• Relikvia

    (Újból és mindörökké. Az 1943-ban megjelent Magyar Zsidók Könyve ha­sonmása. Kiadta a Kner Nyomda 1994. 479 oldal. Ára: 450 Ft.) MERT KEVÉS maradt meg be­lőlük, értékessé vált a múlt minden alkotása, még a ma­guk idejében gyengének, kevésbé szép­nek minősítettek is. Ki tudja, hogy az 51 éve kiadott antológiának milyen volt a fogadtatása, ma, az alábbi…

  • „Mi” is felelősek vagyunk?

    AKI A ZSIDÓ KÖZÖSSÉG tagjának tartja magát, valószínűleg úgy érzi, hogy joggal mondhatja egy háború után született, felelősen gondolkodó nem zsi­dó magyarnak: az illető számadással tartozik azért, ami ebben az országban 1944-ben történt a zsidókkal. Nem személyes felelőssége okán, hanem azért, mert egy olyan társadalom tagja, amely ezelőtt ötven évvel páratlan aljasságoknak volt nagyobbrészt tétlen…

  • Ki a „zsidó” most?

    „Zsidóság és kommunizmus” című mellékletünk második részét olvashatják az alábbiakban. Az első rész azt mutatta be, mennyiben voltak a zsidók áldozatai a kommunizmusnak, a második rész a zsidók kommunista mozgalmakban, majd a hatalomra jutott kommunista rendszer apparátusában való részvételével és felelősségével foglalkozik. A MODERN, KÖVETKEZÉSKÉPPEN politikai an­tiszemitizmus legfőbb, mintegy összefoglaló mitologémája: a „zsidó világ-összeesküvés”. Azóta,…

  • Se nem vádirat, se nem apológia

    Zsidóság és kommunizmus A SZOMBAT JELEN és következő számának mellék­letét a címben jelzett témának szenteli. Itt következő összeállításunk a magyarországi kommunista dik­tatúra alatt elszenvedett sérelmeket és veszteségeket kívánja – a történelmi távlat hiánya és a források szűkössége miatt – vázlatosan bemutatni, májusi írásainkban a vizsgált időszak hatalmi mechanizmusában való zsidó szerepvállalást és felelősséget elemezzük majd.…

  • Örömlány Auschwitzból, avagy vissza a riporterhez

    (V. Bálint Éva: Rendiség a romokon. Vélekedések a rendszerváltás éveiből. Pesti Szalon Könyvkiadó, 1994, 288 oldal. Ára: 390 Ft) Két ember beszélget. Végül is az interjú szinte csak ennyi. Jót kérdezni és a válaszokat ügyesen megírni. Akadnak persze riporterek, akik már annyira okosnak érzik magukat, hogy interjú­alanyukat szinte szóhoz sem hagyják jutni, elmagyarázzák mit és…

  • A történelmi emlékezetről

     Az 1994-es esztendőben, a magyar holocaust ötvenedik évfordulóján, a mi zsidó közösségünk maradéka is megkapta Magyarország különböző szintű hivatalos fórumaitól azt az együttérzést, amelyet hitünk szerint megérdemel. Az emlékév eseményei késztettek az alábbi sorok megírására, azonban a törté­nelmi emlékezetnek elsősorban nem a magyar, hanem a nyugati társadalmakban látható működéséről. A DEMOKRATIKUS világban a holo­caust az…

  • 20 év publicisztikája

    (Kertész Ákos: Akár hiszed, akár nem. AbOvo Kiadó, 380 Ft) Kertész Ákos folyamatos jelenléte a saj­tóban, elsősorban az Élet és Irodalom és a Népszabadság oldalain, modellértékű. Köz­életi írásainak hangvétele a saját prózaírói stílusa, de egyben a felelős hazai értelmi­ségé is, aki kötelességének tartja, hogy ott legyen, részt vállaljon a történésekből. Az elmúlt két évtized nem…

  • Kafka prágai német világa

    „Nagyapáink jiddis nyelven beszéltek, szüleink németül, és mi, akik megmaradtunk, szülőföldünk nyelvét használjuk.” EGY PRÁGAI ZSIDÓTÓL származik fenti meg­jegyzés, az európai zsidóság nagy részének nyelvi és kulturális történetét foglalja össze, a tizennyolcadik század végétől kezdve. Ezen időszak alatt az Európában és gyarmatain élő különböző zsidó közösségek a zsidó nyelvek­ről áttértek néhány „nem zsidó” nyelvre, és…

  • Anna Frank utódai a Tilos az Á-ban

    ERNST SCHNABEL Anna Frank-életrajza megemlíti, hogy Anna családfája anyai ágon anyakönyvekben a 17. századig vezethető vissza. A 17. században Frankfurtban a rabbi történetesen ép­pen Chájim ben Liva volt, a nagy prágai Lőw rabbinak, a Maharalnak a fia. Ha Anna Frank felnőhetett volna, esetleg előbb-utóbb érdekelni kezdik az ősei – feltételezhető, hogy a kis frankfurti közösségben…

  • Megtörtént!

    (Vadász Ferenc: Megtörténhetett? Tizes Kft., 194 oldal, 275forint.) A választ tudjuk, mégis, minden újabb tanúvallomás, elbeszélés, visszaemlékezés és dokumen­tum olvastán és láttán egyre jogos­abbnak érezzük a kérdőjelet. Mert ahogyan távolodunk a fasizmus korától, az Endlösungtól, annál iszonyúbbak, következésképpen annál elfogadhatatlanabbak a tények. S az emlékek nem halványulnak el, csak még könyörtele­nebbek, még jobban beássák magukat…

  • Egy terapeuta válasza a „Korlátozott Isten”-re

    Irving Greenberg szerint a Soá utáni teológia alapelve az kell, hogy legyen: „semmilyen teológiai vagy más jellegű állítás nem lehet hiteles égő gyermekek jelen­létében”.* Erőteljes és provokatív kijelentés ez, mely után talán azt érezhetjük, amit Wittgenstein: „van, amiről nem lehet beszélni, hallgassunk tehát”. A terapeuta tudja, hogy néha csak a hallgatás, a várás, a nem-tudás…

  • Korlátozott Isten

    Dolgozatom témája Isten valamely tekintetben korláto­zott voltáról szóló, a Soá utáni zsidó teológiai értekezések áttekintése. Nagy kihívás ez számomra, mert gondolatmenetemhez történelmi és teológiai hátteret kell biztosítanom, mielőtt témámhoz érnék. Bevezetés a teodiceába Sok szaktekintély szerint, – elismerem, hogy elsősorban Eugene Borowitzra1 és Byron L. Sherwin-re2 gondolok – van három, a bibliai hagyományban gyökerező alapállítás,…

  • A Holocaust tagadása: jogi következmények

    A Holocaust tagadása az antiszemitizmus egyik legalat­tomosabb formája s a neonáci arzenál egyik leghaté­konyabb fegyvere. A Holocaust tagadásának elítélése nemcsak a zsidóság számára fontos, hanem minden olyan demokratikus erő alapvető kérdése is kell legyen, mely a szélsőjobb megerősödésében potenciális fenyegetést, vagy legalábbis komoly politikai izgatóerőt lát. A történelem meghamisítóival szemben az intellektuális vita nem helyes…

  • Szex és feminizmus

    Ha van fiatal nő, akiről elmondhatni, hogy az anyatejjel szívta magába a feminizmust, Kate Roiphe az, annak az Anne Roiphe-nak a leánya, aki a hatvanas évek egyik mérföldkövének számító feminista regényét, az Up the Sandbox-ot írta. Új könyvében* elmondja, hogy kislánykorában a feminizmust afféle vonatnak gondolta, amelyre felkapaszkodva a nők egy jobb világba juthattak el,…

  • Numerus clausus, kvótarendszer, pozitív diszkrimináció*

    Úgy érzem, hogy az antiszemitizmus világtörténetében fordulópontot jelentett az, hogy kialakult a zsidóságra irányuló figyelemben, érdeklődésben egy bizonyos társadalomstatisztikai tudatosság. Korábban, mondjuk a 16. században a zsidó probléma mindig egy helyi közösség problémáját jelentette, míg a 19. század közepétől, meghonosodott a társadalom elméleti és kiváltképp statisztikai szemlélete. A hatvanas-hetvenes években már mind Németországot, mind a…

  • Zsidók és kommunisták*

    Mindenekelőtt érdemes talán legalább kísérletet tenni az alapfogalmak tisztázására. Ki tekinthető zsidónak? A vallási hagyomány szerint zsidó az, aki zsidó vallású, illetve zsidó anyától született. Az antiszemiták sok olyan embert is zsidónak tekintenek, aki a fentebb megfogalmazott kritériumoknak ugyan nem felel meg, de többé-kevésbé illik rájuk az 1935-ös „nürnbergi fajvédő törvények” definíciója, vagyis őseik között…

  • A Föld hordozható

    (Gervai András: Ki méltó látni a csodát. Budapesti Könyvkereskedelmi Kft. 1993., 217 oldal, 250forint) Nem tudom, Gervai András mind a huszonnyolc interjúalanya méltó-e látni a csodát, hogy valóban látta-e. Néme­lyiket csodálom, másikat irigylem, megint másokat sajnálok. Ellenszenves nincs közöttük: olyan sincs, akinek kételkednék az őszinteségében. Valamennyien gondolkodó lények, élik és figyelik az életet. Amit tettek,…

  • Halahikus ember

    (részletek) Novemberi számunkban adtunk hírt az ortodox-­zsidó világ komoly veszteségéről Joseph B. Soloveitchik rabbi haláláról. Az ő emlékének adózva rövid részleteket közlünk – eddig megjelent – legfontosabb írásából, a „Halahikus ember­ből”1 Az angol kiadás előszavából2: A legjobb jellemzés a „Halahikus ember”című műről talán az, amit Eugene Borovitz adott róla. Ő így nevezte: „Félelmetes léptékű mitnagéd3…

  • Zsidók nélkül unalmas

    A sopoti Társadalomkutató Központ közzétette egy – 1992 novemberében – végzett felmérés eredményeit. E szerint a megkérdezettek mintegy fele azon a véleményen volt, hogy a lengyelek nem szeretik a zsidókat, 30% úgy vélte, hogy a zsidók azok, akik nem kedvelik a lengyeleket. A válaszadók 35%-a szerint a zsidók túl nagy befolyással bírnak a lengyel politikai…

  • Magyar sajtó erdejében zsidó fák, facsoportok

    Scheiber Sándor magyar zsidó sajtóbibliográfiája elé Vannak tudósok, akiknek életműve évekkel, évtizedekkel haláluk után is gyarapodik. Korábban megjelent munkáik újabb kiadásai, idegen nyelvű fordításai, elszórtan megjelent írásaik gyűjteményei mellett gyarapodik kéziratban maradt művekkel. Goldziher Ignác (1850-1921) és Bacher Vilmos (1850-1913) mellett ilyen tudós a zsidó tudományokban, ha más műfajokban is, Scheiber Sándor (1913-1985). Még nincs…