Közösség rovatunkban döntően zsidó szervezetek saját rendezvényeiről szóló, illetve más szervezetek zsidó vonatkozású híradásai jelennek meg. Szerkesztőségünk ezzel is támogatni kívánja a non-profit alapon működő civil-szférát.

Nemzeti kegyhely, múzeum, imatér, koncert vagy színházi helyszín, esetleg turista látványosság.

Alma Mahler naplója. Egy év kihagyás után újraindul nagy sikerrel zajlott irodalmi sorozatunk. Az egyes estekre ezúttal is Takáts Andrea színművésznő válogat ismert, vagy kevésbé ismert, de figyelemre méltó művekből. Az első alkalom 2016. szeptember 8., csütörtök. A századforduló Bécsének tündöklő csillaga, minden idők egyik legigézőbb nője volt az 1879-ben született Alma Schindler, aki neves…

Nyolcezer sólet, tízezer látogató. A nyár utolsó vasárnapján hatalmas sikert aratott a területében és programjaiban kibővített II. Sóletfesztivál. Az EMIH által az erzsébetvárosi Kazinczy utcában megtartott, tízezer vendéget vonzó rendezvény minden korosztályt jóllakatott, és nemcsak sólettel. A gasztronómiai-kulturális fesztivál bebizonyította: kell és lehet is népszerű új hagyományokat teremteni a zsidó közösségi életben, sőt, akár azon…
Tisztelt Temetőlátogatók! A Farkasréti és az Óbudai Zsidó Temetőben augusztus 10-ig, illetve – Óbudán – 12-ig temetőrendezési munkálatok zajlanak, amelyek számos sírhely megközelítését átmenetileg megnehezítik vagy lehetetlenné teszik. Ezért azt javasoljuk Önöknek, hogy a munkálatok lezárulása után keressék fel szeretteik nyughelyét. A temető megújulásáról nemsokára részletes beszámolót olvashatnak a www.mazsihisz.hu honlapon.

Az új rabbihelyettes-jelölt augusztus közepétől látja el a teendőit, a szerződést már aláírták. Schwarcz Péternek nem lesz újdonság Szeged, mert egyetemi évei egy részét itt töltötte. Csütörtöktől vasárnapig lesz a városban. Markovics Zsolt, Szeged eddigi főrabbija elhagyja a várost, Budapestre, a Dózsa György úti zsinagógába került áthelyezésre, így új rabbit kellett választaniuk a Szegedi Zsidó Hitközség tagjainak. Előbb…
Két világ találkozik július 24-én (vasárnap), 19:00 órától a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga falai között: Songs of The Inner Heart címen al-Andalúz költemények keringőznek középkori könnyűzenei dallamokkal, az izraeli Tal Ben Ari és az arab ney művész, Mohammed Antar előadásában a Babel Sound Budapest keretein belül. A koncert nem csak az irodalom és a zene…

Július 1-3 között a Debreceni Zsidó Hitközség tagjai a Brassói Zsidó Hitközség meghívására Brassóba látogattunk, egy közös Szombatra. A találkozó többszöri szíves invitálás, majd hosszas előkészület után jött létre. A vendéglátók nagy szeretettel és odafigyeléssel fogadtak bennünket. A péntek délutáni megérkezést követően foglaltuk el szállásunkat Brassó óvárosának központjában, a patinás „Korona” szállodában. Itt mindenki megkapta…

Ilan Mor, Izrael nagykövete beszédet mondott az Emanuel Alapítvány megemlékezésén a magyar zsidó mártírok emlékművénél, Budapesten 2016. július 3-án.

A Mozaik Hub múlt hónapban ünnepelte 1 éves születésnapját – erről az utóbbi egy évről és legfontosabb történéseiről szeretnénk beszámolni. A Mozaik Hubban folyó munka első számú célja a zsidó közösségi szervezetek és kezdeményezések hatékonyságának, fenntarthatóságának növelése. Úgy gondoljuk, és abban hiszünk, hogy tevékenységünkkel hosszú távon egy sokszínűbb, erősebb és fenntarthatóbb zsidó közösséghez járulhatunk hozzá.…

Több százan keresték fel az EMIH helyszíneit a Múzeumok Éjszakáján szombat éjszaka Budapesten és vidéken egyaránt. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség idén másodszor vett részt a Múzeumok Éjszakája országos programsorozatán. Az év legrövidebb éjszakáján, június 25-én a tavalyi sikereket is felülmúlva, több százan látogatták meg az EMIH négy budapesti és két vidéki helyszínét. Az országos rendezvénybe…

Két jelölt közül választ új rabbit a Szegedi Zsidó Hitközség, a meghallgatások már lezajlottak. Döntés július második felében várható, egyelőre a hitközség jelöltje gondolkodási időt kért. Hamarosan új rabbija lesz Szegednek. A Szeged Ma információi szerint Markovics Zsoltot, a jelenlegi főrabbit áthelyezték Budapestre, a Dózsa György úti zsinagógába, így új vallási vezetőt választanak a Szegedi…

A Szombathelyről és környékéről elhurcolt mártírok emlékére holokauszt-megemlékezést tart a Szombathelyi Zsidó Hitközség a deportálások 72. évfordulóján: 2016. július 3-án (vasárnap), 11 órakor. A megemlékezésen az imatermi gyászmisét követően koszorúzásra kerül sor a szombathelyi Batthyány téri emlékfalnál, majd gyászimára a Bercsényi utcai temetőben, a mártírok és munkaszolgálatosok emlékművénél. A gyászszertartást Schőner Alfréd főrabbi és Fekete László főkántor…

Horovitz Tamás közel tíz éve vezeti az aktivitása és lélekszáma alapján vidéken egyedülállónak számító Debreceni Zsidó Hitközséget. Milyen viszonyt ápolnak a többi gyülekezettel? Miért tartják fontosnak, hogy bárki betérhessen a rendezvényeikre? Hogyan élnek, milyen hagyományaik vannak? Miről készítenek filmet a Debrecen Televízióval? Hagyomány, kultúra, sport – a hitközség elnökével beszélgetett a dehir.hu. Dehir.hu: Hogy érzi…

Immár több éves hagyomány, hogy a Budapest Pride Fesztivál keretében (is) három befogadó zsidó közösség deklaráltan kiáll az LMBTQ-közösség mellett egy szombat reggeli sábát sáchárit szertartáson.

A Mensch Nemzetközi Alapítvány a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége támogatásával, 2016. június 19. (vasárnap), 19:00 órakor Mensch-díjak átadásával értékeli azok munkáját, akik a legtöbbet tettek az alapítvány céljainak elismeréséért. A díjátadás helyszíne a Goldmark terem (Budapest VII. ker., Wesselényi u. 7.) Az idei díjazottak: Benedek István Gábor író, Aranytoll-díjas újságíró; Esterházy Péter Kossuth-díjas író, publicista;…

A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége megállapodást írtak alá közös fenntartású egészségügyi szakképzési intézmény alapítására. A szakmai együttműködésben a Bethesda Gyermekkórház, a Mazsihisz Szeretetkórháza, az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció által működtetett Szent Ferenc Kórház és a Budai Irgalmasrendi Kórház vesz részt. Az egyházi fenntartású kórházak vezetői…

Rózsa-Groó Benjamin, a Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola 8.b. osztályos tanulója indult a tel-avivi Beit Hatfutzot (Diaszpóra) Múzeum „Családtörténet” című pályázatán, és első helyezést szerzett! A pályázatot több mint 20 éve minden évben kiírja a Múzeum, amelyre az egész világból érkeznek pályaművek, de Magyarországról eddig még sohasem vettek részt rajta. Benji egy művészeti alkotást…

A Szombat is részt vett idén az Izrael 68-on. Most vasárnap a Judafesten találkozhatnak lapunkkal, a Mazsikével közös standunkon! További fotók az Izrael68!-ról itt találhatóak. A Judafest nyárindító ingyenes kulturális és gasztronómiai utcafesztivál Budapest belvárosában. Az egykori Kereszt utca, ahol kóser húsüzemek, kóser éttermek, rézüzemek, kártyafestő műhelyek és kávéházak sorakoztak, egy napra szinte teljes hosszában szabadtéri…

Több száz látogató és rengeteg barhesz a Madách téren Az EMIH idén újabb különleges kóser gasztronómiai fesztivált szervezett a főváros központjában. A tavaszköszöntő gasztroünnepre, a MEGA Barhesz Akadémiára idén először került sor a belváros szívében, a Madách téren. A több száz látogatót megmozgató eseményen Köves Slomó, az EMIH vezető rabbijának és Vattamány Zsolt, Erzsébetváros…

Debrecenben elkezdődött a hitközség hagyományos nemzetközi konferenciája