• Könyvespolc

    Befogadók (Befogadók. Írások az antiszemitizmus ellen [1182-1993.] Szerk.: Karsai László, Auróra kiadó 1993, 256 oldal, 379 Ft) 1993 késő tavaszán született meg az iker. Párja közel két évvel korábban látott napvilágot. A Befogadók és a Kirekesztők összetartoznak, mint Ábel és Káin, és csak együtt, egymással alkotnak igazi egészet. Az idősebb kötet elhíresült antiszemita személyek műveiből,…

  • Párhuzam

    Nagyon korán tudhattam már róla. Még nem voltam három éves. Nem azt állítom, hogy ismertem már, mi vagyok, hanem csak azt, hogy már megvolt bennem a tudata. Valamiféle tudás volt, nem ismeret. Akkor tört ki a háború. Nemrég térhettünk vissza a második nyári látogatásunkból, anyám meg én, de nem Ausztrián, mely akkor Németország része volt,…

  • „Cionisták, kommunisták, „imperialisták”…

    (George Garai: The Policy towards the Jews, Zionism and Israel of the Hungarian Communist Party 1945-1953 (PhD 1979 London School of Economics and Political Science) Boston-Spa-Wetherby 1979. 250 p.) George Garai (Garai György) többszáz oldalas disszertációja 1979-ben íródott s csak az utóbbi években jutott el Magyarországra egy-két xerox példány. Ismereteim szerint mindössze két helyen olvasható:…

  • Mi legyen a „Rombach-zsinagóga” épületével?

    Mi legyen a magyarországi zsinagógákkal? Zsinagógáinkkal, amelyeket már nem használnak; amelyek a második világháború, a Holocaust vagy az 1950-es évek óta üresen állnak, romlanak, pusztulnak. Amelyeket méltatlan célokra vettek igénybe, netán bontásra ítéltek. A magyar zsidóság egykori templomaival. A magyarországi építészet elmúlt másfél-két évszázadának művészileg jó vagy rossz attól függ -, de esetenként kétségkívül kimagaslóan…

  • Izrael és a diaszpóra

    1 Ha Izraelről és a diaszpóráról, pontosabban ezek kölcsönös egymásrautaltságáról kell beszélnem, aligha ringathatom magam abban a hitben, hogy valóban bármi újat mondhatok a kérdésről. Az utóbbi években, sőt egészen Izrael Állam megalapításától kezdődően egyetlen más témát sem tárgyaltak nagyobb intenzitással és több szenvedéllyel, mint ezt. Amit az álláspontok bármelyikéről el lehetett mondani, azt már…

  • Egy értelmiségi polgár, aki magyar zsidó

     Konrád György esszéi In medias res: Nem nyomhatom el örömömet, amikor kedvenc írómat ünnepelhetem, akinek Szelényi Ivánnal közösen írt műve, Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz egyik szociológiai alapélményemmé vált, s akinek zsidósága külön is példaértékű számomra. Mégis, éppen az lenne ünneprontás, ha Konrádból példáképet, élő emlékművet csinálnék, ezzel csak arról adnék tanúbizonyságot, hogy mit sem…

  • Felejteni kell!

    Tízéves voltam, amikor elhurcoltak Auschwitzba, de túléltem a Holocaustot. A Vörös Hadsereg szabadított fel és néhány hónapot egy orosz „felszabadítási táborban” töltöttem. Később arra a következtetésre jutottam, hogy szinte semmi különbséget nem tapasztaltam azok viselkedése között, akikkel találkoztam, legyenek azok németek, osztrákok, horvátok, ukránok, magyarok vagy oroszok. Világossá vált, hogy ami Németországban történt, bárhol megtörténhet,…

  • Babilon folyóvizeinél…

    „Babiloni folyóvizeinél…” (Tehilin, 137, 1) s miért éppen ott? Úgy tűnik, a Mikrá kutatói eddigi megállapításai mellett, figyelemre méltó a kérdés, miért éppen a folyó (vagy folyók) mellett ülnek siratva s gyászolva a babiloni fogságba elhurcoltak? Egyesek megpróbáltak valóságos történeti körülményeket elképzelni, amelyek a száműzötteket gyászuk idején körülvették;1 mások úgy érveltek: a hely megfelelő a…

  • Az Én Az-zá válása

    Martin Buber: Én és Te. Európa Könyvkiadó, 1992. Fordította: Bíró Dániel. 177 oldal, 155 Ft.) Martin Buber híres esszéje, az eredetileg 1923-ban megjelent Én és Te (Európa, 1991) manapság merőben idegennek tűnik fel, hisz’ mára kiveszett a filozófiai esszé, halódik az egzisztencializmus, s legfeljebb alpári formáiban jelenik meg a misztika. De legalább ennyire furcsa, már-már…

  • Egy ablak szélesre tárul

    (Komoróczy Géza: Bezárkózás a nemzeti hagyományba. Az értelmiség felelőssége az ókori Keleten. Tanulmányok az ókori keleti szövegek értelmezése köréből. Századvég Kiadó, Buda- pest, 1992. 404 oldal, 360 Ft.) Tizenöt tanulmányt tartalmaz a kötet. Az egyes tanulmányok – hosszabbak-rövidebbek – céltudatos csapdába csalják az olvasót. Mindjárt az első -”A tudományos világnézet csapdájában” – azt a látszatot…

  • Ladino közmondások „félmúltból” szemlélve

    Közmondáskincsünk, melyből ez alkalommal mu­tatványt kívánunk közreadni, a délkelet-európai sze­fárd zsidó szórvány körében fogantak, s ezért darabjai egy Atlantisz kiálló szilánkjainak tekinthetők. Szilán­koknak, mert ezer darabra tört tükrének szemcséit csillogtatják. Szórványkörében a szó kettős már-már hármas értelmé­ben. Hiszen a kiűzöttek már spanyol hazájukban szór­vány „diaszpóra” – voltak. Ma pedig a szórvány szórvá­nya széthullásának lehetünk részvéttel­jes…

  • Marranizmus: történelmi metafora prédikátoroknak

    Irodalmi kalauz A vietnami háború után és a ’67-es közel-keleti háború nyomán lábra kapott alternatív zsidó kezdeményezések egyikének, egy washingtoni csoportnak az értesítőjében ol­vashatjuk az alábbi közleményt, a 60-as évek végén: „Heti szeminárium a marxiz­musról, anarchizmusról, zsidóságról. Hozd el Buber: Ösvények Utópiába, Marcuse: Esszé a felszabadításról című könyvének egy-egy példányát. Hangosan olvasunk belőlük, mint a…

  • Képes charta Casablancából

    Kedves Barátaim. Leterítem chartáimat. Február van, itt Casablancában vége a különösen száraz télnek, napozni lehet, ma épp egy keresztény és egy arab bará­tom társaságában nézzük a tizenharmadik századi tarotchartákat. (Tiszteletem azoknak, akik a zsidógyűlölet megnyil­vánulásai esetén újra meg újra el tudják ismételni, hogy ez bizony csúnya dolog: szükség van ezekre az ismétlé­sekre. De az én…

  • A „levelibéka” magánbeszédei

    (Konrád György: Az újjászületés melan­kóliája. Pátria Nyomda, 1991. 347 old., 220 Ft.) „Ötvenkét éves regény- és esszéíró. Ál­lampolgársága és anyanyelve magyar: Val­lása zsidó.” (7.old.) – mutatkozik be sze­rényen a szerző kötetnyitó írása első három mondatában, azzal a nyílt tekin­tetű közvetlenséggel, ami személyét hi­telesíti, még (egykorvolt s mai) ellenfe­lei szemében is. „Magánbeszéd” – ha­tározza meg műfaját…

  • Rész az egészért

    Konrád György: Európa köldökén A már rég elporladt kartográfus, élve a középkori szimbolika eszköztárának le­hetőségeivel, az európai kontinenst ki­rálynő képében jelenítette meg. Ez a színes térkép, illetve annak reprodukciója most ott díszeleg Konrád könyvének cím­lapján. A koronás fő Hispániát illeti – spa­nyol volt derék térképészünk -, a jogart tartó kéz Dánhont jelzi, Itáliának az or­szágalmát…

  • Kettős örökség igézetében

      Farkas András, az egyik legkorábbi magyar protestáns prédikátor a XVI. század legokosabb és legképzettebb hazai gondolkodói közé tartozott. „A zsidó és magyar nemzetről” című, általában krónikás éneknek nevezett, valójában a tanköltemények műfajkörébe tartozó történelembölcseleti műve 1538-ban jelent meg egy krakkói nyomda kiadásában. A rendkívül világosan fogalmazó, választékos stílusú, és a kor stilisztikai viszonyai- hoz…

  • Judaisztika erdélyi könyvtárakban

    A zsidóság szellemi termékei két csatornán jutottak el az erdélyi olvasóhoz: nemcsak az izraelita közösségek útján, amelyek természetesen a magukénak vallották a judaizmus örökségét, hanem az érdeklődő ke­resztény értelmiségen át is. A történelem viharai jóformán megsemmisítették a hitközségeket, úgyszintén az egyes hívek 1800 előttről származó könyvanyagát. A keresztény értelmiség birtokába került köny­vek valamivel jobban vészelték…

  • És ki ül a vádlottak padján?

    Abból a roppant nagy és roppant sötét dzsungelból, amibe napjainkra könyvkiadásunk jutott, az elburjánzott aljnövényzetből próbál kiemelkedni egyik-másik jobb sorsot remélő és jobb sorsra érdemes kiadó. Most ezek közül kettő összefogott – a Cserépfalvi és a Göncöl – hogy megjelentessen egy rendkívül fontos könyvet, Jean Paul Sartre Vádirat az antiszemitizmus ellen című művét. Azt a…

  • Zsidó lét és antiszemitizmus

    Ez év tavaszán tettük közzé felhívásunkat: írják meg nekünk, “mit jelent zsidónak lenni?” A megadott határidő letelt, s bátran állíthatjuk, hogy egy színvonalas dokumentumkötetre való anyag gyűlt össze. Minthogy a könyv kiadását lehetővé tevő Egyenlőség Alapítványt csak mostanra sikerült létrehozni, s a könyvkiadás a mai Magyarországon a terjesztői megrendelésektől függ, sajnos nem ígérhetjük, hogy a…

  • „Nem lehet valaki egyidejűleg jó keresztény és antiszemita”

    – Gondolatok egy konferencia ürügyén -* A keresztény-zsidó párbeszéd egyes morális és pszichológiai vonatkozásairól szeretnék szólni mind elméleti, mind gyakorlati szempontból, az együttélés mindennapjai szem- pontjából. A krisztusi legmagasabb rendű morális követelményekről, amelyek részben ószövetségi eredetűek. „Szeresd felebarátodat, mint tenmagad.” „Dobd vissza kenyérrel, ki megdob téged kővel.” „…miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Ez…