• Klassz étterem – Beszélő név

    Klassz. Szokatlan dolog ennyire hülye névvel éttermet nyitni, persze miért lenne rosszabb, mint az országban található kismillió „Józsi bácsi falatozója” vagy „Becsali csárda”. A Klassz ráadásul nem akárhol, hanem az Andrássy út közepén, az ex-Divatcsarnok mellett várja vendégeit, akik jönnek is tömött sorokban. Ez is meglepő, mert az étterem tulajdonképpen nincs is készen, az italpult…

  • Kiskakukk étterem – Egy jó hely

    A Pozsonyi úton és környékén található vendéglők tulajdonképpen meglehetősen hasonlítanak egymáshoz. A profil gyakorlatilag ugyanaz: megbízható fogásokat kínáló családi kisvendéglők, ahol nagymamák ücsörögnek, gyerekek rohangálnak, visonganak, különös tekintettel a hétvégékre, amikor ebédre asztalt is tanácsos foglalni, különben reménytelen a helyzet. Noha jellegükben hasonlóak, a színvonal erősen változó. Vannak jobbak, közepesek, gyengécskék, kicsit drágácskábbak, kicsit olcsóbbak.…

  • Goldberg Café – Hiánypótlás

    Kicsit zavarba jövünk, amikor egy olasznak tűnő, fekete szakácsruhába bújt vidám fickó köszön ránk kitörő lelkesedéssel, amint az Arany János utcai Goldberger-ház újonnan megnyitott szendvicsező-kávézójának hatalmas üvegajtaján belépünk. Még végig sem tudjuk olvasni a fatáblákra kiírt menüt, de a jókedvű séf máris két-három fogást ránk tukmált olasz–magyar–angol keveréknyelven. Noha többen dolgoznak a fényárban úszó, gusztusos…

  • Hummus bár – Vállalás szerint

    Egy vallomással kell kezdenem: én sajnos nem szeretem a humuszt, illetve ez így már nem is teljesen igaz. Én korábban nem szerettem a humuszt, legalábbis azt, amit ezen a néven ismertem. Azzal együtt, hogy a variációk száma ezen a területen korántsem végtelen, úgy látszik, mégiscsak akad különbség a csicseriborsó alapú kencék területén. A Kertész utcában…

  • Kuszkusz vagy gefilte fis?

    Kuszkusz vagy gefilte fis?

    CLAUDIA RODEN Kuszkusz vagy gefilte fis? Az izraeli konyha színeváltozásai* Harminc évvel ezelőtt a konyha za­varba ejtő téma volt Izraelben. Az idelátogatók állandóan panaszkod­tak rá, és kizárólag az arab étter­mekről szóltak elismerőleg – amelyek viszont többnyire kioszkokban vagy benzinkutak mellett voltak megtalálhatók. Ha bárkinek elmond­tam, azért jöttem, hogy minél többet megtudjak az izraeli konyháról és…

  • Ismét divatba jön a kóser konyha?

    Ismét divatba jön a kóser konyha? A kóser ételek lassan kikerülnek az ortodoxia zárt világából, és el­foglalják méltó helyüket az átla­gos élelmiszerboltok polcain, és árukészletei között. A zsidó kony­ha univerzalizálódásáról szól a kö­vetkező cikk. A héber kaser szó annyit tesz, mint megfelelő. Innen, illetve a magyaror­szági jiddisből ered a mi kóser sza­vunk. Ezt sokan tudják,…

  • McDonald’s Ramat Gan-ban

    Néhány nappal ezelőtt, Ramat Gan-ban nyitotta meg első izraeli mammutüzletét a McDonald’s. Az ezer négyzetméteres, kéteme­letes étterem „mindössze” kétmillió dolláros költséggel épült. 20 kiszolgáló pultja van és 400 helye az ülve fogyasztó vendégek számára. A 45 törzsalkalmazott hat hónapot töltött a McDonald’s chicagói „Hamburger­egyetemén”. Jelenleg az étterem még francia sült ­krumplit tölt a zacskókba, de…

  • Etióp étrend

    Az etióp bevándorlók újabban táplálkozási gondokat okoznak az izraeli egészségügynek. Túl sok cukrot és hamburgert fogyasztanak, következésképpen ugrásszerűen nőtt közöttük a cukorbetegek száma, terjednek olyan betegségek, mint a magas vérnyomás és az elhízás. A Salamon-akció keretében érkező etióp gyerekeket elárasztották süteményekkel, csokoládéval, tortákkal. Szeretetből tették ezt velük, meggondolatlanul. Az izraeliek és a bevándorló etiópok között…

  • Vegetarianizmus és zsidóság

    Számon kérik majd az embertől mindazt, amit a szeme meglátott, és mégsem evett belőle.” (Palesztinai Talmud, Kiddusin 4:12) Elméleti háttér A zsidó vallástörvény szabályai és erkölcsi alapelvei csak akkor hitelesek és érvényesek, ha isteni kinyilatkoztatáson: az írott és a szóbeli Tórán alapulnak. A hagyományos zsidó felfogás nem tartja a vegetarianizmust kötelező normatív életformának. Hogy morálisan…

  • Itt az üzlet, hol az üzlet?

    Kerekasztal-beszélgetés a kóser élelmiszer gyártásról és kereskedelemről Miután a magyarországi kóser ellátás nem mondható hiánytalannak, a Szombat szerkesztősége úgy látta, itt az ideje a siránkozás helyett valamiféle megoldást találni. Tudtuk, hogy sokan sokfélével próbálkoztak ez ügyben már előttünk is, viszonylag kevés sikerrel. Csodákra tehát nem számítottunk, de reméltük, hogy ötletünk, ha másra nem, de legalábbis…

  • A boltok termékei, árai

    Kóser kolbászüzem VII. Kazinczy u. 41. Az árak lkg-ra Szalámi (liba) 800,-Ft vonatkoznak Szalámi (pulyka) 880,-Ft Párizsi (marha) 480,-Ft Rakott nyelv(marha) 880,-Ft Marhanyelv 880,- Ft Főtt marhaszegy 880,- Ft Főzőkolbász 480,- Ft Sóletba való füstölt marhahús 900,- Ft Füstölt marhakolbász 700,- Ft Paprikás libaszalámi 800,-Ft Füstölt libakolbász 800,-Ft Sült libacomb (vákumos csomagolásban) – Virsli (marha)…

  • Kóser szolgáltatások

      Helye Jellege Felügvelete Tulajdonosa Telefon Nyitvatartás Megjegyzés VI. Eötvös u. 6. hússzék Budapesti Zsidó Hitközség Rabbiság Budapesti Zsidó Hitközség 1423-277 kedd, szerda, csütörtök 7-12-ig (előjegyzésre is) marhahús, csirke, belsőség VII. Klauzál tér 11. hússzék Budapesti Zsidó Hitközség Rabbiság Budapesti Zsidó Hitközség 1227-803 kedd, szerda, csütörtök (előjegyzésre is) marhahús, csirke, belsőség VII. Dob u. 35.…

  • Nincs harag, csak csalódottság

    A konkurrenciaharc tisztességes és kevésbé tisztességes eszközei a legkülönbözőbb formáiban jelen vannak a kóser étkeztetés területén is. A piac szűk, ám a kínálat is szegényes, a kóser konyhák küzdenek a vásárlókért. Főleg igaz ez az egykori pesti gettó területére, ahol viszonylag szűk helyen sok egymással konkuráló egység küzd a vevők ezen belül is elsősorban a…

  • A jó bornak…

    A Klauzál téren szó szerint értik a régi mondást, miszerint jó bornak nem kell cégér. Mert a bor itt valóban jó (tudják ezt a környéken lakó nem zsidó borivók is), a cégér pedig? Található ugyan egy kopott tábla a bejárat mellett, ám betűit talán már évekkel korábban kiégette a nap, soká tart, amire kibetűzzük, hogy…

  • A kereslet diktálhat a piacnak

    „Izraelben, Amerikában vagy Nyugat-Európában a kóser háztartás csupán elhatározás, legfeljebb többletkiadás kérdése, Magyarországon azonban sokaknak komoly megpróbáltatást jelenthet… Reméljük, hogy ha a kasrutra Isten segítségével egyre növekvő igény mutatkozik, az a hitközségeket, a rabbikat és a külföldi zsidó szerkezeteket segítségre fogja késztetni.” írta az Egység című kiadványában Rabbi Baruch Oberlander, a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési…

  • Különleges kasrut-követelmények

    A következőkben leírjuk a kóser bor, tejtermékek, pékáruk és Izraelből származó ételek iránti sajátos követelményeket. Számos, kereskedelmileg előkészített termék is beletartozik a készétel kategóriába, s ezek sajátos, egyedi kasrut követelményeket támasztanak. Különösen fontos, hogy mindezek a termékek jó hírű hechserrel rendelkezzenek. A kasrut szabályait megtartó zsidók tulajdonában lévő vagy általuk működtetett társaságok valószínűleg a legszigorúbbak…

  • Eszti és Beni oldala

    Sütemény hanukára Észak-Amerikából Hozzávalók: 2 pohár liszt 2 tojássárgája egész tojás evőkanál tejföl csipetnyi só víz, hogy a tészta formálható legyen és ne ragadjon olaj a sütéshez porcukor Mindent keverj össze. Nyújtsd ki a tésztát vékonyra, és vágd fel tésztavágóval. Süsd forró olajban, amíg arany barnára sül. Szárítsd meg és szórd meg porcukorral. Kiket, miket…

  • Töltött libanyakak

    RÉGI ÍZEK – ZSIDÓ ÉTELEK ״FŐCÍM״ ALATT ZAJLOTT EGY GASZTRONÓMIAI FESZTIVÁL OKTÓBER VÉGÉN A BUDAPESTI KULACS ÉTTEREMBEN. AZ ÍZES VÁLLALKOZÁS NEM CSAK ZSIGERI EMLÉKEKET CSALT ELŐ TUDÓSÍTÓNKBÓL: Nem ettem még gefilte fish-t és kreplachot sem. Így van ez manapság egy ilyen kelet-európai kiválasztottból lett választós zsidónál, akinek már a szülei is maguk döntötték el, hogy…

  • Tulajdonostárs: a Hitközség

    A Pesten megnyílt kóser étteremről szóló híradás hallottakor elhatároztam, hogy kipróbáljuk. Lapunk gazdasági rovatának indítása után már nem csupán a várható gasztronómiai élvezet, hanem a vállalkozók személye iránti kíváncsiságom is a Klauzál tér 2. szám alatti étterembe csábított. A keddi beszélgetés előtt vasárnap családommal együtt inkognitóban a Shalom kóser étteremben ebédeltem. A vendégeket a bejáratnál…