• Optimista vízió az újjáéledésről

    Előrebocsátom, hogy cikkem nem a Yahalom Zsidó Szabadegyetem kérdé­seire kíván választ adni (erre nem is kért fel senki). Szántó T. Gábor Poszt­modern zsidóság című írása (Szombat, 1995. november) azonban égetően ak­tuálissá tette számomra néhány, régóta bennem motoszkáló gondolat megfo­galmazását s közzétételét. Teszem ez utóbbit természetesen annak tudatá­ban, hogy nézeteim – a kimondott szó szintjén –…

  • A Tóra pszichológiai, etikai értékei a modern kultúrában

    Először vegyük szemügyre, mit jelent ez a kifejezés: a mai kultúra; milyen pszichológiai, etikai, szellemi sajátosságai vannak en­nek a kultúrának. Az európai kultúra, egyik sajátossága egy olyan szélsősé­ges individualizáció, amelyre még soha nem volt példa az emberiség történeté­ben. Hadd mondjak erre egy példát. Ha évezredekkel ezelőtt azt mondták vala­kire, hogy kaldeus, babiloni, zsidó vagy egyiptomi,…

  • VÁDIRAT A SZELLEM ELLEN

    Az ember elveszti kérdéseit és paradox módon csupa feleletből akarja összetá­kolni a világot – de ahol nincs kérdés, ott felelet sincs. Középiskolás korában egyik, szélsősé­ges gondolkodásáról ismert tanára meg­kérdezte Tábor Bélát „Te mi akarsz len­ni, fiam?” A tanár meghökkenésére, megnyomva a szót, ő csak annyit felelt: „Ember.” A Vádirat egyik utolsó monda­tában ezt olvashatjuk: „…hiányzik…

  • Naplótörmelék

    Egy hamis messiás evangéliumából Mániákusan izgatnak az el­árvult vagy elhagyott zsi­nagógák: szimat vezet, ha meg kell találni egyet, bárhol a világon. Másutt már bővebben is szóltam például a kai­rói Ben Ezra zsinagógáról: alacsony koc­ka-házak közé szorult sikátorok erdejé­ben kanyarogva, hulladékos, macska- húgyos járatokon, hepehupás ösvénye­ken keresztülvágva lyukadhat ki az em­ber arra az eldugott, magas, lombos…

  • Pszichoanalízis – titok nélkül

    (Harmat Pál: Freud, Ferenczi és a magyarországi pszichoanalízis. A budapesti mélylélektani iskola története, 1908-1993. Második, átdolgozott és bővített magyar nyelvű kiadás. Bethlen Könyvkiadó, 1994, 434 oldal, ára: 880 Ft) A cím L. S. Kubie-nak magyar nyelven sajnos még ki nem adott, a pszichoanalízist em­berközelbe hozó, demisztifikáló, értelmesen népszerűsítő könyvé­ből kölcsönzött. Mivel mifelénk ilyen jel­legű könyvet…

  • Gershom Scholem: Zsidó ébredés I. rész

    Gershom Scholem: Zsidó ébredés I. rész

    Zsidó öntudatra ébredésem­hez a történelem iránti ér­deklődésem adta a kezdő lö­kést.

  • Olvasó-NAPLÓ

    Szép az, ami erkölcs nélkül tetszik Gondolatkísérlet járja be Euró­pát, főként annak esztétika tanszékeit: előítéletek és elkö­telezettségek nélkül, „recepció- esztétikailag” újraértékelni megnyugta­tóan elkönyvelt művészeti teljesítménye­ket vagy kudarcokat. Az esztétikum lebeg­tetése és az élet átesztetizálása, vagyis az erkölcsi szempontok dacos mellőzése odavezet, hogy például a fekália, a szadizmus, a találomra való rombolás, a nekrofilia vagy a…

  • A túlélés szégyene

    (Primo Levi: Ember ez? Fegyvernyugvás, Európa Kiadó, 1994, 476 oldal, ára 498 Ft) Van, aki Auschwitz után elhall­gat, mint aki némasági fogadal­mat tett. Van, aki kiírja magából, emlékezik, és emlékeztet­ni akar, regénybe, memoárba önti az elmondhatatlant – azt tartják, ez a legjobb pszichoanalitikus módszer-, s közben éli normális civil életét, majd egyszer csak – akár…

  • A zsidó irodalomtörténet-írás néhány állomása

    * 1908-1909: Kecskeméti Ármin: A zsidó iro­dalom története. Az Izraelita Irodalmi Társu­lat pályázatára érkezett mű i. e. 300-tól kö­rülbelül 1900-ig dolgozza fel azokat a műve­ket, amelyeket zsidó szerzők Írtak bármilyen vallási, világi vagy tudományos témában, bármely nyelven. * Zinberg: A zsidó irodalom története című munkája nem a Bibliával, hanem a spanyol­-arab időszakkal kezdődik. Ez a…

  • A zsidó irodatomtörténet-írás problémái

    (…) A héber irodalomtörténet és histo­riográfia jó alkalmat kínál arra, hogy meg­figyeljük azokat az általános jellemzőket és szabályokat, melyek meghatározzák a nemzeti irodalmak kialakulását. A héber irodalom rendhagyó – vagy akár abnor­mális – története, újjászületése ideje – a 18. század vége – óta az ún. történelmi­-szociológiai változások sokasága, és az ezt követő identitásválság ezeknek az…

  • Orosz zsidó irodalom ma

    Essünk túl a kínos megállapítá­son: számottevő jiddis és orosz nyelvű zsidó irodalom addig volt, amíg a 18. század végén az orosz birodalomhoz került zsidók lakta nyugati régiók – a hírhedt „letelepedési övezet” – lakosságát hivatalosan el­nyomták, törvényekkel szabályozott mó­don üldözték, röghöz kötötték, tanulási, munka- és életlehetőségeiben súlyosan korlátozták. Ahogyan Tolsztoj, Doszto­jevszkij, Csehov és a többiek…

  • Zsidó írók és német művek: antiszemitizmus és a zsidók titkos nyelve

    „Ki ölte meg a még megmaradt zsidókat a német kultúrában?” Több kiadást megért Németország zsi­dók nélkül című könyvében Bernt Engelmann német újságíró, az antifasiszta el­lenállás volt alakja feltérképezte a zsidók németországi eltűnését, nemcsak fizikai megsemmisítésükről szólt, hanem arról is, miként képződött úr azon a központi helyen, melyet a zsidók töltöttek be Né­metország kulturális, politikai és…

  • Kisebbségi irodalom

    Francia nyelvű zsidó irodalomról beszélni nemhogy szokatlan, hanem egyenesen az uralkodó elképzelésnek, egyszerűbben fo­galmazva: a „központosító” ideológiá­nak a tabuit szegi meg. Az az elképzelés, hogy létezhet a többségi csoport nyel­vén íródott „zsidó irodalom”, rendkívül sokrétű politikai és elméleti kérdéseket hoz felszínre. Gyakran rasszista felhangokat eredményezett a nem zsidó nyelveken íródott zsidó iro­dalom sajátos jegyeinek a…

  • Realizmus beszélt nyelv nélkül

    A 18. századi héber felvilágoso­dás – a Haszkala – megterem­tette az alapokat Mendele és a későbbiekben Gnessin, Berdisevszki és más kortársaik számára ah­hoz, hogy Közép- és Kelet-Európában eredeti európai héber irodalom meg­születhessen. (A héber irodalmi újjászü­letés szorgalmazói hasonló indítékok­kal közeledtek a költészethez és az el­beszélő prózához is, de a regény volt az a műfaj, ahol…

  • A katasztrófa-cionizmus vége, a minőség cionizmus kezdete?

    A cionista felfogásnak alfaja és ómegája volt az a tétel, hogy a zsidóság problé­mái a „galutban” (a szám­űzetés héber neve) nem oldhatók meg, az önálló állam viszont megvédi és megoltalmazza a zsidókat minden veszéllyel szemben. Az 1948 és 1990 közötti időszak történé­sei példaértékűen támasztották alá ezt a tételt. A kommunista országokban (mindenekelőtt a Szovjetunióban) élő…

  • Napló

    Gershom Scholem írásait lapozgatva Gershom Scholem írásainak magyarul nemrég megjelent kétkötetes gyűjteményét ol­vastam az elmúlt napokban. Klasszikus tanulmányokat tartalmazó kötetek ezek, a zsidóság kultúrájának felfedezésére induló minden utazó talál bennük valami érdekeset, s a mélyebb igazságok után kutató pedig segítségük­kel a gondolkodás számtalan kimeríthe­tetlen forrására lelhet. De a tartalmas misztikus metaforákon túl és a gondol­kodásra…

  • Erecneurózis

    (A cionista eszme jelene. Szemelvénygyűjtemény. Bethlen téri füzetek 3. Bp., 1994, 77 old., 90 Ft) Megjelent a „Bethlen téri füzetek” harmadik kiadványa. Az opusz egyfajta válogatás, in­kább az amerikai, mint a nem amerikai zsidó publikumnak szánva, rágcsálnivalónak. Cél­ja, hogy eszmei fogódzót nyújtson a „galut-Erec” viszony újragondolásához, és megvizs­gálja azt, hogy miért nem akar alijázni az…

  • Szellemi végrendelet

    (Komoly Ottó: Cionista életszemlélet. Kí­sérlet a pozitív zsidó hivatástudat termé­szetrajzához. Bethlen téri füzetek 2. Bp., 1992, 35 old., 50 Ft. Engländer Smuel és Farkas Éva előszavával) Inter arma silent musae. 1942 nyarán – ekkor fejezi be tanulmányát Komoly Ottó, a Ma­gyar Cionista Szövetség elnöke – igencsak in­dokolt a múzsák hallgatása, legalábbis visszavonulása. A mindennapos fenyegetettségben…

  • „És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép”

    (Shlomo Avineri: A modern cionizmus kialakulása. A zsidó állam szellemi gyö­kerei. Ford.: Babarczy Eszter. Bp., Szá­zadvég Kiadó, 1994, 265 old., 480 Ft) Shlomo Avineri kötete nagy szolgálatot tesz a dezinformáltságból felocsúdó, a téma iránt érdeklődő olvasóközönség számára. Egy beveze­tő és egy záró tanulmány keretezi a könyv tizen­hét esszéjét. Tizenhét tanulmány, s ugyanannyi szellemi életút. Miként…

  • Martin Buber, a biblikus gondolkodó

    Martin Buber, a biblikus gondolkodó

    ,,A HALÁLBÓL, a halálnak félelmé­ből indul el a Mindenség minden megismerése.”1