A vitavezető szerepét Gadó János, a Szombat szerkesztője látta el. Gadó János: Vitánk címét nyilvánvalóan provokatív céllal választottuk. A mo­dernkori történelemben a zsidóságot nem a konzervativizmussal szokták azonosítani, hanem a társadalom meg­változatására vagy éppen felforgatásá­ra törekvő ideológiákkal. Van valami alapja…

  • Pozitív szabadság a zsidó hagyományban

      A félreértések elkerülése végett szeret­ném rögtön a kezdetben leszögezni, hogy zsidó hagyomány alatt az írott és a Szóbe­li Tan alkotta vallási hagyományt értem. A zsidó nép történelmi szempontból a halakha törvényei által egységes rendszerbe szervezett életformájának köszönhette egységét és különlegességét. A halakba volt az egyetlen közös nevező, amely összekapcsolta a különböző korszakok­ban élő, egymással…

  • Zsidók, konzervatívok, próféták

    (Előzetes megjegyzés. – A kérdés, hogy zsidók lehetnek-e, legyenek-e konzer­vatívok, nem kérdés. A legfontosabb amerikai neokonzervatív folyóirat, a Commentary egyben az Amerikai Zsidó Bizottság hivatalos sajtószerve, az ame­rikai és brit neokonzervativizmus fő ideológusai kevés kivétellel mind zsi­dók. A magyar neokonzervativizmus kezdeményezői között is akad zsidó vagy zsidó eredetű ember. Az, hogy né­hány exkommunista antiszemita Magyarországon…

  • A jiddis élt, a jiddis él, a jiddis élni fog

    „Tudom, hogy ami volt, elmúlt. A jiddis nem lesz még egyszer az askenázi zsidóság többségének az anyanyelve, és ugyanígy nem lesz még egy­szer egy vibráló intellektuális, politikai és ideoló­gia szekularizmus hordozója, ami egyszerre volt intenzíven zsidó és modem-világi. Ugyanakkor, amennyire előre láthatunk, számomra szocioló­giailag egyértelmű, hogy a jiddis jövője biztosítva van a 21. századig és…

  • Zsidó iskolák Magyarországon I.

    Alábbi írásunk egy kutatás összegzésének első része. A kutatás célja a magyarországi zsidó iskolák föltérképezése volt, szponzora a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Főosztálya. Gadó János Versenyképes ideológia-e a zsidóság? A zsidó oktatás szellemi „erőtere” Magyarországon Az 1989 utáni magyarországi zsidó reneszánsz hullámai nyomán a már régóta műkö­dő Anna Frank Gimnázium mellett…

  • A magyar-zsidó szimbiózis vizuális nyomai

    Miért érdekes ez, mi használható a mai magyar kultúrában a zsidó hagyományból? Két évszázaddal a zsidó és az európai felvilágosodás után, ötven évvel a soá után, a kultúrvilág új szemléletmódjá­nak kialakulása előtt, amikor át- és felér­tékelődik minden speciális kultúrához való tartozás (ismered a görög vendéglőt a Klauzál térnél?), amikor nem tűnik em­berellenesnek, csak a fundamentaliz­mus…

  • Diaszpóra (és) művészet

    A második évezred végére kü­lönleges évszázad maradt. Az emberi civilizáció egészében is külön fejezet, de a szemé­lyiség kultúrában megjelenő, az egyén­nek az egészre újszerű, sokszor döntő hatását tekintve is sajátos korszakká lett századunk. Az újat nem csak a korszellem hozta, de az egyén tudatosan akar­ta és tette. A folyamatot modernitásnak, a művészetekben modernizmusnak vagy tagadó…

  • Viszontválasz Bollók Jánosnak

    Bollók János válasza meggyő­zött arról, hogy első dolgoza­tommal kudarcot vallottam. A jelek szerint nem sikerült Vitapartnerem számára világossá ten­nem, hogy milyen megfontolások alap­ján részesítettem kemény kritikában a Philón-kötetben található állításokat. Kritikám valóban kemény volt, azon­ban végig arra törekedtem, hogy az állí­tások szerzőjét személyében ne bánt­sam meg. Hogy ez mennyire sikerült, annak eldöntésére az érintett –…

  • Vitatható Philón-értelmezés?

    (Válasz Visi Tamásnak) Mielőtt Visi Tamás: Egy vi­tatható Philón-értelmezés című vitairatának (Szom­bat 1996. VIII/3., 24-27.) végigolvasása után bárki végképp elbi­zonytalanodnék, hogy milyen könyv ismertetését és kritikáját olvasta, emlé­keztetném, hogy Philón Alexandrinosz Mózes élete című művének modern fordításáról van szó, amely az At­lantisz Kiadónál jelent meg 1995-ben, tízoldalas előszóval és összesen százöt­venhét rövid, az olvasó tájékoztatását…

  • Antiszemitizmus – 1995

    Az alábbiakban az Antisemitism World Report 1996 (Je­lentés a világban tapasztalható antiszemitizmusról) cí­mű kiadványból közlünk néhány rövid részletet. A közel 350 oldalas kötet, amelyet immár ötödik éve ad ki az egyik legtekintélyesebb amerikai zsidó szervezet, az American Jewish Committee, átfogó képet igyekszik nyújtani a világ bármely táján előforduló antiszemita je­lenségekről, azok súlyáról, társadalmi környezetéről és…

  • A bal se jó

    (Joseph Gabel: Jobboldali és baloldali zsidóellenesség. MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1995, 140 oldal, 380 forint) Joseph Gabel Jobboldali és baloldali zsidóellenesség című munkája bontó­jának hátoldalán egy nagyon halvány Marx-portré látható. Annyira elmosódó ez a Marx-kép, hogy az olvasónak az el­ső pillanatban az az érzése támad, hogy egy másik könyv rosszul nyomott, elrontott címlapját használták fel –…

  • Lag ba-Omer és a Szentély újjáépítésének kísérlete

    Lag ba-Omer, az omer-számlálás 33. napja ijjar hónap 18-ára esik. A számlálás (ספירה ) ötven napja Peszachot és Savuotot, a megszabadu­lás és a Tóra-adás ünnepét köti össze. Ez a hagyomány ősi időkre vezethető vissza1, de magáról Lag ba-Omerről sem a Tórában, sem a korai rabbinikus irodalomban nem történik említés, elő­ször a gaonok korából hallunk róla.…

  • Háttér: a héber és a jiddis harcáról

    E hír jelentőségének megértéséhez tudni kell, hogy a határozat fontos állomás a jiddis és a héber nyelv immár majd más­fél évszázados harcában. Ma e határozat, legalábbis a világi jiddis kultúrát illetően, inkább kulturális, mint politikai jelentő­séggel bír. Ma már a világ zsidóságának többsége héber, illetve angol anyanyelvű. Fél évszázaddal a jiddis anyanyelvű zsidók tömegének megsemmisítése…

  • Hetedíziglen?

    (Dina Wardi: Emlékmécsesek. A holocaust gyermekei. Bp., Ex Libris Kiadó, 1995. 255 old., 480 Ft) A délszláv válság veszteségeinek fel­számolására életre hívott számos bizott­ság egyikének feladata a háborút át- és túlélt, lelki sérült gyerekek sebeinek gyógyítása, terápiája – olvasom a minap valamelyik újságban. Dicséretes, de vajon nem reményte­len kísérlet ez? Gyógyítani, netán kitö­rölni a beléjük…

  • A zsidó közösség – idejétmúlt fogalom?

    Minden kétséget kizárólag olyan korszakban élünk, melyben a társadalmi kö­rülmények oly alapvetően megváltoztak, hogy a zsidók többsége az „identitáskészlet” régi modelljeit már nem tartja érvényesnek; a sűrűn emlegetett „identitásválság” tehát egy olyan betegség, amely napjainkban fel­tehetőleg a zsidó világ nagy részét sújt­ja. A válság érzetéhez másfelől az is hozzájárul, hogy többé nincs semmi egyetemlegesen elfogadott…

  • Hannah Arendt és a zsidó identitás

    Napló   Hannah Arendt riportkönyve1 a jeruzsálemi Eichmann-perről igen nagy vihart kavart. Mindenekelőtt zsidó körökben. Arendt nem szereti a zsidókat, részben legalábbis felelőssé teszi őket a sorsukért – mondották sokan. Tipikus zsidó ön­gyűlölet. Hogy az Arendttel szembeni zsidó ellenérzés miért az Eichmann Jeruzsálemben kapcsán robbant ki, nem tu­dom; hiszen Arendt már a totalitarizmuskönyv első, az…