Közösség rovatunkban döntően zsidó szervezetek saját rendezvényeiről szóló, illetve más szervezetek zsidó vonatkozású híradásai jelennek meg. Szerkesztőségünk ezzel is támogatni kívánja a non-profit alapon működő civil-szférát.

Az új kollégánk elsődleges feladata az Alapítvány tevékenységének összehangolása. Ez magába foglalja egyrészt a kapcsolattartást a kuratórium és az önkéntesek között, másrészt pedig az Alapítvány és a működési köréhez tartozó szervezetek közötti együttműködések kialakítását és menedzselését. Feladatok: A szervezet tevékenységének koordinálása, hatékony működésének biztosítása Új önkéntesek bevonása, a meglévő önkéntesekkel való együttműködés erősítése, az…

Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere és Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija segít az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) szeretetszolgálata, a CEDEK idei első ételosztásán a fővárosi Almássy téren 2017. január 25-én.

Program: Földváryné Dr. Kiss Réka, Nemzeti Emlékezet Bizottsága, elnök – Trauma és tabu. Szovjet fogság és emlékezete. Dr. Botos János, Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem, egyetemi docens – Magyar zsidók a szovjet táborrendszerben 1939-1956. Dr. Haraszti György, Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, tudományos tanácsadó – Antiszemitizmus a Szovjetunióban az 1930-as és 1940-es években; a Zsidó Antifasiszta Bizottság…

Az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadulásának évfordulóján, holokauszt nemzetközi emléknapjának előestéjén, január 26-án, 19 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínház egyetlen előadásban levetíti a Sötétség hull ránk című dokumentumfilmet. A 2014-ben keletkezett művet André Singer rendezte annak a dokumentumfilmnek a felhasználásával, amelyet 1945-ben a németországi koncentrációs táborokban talált állapotokról készítettek, többek között Alfred Hitchcock részvételével. A mozgó-…

„Igen, Weisz nagypapa 1943 tavaszán munkaszolgálatra bevonult Kárpátaljára, Turjaremetére. De már a bevonulás napján tudta, hogy neki semmi köze ehhez az egészhez. Csak idő kérdése volt, hogy mikor lép le, és vesz búcsút örökre munkaszolgálattól és zsidóságtól egyaránt. Mert zsidó nem akart lenni, ezt tudnod kell. Sem zsidó polgár, aminek született, sem, mint anyád szerette…

2017. január 2. és 4. között a Cionista Világszövetség szervezésében Jeruzsálemben került sor az ortodox rabbik hagyományos kongresszusára,ezúttal a város egyesítésének 50. évfordulója jegyében. 42 országból 136 rabbi vett részt a különleges eseményen, ahol kiemelt témaként szerepelt az antiszemitizmus elleni harc. Az első napon a debreceni főrabbi, Dr. Asher Ehrenfeld elismerő oklevelet vett át Yehiel…
Emlékezzünk és beszélgessünk közösen a 72. évfordulón – történelmi beszélgetések a budapesti gettó felszabadításának évfordulóján az egykori gettóban, a mai bulinegyedben 2017. január 18. (szerdán), három helyszínen 17:00-20:00 óra között. Helyszínek és meghívottak Kardos Péter rabbi – gyerekkorról és túlélésről beszélget Kiss Henriettel Pirítós pub, 17:00-18:30 óráig / cím: Kazinczy u. 52. Ungváry Krisztián, történész…

2017. január 1. vasárnap, 16:00 órától Bíró Eszter: „Állati zenés ABC” címmel ad gyerekkoncertet a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége szervezésében a Goldmark teremben (Budapest VII. ker., Wesselényi u. 7. II. emelet). Bíró Eszter: Állati zenés ABC – koncert gyerekeknek és felnőtteknek. Új évi szörppel, apró finomságokkal és meglepetéssel várjuk az apróságokat és a már nem…

A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány kérésére közzétesszük a 2017. év pályázati felhívásukat, hogy minél több pályázó értesülhessen róla. Pályázni lehet szervezeti működési támogatásra, és projekt támogatásra is. Leadási határidő 2017. január 19. A részletes tájékoztató és pályázati anyag a http://www.mazsok.hu/hu/palyazatok oldalon található. Sok sikert kívánunk!
Az Újpesti Zsidó Szeretetotthon még nem látott annyi érdeklődőt, mint hétfő délután. Hernádi Judit és Heilig Gábor műsorát ajándékozta az időseknek az ország egyetlen egyetemista zsidó diákszervezete, a Hillel Hungary. Az ingyenes műsor Hernádi legjobb számaiból, néhány duettből, és egy kevés prózából állt. Nem maradt el a Soha se mondd, és a művésznőre jellemző szellemeskedés…

Kutatók a bécsi Simon Wiesenthal Intézetből, a Saul fiát ihlető Gideon Greif a Jad Vasemből, leszármazottak Izraelből, Argentínából, Ausztráliából, Angliából, szervezett tanuló-, turista- és hitközségi csoportok magyar és erdélyi városokból, legutóbb pedig a washingtoni holokauszt-emlékmúzeum szakértői – 2014 októbere óta közel hatezren látták a szombathelyi Szemtől szemben kiállítást, amelynek állandó megnyitásáról jó egy évvel ezelőtt…

Novemberben még zajlik Szombathelyen az Őszi Zsidó Esték elnevezésű szabadegyetemi szemináriumsorozat, melynek egyik előadásán nehéz kérdést járt körül Csepregi András: feloldható-e a bűnvád? A Fasori Evangélikus Gimnázium iskolalelkésze egyértelműen igenlő választ adott, az elmélet és a gyakorlat összehangolódását azonban lassúnak látja. A szombathelyi zsidó hitközség a reformáció emlékéve alkalmából az evangélikus egyházzal kezdeményezett párbeszédet, együtt…
„Hőseink kihullott vére bástya és várfal a zsidóságnak” (Hevesi Simon) „Jaj, hogy a hősök elhullottak a harcban…” – Emlékülés a budapesti Hősök Temploma avatásának 85. évfordulójára, 2016. november 10. csütörtök, 11:00 órától, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Dísztermében (Budapest VII. ker., Síp utca 12. II. em.) Az eseményre minden érdeklődőt tisztelettel várunk. A konferencián a…

Ros Hásáná. Új esztendő. Önértékelés. Fogadalmak. Sors. Bűnbánás. Bocsánat kérések. Zsinagóga. Nagyjából ezek a fogalmak jutnak eszünkbe Ros Hásáná este. Mindezek együttese alkotja a nagyünnepi időszakot. Ma este szeretném kibővíteni ezt a sort egy nagyon fontos szóval. Minden Ros Hásáná alkalmával kötelességünk önértékelést tartani. De mi alapján értékeljük magunkat? Mik a szempontok? Jó és rossz…
A Salom Klub festőszakkörének kiállítása és felnőtt színezőkönyvének bemutatója Megnyitja: Balázs Gábor eszmetörténész A Salom Klub festő szakkörének tagjai Lunger Katalinfestőművész vezetésével hosszú alkotófolyamat végére érkeztek. A közösen, csapatmunkában létrehozott képeiken és a hozzá kapcsolódó felnőtt színezőkönyvben a Tóra történeteiből Mózes életét mesélik el 18 képben. A kötet specialitásának köszönhetően a jelenetek egyénileg újra alkothatók,…
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület kulturális útikönyvének bemutatója Helyszín: Tranzit Art Café, XI. (Kosztolányi Dezső tér és Bukarest utca sarok) Dátum: 2016. október 10. hétfő, 16.30 Meghívott vendégek: Mózes Krisztián a könyv szerzője, Scherer Péter, kerékpározó színész, Kropkó Péter, többszörös triatlon- és Ironman bajnok.
Az „Alapítvány a Magyar Zsidó Ifjúságért” (rövid néven ALMAZSI) kezdeményezésére és támogatásával elkészült az első, gyerekek és fiatalok által forgatott imázsfilm, amely a Hasomer Hacair zsidó cionista ifjúsági szervezet életét és múltját mutatja be. Az elkészült alkotást éppen a zsidó újévre időzítve, szeptember 30-án, szűkkörű vetítésen mutatták be. A résztvevők között megjelent Kardi Judit, a…
A Bét Orim Közösség, a Dor Hadas Budapest, a Marom Budapest és a Szim Salom Hitközség progresszív szemléletű zsidó közösségek istentiszteletet hirdetnek a menekültek iránti szolidaritásuk kifejezésére. A fenti szervezetek az alábbi közleményt tették közzé egy facebook oldalon: „A zsidóság alapeszméi közé tartozik az idegenek, a menekültek befogadásának gondolata. „Szeressétek a jövevényt, mert ti is…

A közelgő zsidó újév, Ros Hásáná alkalmából hétfőn Ferenc pápa a Vatikánban fogadta a Zsidó Világkongresszus (WJC) szűk körű küldöttségét. A Ronald S. Lauder vezette delegációnak a WJC alelnökeként tagja volt Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke is. A találkozó kapcsán Heisler András kifejtette: „a jelenlegi rendkívül nehéz európai helyzetben Ferenc pápa szellemi…